Továbbra is hat a tegnapi drog. Hihetetlen. Annak ellenére, hogy az éjszakára rendelt alvás mennyiség csak egy részét sikerült lehívnom (Brüsszelből, hehe), elég fitten ébredtem. Reggel volt házimunka, virág locsolás, nagyon aktív voltam. De mert az ebéd tegnap elfogyott, maradt a pizza rendelés. Kedvem sem volt túl sok energiát a táplálkozás előkészítésébe fektetni. Pedig enni szeretek, főleg ha finom.

Azt hiszem elkezdődött a macskáknál a párzási időszak. Jó idő van. Hideg, de verőfényes napsütés. Most már biztos vagyok benne, hogy a szürke-fehér kitekattusz, aki ma is többször ólálkodott itt, ő kandúr. Hallom, ahogy dürrög. Már a frász kerülget ettől a hangtól. Nem hiszem, hogy a nőstények itt ivartalanítva lennének. Ő meg most nagyon szeretne kiscicákat csinálni. Ma is elkergettem, mert azon túl, hogy nekem itt ne gyilkolásszon kedvére, ne is itt szaporodjon. Volt már olyan a múltban, hogy 15

visított, nyávogott, hónapokon át. De érted? Tizenöt! Az jó sok, főleg ha nyávog is. Róluk kellett gondoskodni, mert a szomszéd macskája is kétszer ellett meg a telek egy eldugott zugában. Na akkor aztán volt minden. Főleg, amikor férgesek lettek és elöl hátul jött belőlük a cucc. Mint a csigák, csak ők mindenhol barna nyomot hagytak. Mindenen amerre jártak, amire felmásztak. A fehér kiscicák, mondjuk úgy, hogy többféle színben is pompáztak. De volt amelyik kiállt a 2 méteres cicatorony tetejére és onnan kínálta meg a világot. Jajj... Inkább nem is folytatom az élménybeszámolót. Aranyos, cuki, meg minden, DE. Én meg, minthogy nem vagyok a falusi születésszabályozás híve, mentem velük orvoshoz, gyógyszereztem, etettem őket. (Hozzá kell tenni, nagyrészt nem az én érdemem, de mindegyik szerető gazdit talált magának.) Na ilyet, még egyszer, soha többet. Se időm, se energiám, se pénzem nincs erre. Szeretem a cicákat, de van, amit inkább nem élek át még egyszer. Inkább elzavarom. Legyen ez más gondja, feladata. Ha lehetne, akkor lenne cicám is, de inkább választom a természetet, mint a macskát. Én élve szeretem látni az állatokat, nem az ajtó előtt kiterítve. Kivéve az egeret, patkányt, de az nincs.

Lassan megy ez a doboz pakolás, nagyon lassan. Van legalább 30 kilónyi papír, irat, számla. Vagy inkább még több, mert négy jó nehéz doboz. Az elmúlt 16 évből. Ezeket egyesével kiválogatni nagyon macerás. Főleg, mert közben nosztalgiázok is. Elmerengek és jönnek elő az emlékek. Egyszer vége lesz, már nagyon várom azt a napot is. Mert akkor végre folytathatom a többi dobozzal. Vagy ha ezt megunom, akkor nekiállok párhuzamosan csinálni és elhatározom mondjuk, hogy minden nap legalább egy mappát vagy egy 10 cm magas papírkupacot végig nézek. Így nyár végére pont végezni is fogok. (-: Sebaj, legalább nem unatkozok.

Az első gondolatom ma, hogy soha többet nem fogom megnézni, milyen leveleket tesz át a Google a promóció mappába. Eddig sem néztem meg. Ezután sem fogom. Most egyszer valamiért mégis. Talán mert épp ráértem. Ez olyan, mint amikor bemész egy új boltba körülnézni, hogy mégis mit lehet itt kapni. Aztán végül úgy jössz ki, hogy csak van a kezedben valami. A pénztárcádban meg kevesebb. Ez a promóció mappa is ilyen. Illetve rosszabb, mert itt - gondolom - mindig újabb és újabb, más és más dolgok vannak. Ördögtől való. Akkor is ha tényleg féláron lehetett kapni utolsó darabokat. Okos a Google, tudja, hogy mit nem kell megnézni. Én vagyok a kuka, hogy megnéztem. És csak rendeltem valami kis apróságot. Nem nagy összeg, de akkor is. Ha nem tudok róla, nem tudom mi hiányzik. Ugye?

Mivel ma reggel is bőségesen el voltam látva idővel, és megláttam a maradék gombát a hűtőben. Adott volt, hogy én bizony gombás tojást fogok reggelizni, némi pici kolbásszal, hagymával. Amikor csináltam a képet, azon gondolkoztam, hogy ez tájképnek is jó lenne, vagy kiteszem a falra. Szóval ez az, amit még "elrontottam" pár tojással.

Lakmározás után drinkeltem még egy kávét, mert éreztem, hogy ebből IQ csökkenés lesz. Azon agyaltam, ha most leülök a székre, vajon a légrugó leenged, vagy még megtart? Nem engedett. 

Csodálatos nap van ma is. Igaz, hogy hideg. De verőfényes napsütés. Nem fúj a szél. Napközben többször járkáltam fel-alá a birtokon, jól esett a séta és a levegőzés. Tervezgettem, mit hogyan kéne csinálni. Gyűjtöttem az ötleteket és a teendőket, hogy ne én szaladjak tavasszal a munka után, hanem úgy kelljen majd keresni. Na meglátjuk, mert az élet olyan mint a GPS, újra tervez. Remélem hétvégén is ilyen idő lesz, akkor biztos piszmogok kint egy kicsit.

Eljött az újabb kedd. Sajnos múlt héten betegség miatt elmaradt az esemény. Ilyenkor mindig nagyon izgatott vagyok egész nap. Ugyanis, amikor költöztem, láttam a szomszéd városban egy táblát. Kezdő salsa. Első óra ingyen. Ahogy megláttam már tudtam, hogy én ide járni fogok. Ugyanis 12 éve hagytam abba a táncot, de előtte négy évig jártam és nagyon sajnáltam, hogy kimaradt, elmúlt az életemből. Szembe jött a lehetőség, nem is haboztam sokat. Azóta már tovább léptem a kezdők csoportjából, mert (jó)pár óra elég volt ahhoz, hogy az alapok újra visszatérjenek. Az volt a bajom, hogy a lábamban és a kezemben van, a fejemben nincs. De most már a  tudás szintemnek megfelelő csoportba (is) járok. A kezdőket sem hagytam ott, így két órát veszek egy héten. 

Ma is sokat járt a fejemben, hogy fog-e menni; emlékezni fogok-e a figurákra; mit rontok majd el; jól vezetek-e; és így tovább. Ezzel együtt ezt a napot mindig várom. Ma is csodálatos dolog történt velem. Az óra végén volt szabad vezetés, és nem gondolkoztam a begyakorolt figurákon. Volt, amit félig csináltam meg, volt amiből kivettem egy részt, volt, hogy kettőt kombináltam úgy ahogyan régen. Hagytam, hogy a zene vezessen. A lánynak így azt vezettem, ami éppen belülről jött. És elkapott a mámor. Egy 4 perces szám végére olyan szinten tele lettem adrenalinnal, hogy remegett a kezem, lábam, gyomrom. Feltörtek bennem a régi érzések, hogy én ezt mennyire is szerettem / szeretem. Nem fogom abba hagyni. 

Nem vagyok társasági ember. De kilépve a komfort zónámból ott maradtam beszélgetni, mert tudtam, ha én most elindulok autóval, akkor az nem lesz jó. Le kellett higgadnom, valahogy vissza kellett húznom magam a valóságba. Tánc után mindig lassan vezetek haza, mert sok a vadállat a környéken. Nem történt ez ma sem máshogy, olyan 70-es tempó körül avászkodtam haza. Nehéz ilyenkor az útra figyelni. Ez, mint a drog, vagy annál is rosszabb / jobb. Egész este hatott. Általában úgy alszom el, hogy becsukom a szemem és pá. Most... most ez nem ment. Még két-három órát forgolódtam az ágyban, mert képtelen voltam kikapcsolni a gondolataimat.

Ma különösen megérte élni.

I love salsa.

Elég kellemes, friss -6 fokos levegőn át nézegettem csipás szemeimen keresztül ma reggel a holdat. Mint minden reggel, kicsit később, de ma is eljött az ideje, hogy a kutyák is egyenek, szellőztessek, estébé. Reggeli után az ebek megkapták a maradék szalonnát és tojást is. Mondtam is nekik: jó sokat kell pukkantani a kutyaházban, mert attól meleg lesz. Büdösben meg még nem halt meg senki. És, mint minden reggel, óvatos körültekintéssel nyitom ki a hálószoba ablakot. Most már hat darázs fekszik a hátán a két ablak között. Azt sejtem, hogy ezek a redőnytokban laknak, onnan másznak le valahogy. Néha egy-egy bátor jelentkező elindul felfedező útra, hogy aztán ott végezze az eget nézve örökre. Én meg leginkább háromszor megnézem a kilincseket és a környéket, mert nem szeretnék belenyúlni egyikbe sem, főleg, ha még él. Így is, úgy is ki kell hívnom a darázs irtókat a veremben lévő hatalmas fészkek miatt is. Majd ők elintézik. Az én feladatom csak annyi lesz, hogy befoltozzam a lukat, ha megtalálom.

Na de később megint a csipogik költöztettek mosolyt az arcomra, amikor egy másik odú környékén játszottak helyfoglalós játékot. Szeretem őket, ilyenkor tőlük hangos az udvar. 

Van úgy, hogy az embernek nincs kedve dobozokat pakolni, papírokat válogatni, egyesével átnézni mindent és hirtelen valami annyira elkezdi lelkesíteni, hogy nem bír magával. Velem is így történt, amikor véletlen észrevettem, hogy a három mozgásérzékelős napelemes lámpa közül, amiket azért tettem félre mert rosszak, az egyik mégis működik. Nem volt mit tenni. Gyorsan szét is kellett szedni. Nagy szerencsémre 18650-es 3,7 voltos akku van benne. Na ilyenből meg akad itthon jó pár darab, amit régen laptop akkumulátorokból mentettem ki. Nagy is lett hirtelen a boldogság, megvan a megoldás. Gondoltam. Aztán kimértem, hogy az akku, ami benne van, az jó. Az összeszerelés minősége a probléma. Elengedett a silány forrasztás és mellesleg a vezeték is törött.

Hurrá... mert az ilyen kütyü szerelő felszerelés, minden hozzávalóval, még mindig ott pihen a doboz szobában valahol a kupacban. Na ennyit arról, hogy általában nincs kedvem dobozokat pakolni. Visszanyalt a fagyi. Nem baj, szép lassan rend lesz. Már csak pár év(tized). De ha most a papírok vannak soron, akkor előbb azokkal végzek. Ráérek máskor is megjavítani a lámpát. Illetve lámpákat. Ha már így alakult, akkor a CB rádiókba is belenéztem. Na azokba 1,2 voltos AAA akkuk kellenek. Olyan nincs. Azt rendelni kell(ene). Azt hiszem átállok majd arra, hogy tölthető elemeket használjak. Amikor majd elfogy az a rengeteg, amit eddig vásároltam. Nem akarok annyi szemetet termelni.

Ismét a papírok felé vettem az irányt. Találtam megint bizonyítványt, amiről már el is feledkeztem, meg ezt, meg azt, meg amazt. Sajnos hamar meguntam, inkább tévéztem. Valami arra sarkallt, hogy angol nyelvű műsort nézzek. Egy idő után azonban elfáradtam az agymunkában és inkább vízszintesbe vágtam magam. Ma is megérte élni.

Így egyben, szép magyar szóval. Biztos így kell helyesen írni, vagy nem biztos, de akármi is, akkor is ez a cím. Tán nyelvújító lettem-e? Nem. Egy dolog azonban biztos. A tegnapi hubizás után aludtam úgy 10-11 órát. A hasamra sütött a nap, amikor felébredtem. Ez is ritka. És meglepően olajozottan ébredtem! Nem volt semmi bajom. Sőt! Nem fájt a - illetve nem éreztem, hogy van - derekam. Mintha kicseréltek volna. Nem tudom mennyi gyógynövény van ebben az itókában, de úgy fest egyáltalán nem ártott az a fél liter. Éppen ellenkezőleg. Félre ne tessék érteni, nem bátorítok senkit sem, hogy kipróbálja. Csak azt mondom, nekem véletlen használt, velem tök jót tett. Ennek ellenére ez nem követendő példa (nekem sem), csak egy történet. Ez a Hubikúra. Szerencse, hogy sosem vagyok másnapos.

Azért azt hozzá kell tenni, hogy éjszaka a házőrzők megint felugattak. Ugatták a semmit. Így volt lehetőségem ismét átélni azt, amit már sok-sok éve nem éltem át. Lehet, hogy hülyeség, de régebben ez nagyon gyakran megesett velem. Elmesélem. Álmodtam. Azt álmodtam, hogy egy pajta ajtajában állok és nézek a telek vége felé, ami elég messze van. Pont ahonnan a szél fúj. És fújta felém a bárányfelhőket, amik egyre másra öltöttek alakot. Kutya, őzike, nyúl, szarvas, és egy csomó vadállat. Eleinte csak 1-1, aztán ahogy egyre erősebben fújt a szél már egyre több és több. Talajszinten rohantak, vágtattak, szaladtak el mellettem, aztán ahogy elmentek el is oszlottak a semmiben. Ekkor hirtelen minden sejtem bizseregni kezdett és úgy éreztem tudok repülni. Majd fel is emelkedtem és fentről láttam a tájat. Arra repültem, amerre akartam. Van egy állapot, amiről már olvastam is, amikor az ember az alvás és ébrenlét között mozog. Ekkor "tudatosan" tudja irányítani az álmát. Ez fantasztikus érzés. Ha az ebek elhallgattak volna, akkor ezt percekig (vagy ki tudja mennyi ideig, lehet, hogy az agynak csak egy pillanat, átélve viszont percek) tudtam volna csinálni.

Lazítottam még egyet a kádban a forró vízben, aztán jó későn, de kezdődhetett a nap és a házimunka. Tegnap bekevertem a 24 órás kenyeret, azt is kisütöttem. Nos, ha a pogácsa jól néz ki, de nem túl jó, akkor a kenyér érdekesen lapos, külalakra nem kenyér, viszont az íze remek, a héja ropogós, az illata csodás. Nem értek hozzá, de ha jól gondolom, akkor talán a 24 órás fermentáció és a benne lévő rozsliszt adja neki ezt a finom ízt. Mindenesetre a receptet megtartom, és kitalálom hogy lesz kenyér alakja.

Kaptam tippet, hol lehet itt a faluban helyi őstermelőtől gyümölcspárlatot szerezni. Mint kiderült, ő csak egy másik őstermelő portékáját értékesíti tovább. Kaptam is jó borsos áron szilvahordóban érlelt szilva pálinkát. Wow! Csak jó lehet, gondolja az egyszerű ember. A borostyán sárga színe egyből elvarázsolt. Mosolyogva sétáltam haza a zsákmánnyal, nagyon jó kedvem volt. Egy Border Collie is a nyomomba szegődött, barátkozni szeretett volna. Aranyos volt, bár a szeme alapján a kutya hamis. Így inkább kihagytam az új ismeretség lehetőségét.

Persze egyből meg kellett kupakolni. Fantasztikus színek a tulipános pálinkás pohárban. Kóstolás után, egy dolog járt a fejemben. Hogy írjam le az íz élményt? Ha pár ezer évvel előbb írtam volna, valahogy így hangzana:

És midőn a tudós párlat készítő próbára tétetett és elbuká, Levédia hét vezíre az ebattát felhételtette vala. Mely hét csapás után adódott kilenc részit neki elviteték ama pokol hét legszörnyűbb bugyrába és a világ két szegletibe, hogy az többé össze ne álljék egy egésszé. Büntetésképpen, melyet azért kapott, mert e gyümölcsöt rosszul kezelé vala.

Na ennyit erről. Úgy fest egy céllal érlelték a hordóban, a főző mester elbukott a vizsgán és kellett rajta javítani. Nem mondom, hogy nem iható, csak, hogy nem az igazi. És ez nem úgy nem igazi, hogy iszol kettőt és a harmadik már jó. Hanem megkóstolod négyszer, és akkor is azt mondod, kár volt a gyümölcsért. Olyan nagyon nullás. 

Erről eszembe jutott életem legrosszabb pálinkája. Az élmény még friss. Nem régen kaptam. Az emlék viszont örök. Köszönöm, így utólag is! Egyesek azt mondták rá, hogy "erős". Na igen. De nem a szesz, hanem az, aki megissza. A szesz borzasztó. Annyira rossz, hogy nincs skála, amin értékelni lehetne. Gondolkozom mire használjam, mert ihatatlan. Takarítani, fertőtleníteni vele büdös. Talán vécé tisztítónak jó lesz. Vagy az is lehet, hogy visszaadom és megmondom, hogy nálam sem érett meg. Egy dolgot sajnos tudok. Ismerem a szőlőt, amiből készült. A gyümölcs hibátlan és jól lett gondozva. Valószínűleg a cefrézésnél kezdődtek a problémák. Az előző analógiájára, ha pár ezer évvel ez előtt éltem volna:

És midőn a tudós párlat készítő próbára tétetett és elbuká, Levédia hét vezíre farkasaival tépeté szét a méreg keverőt. Majd elrendelé, a cafrangot vessék a keselyűk elibe, híre se maradjék.

Ez annyira meghatározó élménye volt a napnak, hogy lett kedvem a 2 fokban, beöltözve Michelin babának, kutyagumit szedni a napsütésben. És ha már úgy nézek ki, mint egy pandamaci, felkerekedtünk hát a négylábúakkal és ismét egy közeli erdő felé vettük az irányt. Nem nehéz, mert itt bármelyik utcán végig mész, vagy erdő lesz vagy zsákutca. Úgy látszik kellett a váll ízületeimnek egy kis rángatás. Mert inger aztán volt bőven. Macskák, kutyák.. és szagok. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, ha elengedem őket, akkor hazahoznak egy őzet vagy vaddisznót, úgy szagot fogott mind a kettő. Csak téptek egy adott irányba és közben hangosan puffogott az orruk, ahogy szaglásztak.

Na de hogy most már a végére érjek, hazaérve szisszentettem egy söröcskét, megragadtam a gőzsárkány grabancát. Mondtam neki el nem engedlek, amíg minden kész nincs. Így is lett. Kár, hogy a szerkezet nem önműködő. És viola, illetve voila, vagy valió la pena, mindegy is mert véget ért a ruha pakolás. Már csak a szokásos rutin, ami kötelező. Ma is megérte élni.

Mivel, hogy szombatra ébredtem, ma (sem)nem sietek semmivel. Mára úgyis pogácsa sütést és doboz pakolást rendelt a sors (vagyis én). Megvolt a reggeli koffein és füst adag is a holdfényben, de aztán mindent csak kényelmesen szépen lassan. Bekapcsoltam a meséket, és nini! Kacsamesék! Egyből eszembe jutott, hogy gyerekkoromban mekkora nagy szám volt, és rögzítettük VHS kazettára minden részét. Azok a szép idők! És ha gáz, ha nem gáz, én bizony a tévével együtt énekeltem a főcímdalt és forgattam közben a finoman sercegő bacon-t. Teszek rá, ha ez tesz boldoggá. (-: Aztán jöttek a Gumimacik! Őket is szeretem. Azt hiszem hiába vagyok felnőtt, örökre gyerek maradok. És ez nekem Pont Így Jó. Természetes következménye a dolgoknak, hogy igen jóllaktam a szalonnára ütött tojásokkal, ami alá némi kolbász zsírt is csepegtettem.

És minekelőtte a punnyadás sötét felhője borulna rám vala, ízibe meg is érdeklődtem a szőrbőrűektől, van-e kedvük elcsámpázni velem a helyi szerencsejáték központba. Volt. Meg volt macska fára kergetés, gazdi húzás ketten csak kitépjük a vállát játék, meg minden. Idegenek dögönyözték őket, amíg én tippelgettem véletlenszerűen. Nem állíthatom, hogy kicsit se élvezték a sétát. Úgy tudnak smúzolni, hogy felborítják az embert. Kivéve ha ők a kerítés egyik, te meg a másik oldalán vagy. Akkor inkább ne próbálkozz, de még csak oda se nézz. A postás meg jobb ha az utca másik feléről bottal dobja be a levelet, de akkor is legyen rajta bukósisak.

Aztán nem is alakulhatott volna máshogy. Nekiestem a kelt tésztának. Mert nekem hajtogatott sajtos pogácsa kell. Nem most azonnal, de rögvest. Dagasztottam, nyújtottam, hajtogattam, sütöttem. Ilyen lett... 

És közben ezt műveltem vele háromszor, húsz perces szünetekkel.

Aztán jött egy pici csalódás. Liszt ízű... pedig én mindent a recept szerint csináltam. Sebaj, legközelebb jobb lesz, gyorsan át is írtam 1-2 dolgot a recepten.

Egyébként lenne kedvem kint motoszkálni a kertben, ha ez a táfjun nem fújna kint. És ez nem az a "táj fun", érted.. "fun", angolul vicc, tréfa, jó kedv. A táj meg a magyar táj. Na mindegy... ez nekem is fájt. De kezd egyre több rőzse lenni a kertben szét meg szana, amit illene összeszedni. Na meg a nyírfák is vedlenek. Minden héten legalább egy-két marék apró ágat szedek össze, amikor csak úgy tengek lengek, hogy körbenézzek a birtokon. 

Végül nekiálltam dobozokat válogatni. Csomó kacat, csomó emlék. Nosztalgiáztam. Walkman. Kazetták. Cédék. CB rádió  páros (nyilván, egyből feldugtam őket töltőre és működnek!!! yesss.. csak az akksi kuka, de majd szétszedem és megnézem a belét, mi kell neki), gyerekkori papírok, oklevelek, fényképek olyan helyen, hogy csak pislogtam, és persze egy csomó hulladék. Közben telefonáltam is legalább 3 órát. El voltam magammal. A dolgok jó része ment a kukába, mert most azért válogatok, hogy kevesebb dobozt kelljen majd pakolni, amikor  szétverem a házat egy kicsit felújítani. És most van időm. 

És... hát elmondom. Reggel vettem egy üveg hubit, hogy majd kortyolok egyet kettőt. Estére elfogyott az egész üveg. És a durva az, hogy álltam a lábamon, nem vót semmi bajom. Gyakorlatilag, mintha nem is ittam volna. Lehet, hogy kicsit segített a pogácsa, meg az a púpos tál húsos szószós tészta, amit ebédre ettem, meg a reggeli kalóriabomba. Minden esetre ma is megérte élni.

Ráébredtem, hogy én reggeli bagoly vagyok. Este már nem nagyon szeretek semmit csinálni, csak csinálom. Viszont reggel annál inkább! Ma is időben keltem, kipihenve. Jól érzem magam. A teliholdban gyönyörködve élvezem a kávét és a bagarettát. Amikor mások még bőven egy rem fázisban vannak, én már túl vagyok a készülődésen, a reggeli tornán és összeraktam a bevásárló listát. Nyitás után nem sokkal már a boltban kamillázok néhányad-magammal, kik többiek álmos szemekkel böngészik a választékot. És mikor a nap még csak ásítozva kel fel, vöröses színével beragyogva az utat, akkor én már baktatok haza felmálházva. Lassan megyek, nem sietek. Gyönyörködöm. "C'est la vie", a jó értelemben. A nap első sugarai kísérnek haza. Szép az élet.

A kutyák is csak csodálkoznak, amikor hazaérek. Látom a félre biccentett fejüket. A kérdő tekintetüket. A rosszaság generátor az agyukban most egy egész más kérdést ültet ki az arcukra: "Gazdi! Bazdmeg! Te mikor mentél el, hogy most jössz haza?" Gondolom átaludták az indulást. Hehehe.. Kipakolás, bepakolás, elpakolás, átpakolás és a többi. Aztán tipegés a konyhában balra, jobbra, fel s alá. És amikor ennek vége, kész az ebéd, a konyha csillog, a komposztra való is kint van már a dombon, és nem mellesleg a pocakom is tele a reggelivel. Bolognai szósz lett. Mondjuk amit én csinálok az inkább "BolognaiMilánóiMindentBeleMivanMégAHűtőbenÚgyAJó" szósz. És kívülről talán úgy nézek ki, mint egy normális ember, aki időben bejelentkezik a munkába. Pedig én aztán abszolút de nem vagyok normális. Ki is kérem magamnak, ha ezzel a szóval sértegenek. Vagy hát, valahogy talán valamennyire biztos mégis. Bár szerintem mindenki szentül meg van győződve arról, hogy Ő a normális, a többi meg helikopter. Aztán mikor átnéz a szomszéd ablakán, csodálkozik, hogy miért ilyen hülye mindenki. És amikor egymást nézik... na ennyit erről. Nem vagyok filozófus.

Úgy tűnik, ma beköszöntött a tél. Apró pici pelyhekben, de itt is kitartóan esik a hó. Na lesz ebből nagy hűhó az utakon. Még szerencse, hogy nem kell menni sehová és valami isteni sugallat következtében, ma reggel bevásároltam. De minthogy eszembe jutott, hát képre vettem az én téli karalábém. Ami ugyan nem jó semmire, de szép zöld. Ám ha jobban belegondolok, zöld trágyának talány jó lesz. Ha, beásom.

Mivel látszólag ma Furtuna kegyeltje vagyok, lencsevégre kaphattam az egyik kedvenc madaram. Pont itt az ablak előtt gondolta, hogy ő lakmározik egyet. Egyik szememmel a monitort néztem, a másikkal meg őt. Egyébként, amikor már esteledett, jött egy csipogi is, odú foglalósat játszani. Egyedül. Na ez a mozi megy az ablakon át. Régen azt mondtam:

És láss csodát. Helyrajzilag a "képek és hangok távoli helyen való együttes vételére szolgáló készülék" mögött ülök, amikor az üvegen át bámulok kifelé munka közben.

Estére nem maradt más, (már megint) csak a kelmék hőkezelése. Kirándultam is előtte egy nagyot a szent szilvórium forrás felé, és hű társam a segítségemre sietett. Ellentétben az esővel, ami elmosta a havat, ő inkább kedvet csinált és a végére teljesen up-to-date vagyok. Nincs lemaradás. Csak az van, ami még szárad. És nézzük a dolog jó oldalát. Napok óta a gőzben aszalódok, ez biztos jót tesz az arcbőrömnek. Hehehe... 

Nem tudom ma reggel mi volt, de valaki valami ragasztót tett az ágyba, mert másfél órával a szokásos után engedett csak felkelni. Sebaj, legalább jól kialudtam magam. Jól megtöltött szendvics volt megint a reggeli. Gondoltam, ha már ennyi alvás után ilyen friss vagyok és üde, kényeztetem magam egy jó kis kapucsínóval. Úgy is ritkán csinálok. Elő is vettem a 2,8-as tejet. De másodszori gőzölés után se lett habja. Össze-vissza fröcskölt, bugyogott, forrt, mindent csinált, csak nem habzott fel. Nem igaz, hogy manapság már egy normális tejet sem lehet kapni, ha már cukor nincs a boltokban. Szóval se jó nem lett, se kapucsínó nem lett. Később inkább ittam egy presszót és néztem közben a rigót, ahogy a szerszámos kamra mellett hagyott kaspóból iszik. Aranyos volt, bólogatott egyet, aztán körbe nézett. Ezt eljátszotta párszor, majd szárnyra kelt és pá. És mellette egész reggel megy a harsány csiripelés. Nekem zenél ma a természet.

Arra gondoltam, hogy új szokásokat veszek fel. Ma reggel csináltam 10 fekvőtámaszt beágyazás után. Meglepően könnyen ment. Pedig igen jó vágósúlyban vagyok. Azt hiszem 25-tel fogok kezdeni, hogy legyen benne kihívás is. Vicces lehet, ahogy a hasam "majdnem" (ezt a szót csak magam miatt teszem hozzá, tudom hogy gömböc vagyok) előbb leér mint az orrom. De nem nézegetni kell, hanem csinálni. És azon kívül, hogy egy kicsit átmozgassam magam reggel, semmi célom nincs vele.

Mellesleg nem tudom mi van ma. Oké, új életet kezdtem, de ma egész nap életbölcsesség áradat van. Ilyenek és ehhez hasonlók jönnek szembe:

...egész egyszerűen eleged lesz belőle, hogy a fejedet mindig ugyanabba a falba vered bele. Mert bár lehet, hogy a fájdalmat még bírnád egy darabig, de okosabb nem leszel tőle. És boldogabb sem.

Ami igazán számít az az, hogy indulj el, találd meg azt az utat, ami előre visz, és tiszteld azokat, akik ugyanezt teszik – talán egy egészen más úton.

Ez olyan, mintha egy MLM-es a facebook oldalát pörgetném. Pedig isten bizony nem teszem, nem onnan vannak, csak olvasgatok a neten. Ja és ha már a facsé... nagy meglepetésemre jött egy értesítés, hogy felvettek valami ismeretlen indiai csoportba. Muhhaha... nem is jelentkeztem. Nem is értem mit írtak oda. Gyorsan töröltem is magam.

Nem tudom ez hogy jutott eszembe, de tényleg nagyon örülök, hogy itt ennyire színes az élővilág. Nemrég éppen mentem el itthonról a szottyos időben, amikor ővarangyossága mászott át előttem. Mondtam is neki, hogy pózoljon. De csak tepert, azért lett homályos a búrája. Szerintem felfogta, nem jó neki ha a kerekek matricát csinálnak belőle. De én sem vettem volna a szívemre. A lapos béka hülyén néz ki.

Ma este sincs más dolgom, mint vasalni. Ez sosem fog elfogyni. Nem úgy mint a sör meg a pálinka. És már megint maradt. És még a szárítón is van. És és és..  és nem érdekel. Lefekvés előtt megengedtem magamnak azt a luxust, hogy fél órát még tévézzek. Közben azon gondolkoztam, hogy már alig várom hol milyen virágok fognak kibújni tavasszal, nyáron. Nem is vettem semmit, mert amíg nem tudom mi van, addig nem kezdek el ásni. Na meg kell egy terv, hogy hova mit szeretnék. Évelők lennének a legjobbak. Majd meglátom.

Ma én kukorékoltam a kakasoknak, úgy kidobott az ágy már hajnalok hajnalán. Egy történetre ébredtem. A saját történetemre. Pontosabban, hogy mennyi mindent csináltam, tanultam, mennyi helyen jártam, világot láttam. Sok embernek sok dolog nem adatik meg, amiben nekem részem volt. És ha jól csinálom (amit kétlek), akkor még az életem fele hátra van. Mondjuk szerintem egy tegnapi hosszú telefonbeszélgetés csapódott le így bennem. Eddig tartott feldolgozni. De akkor is nagyon örültem. Rengeteg olyan dolog eszembe jutott, amit már elfelejtettem és csodás összegzés volt. Hálás vagyok mindenért. Kivéve a poloska szagú zsebkendőért, amit ma találtam. Hát azért annyira nem rajongok. Azért is hálás vagyok, hogy itt a semmi közepén, a birtokon (hehe birtok, nem olyan nagy, de én továbbra is így fogom hívni, mert csak, mert így tetszik) megtaláltam a béke szigetét, a csendet és a nyugalmat, amire már nagyon vágytam. Most már csak kertészkedni szeretnék, házat újítgatni, építeni és néha néha csavarogni kicsit.

Mire el kellett kezdeni dolgozni, már túl voltam házimunkán. Tök jó, hogy nem panelben lakom és beindíthatom a mosógépet reggel 6-kor. Persze a villanyászati problémák miatt nem mehet egyszerre más nagyobb fogyasztóval, de ez van. Majd ezt is megcsinálom. A reggeli is megvolt (szendvics, sajttal, felvágottakkal, zőcséggel) és egy dobozt is kipakoltam. Na ebből van még jó pár. De az egy is egy. Egyesével egyszer vége lesz. Még a bótot is megjártam  És leesett az állam. Kipróbáltam ezt a mozgó pékséget. Mondtam, hogy felvásárolnék pontosan két zsemlét, egy sajtos és egy tepertős pogit. Na ezen jót röhögött a srác. Én meg jót sírtam, amikor kimondta az árát. Paff. 900 HUF odalett. Miva'? Ennyiért inkább én sütök pogácsát. És így meg is lett a következő nasi amit sütni fogok.

Ja és láttam a kukások ugyanabba az autóba dobják az én értékes zöldhulladékom, amibe a szemetes kukát ürítik. Nem tudom egy helyre ment-e, mert azt nem láttam... de ha igen, akkor nagy kár. Ezek tényleg azt hiszik hogy ők tesznek nekem szívességet azzal, hogy elviszik. Pedig nem, én teszek szívességet azzal, hogy ingyen odaadom. Nem baj, ez volt az utolsó. Feje tetejére állt a világ. 14 évesen betettem a bankba az összegyűjtött pénzecskémet és kamatozott. Most meg én fizetek, hogy náluk legyen és ha nem pótolom, akkor képesek elkezelgetni és a végén nekem benyújtani a számlát. 

Történt vala néhány nappal ez előtt, nézegettem mi a szösz-frász az a fehér izé a fenyőfa tövében. És rettentően megörültem. Hóvirág! De jó! Nem is gondoltam, hogy van.

Bolond ma az idő egyébként. Reggel nyárias napsütés. Délelőtt hol süt, hol elborul. Kora délután hirtelen szél és eső. Aztán megint süt a nap. De legalább volt lehetőségem tesztelni a fantörpikus házibarkács megoldásom. Ennél sufni tuningabb már nem is lehetne. Hirtelen gyors megoldás kellett, amíg nem jön a bádogos, mert az ereszcsatorna a ház egyik oldalán a rossz irányba lejt. Így tulajdonképpen gyűjti és nem elvezeti a vizet. A véletlen úgy hozta (van úgy, hogy az ember beköltözik egy házba és hirtelen akkor megy tönkre minden, van, van) hogy ami gyűlik benne az ott ki is buggyan, tavat képezve így a ház közvetlen szomszédságában. Arra meg csak csepeg-csordogál, amerre az alkotók szerint folynia kéne. Tehát a ház fala mellett csúnyán megállt a víz, ami nem túl klassz dolog.

Hadd mutassam be a KPE cső és könyök összetételt, beleszuszakolva (méretre! fúrt lukba tekerve) a csatornába. Úgy fest, a víz 99 százalékát messzire dobja a háztól. Vagyis működik. Ha szarul néz ki, akkor is. Zsír. Nem? De. Tudom, inkább mentem volna ki mosolyogva mezítláb az esőbe, ugrálni a király pocsolyában, mint ezt az ocsmányságot faragom be... tudom, tudom. Azért is nem csináltam róla jobb képet, mert szégyellem magam. Vagyis nem, nem szégyellem magam. Definitíve nem. Megoldottam. Pont.

Este munka után már csak annyi dolgom volt, hogy szorgalmasan töltögessem ki magamnak az élet vizét, amit némi összefőzött komló és maláta keverékkel kísértem le. Közben persze balra jobbra járt a kezemben a gőzsárkány. Akkor kezdtem csak kétségbe esni, amikor elfogyott a nektár. Merthogy én mivel fogok vasalni? De hamar rájöttem, hogy a kezemben van a vasaló, talán azzal kéne folytatni. Ha már eddig ilyen jól ment. Márpedig csinálni kell, mert hónapokig voltak dobozban a ruhák és mindent tisztán és illatosan szeretnék elpakolni. Végül, mikor láttam hogy lövik a pizsit, eldobtam a kezemből mindent. Holnap is lesz nap, majd holnap folytatom.

Izgalmas volt a ma reggel. Ahogy kivilágosodott úgy tárult fel előttem a látvány. Éjszaka bizony fagy volt. A birtok  egyik fele fehérben a másik fele érintetlen zöldben pompázott. A ház köré ültetett örökzöldek védik a házat a széltől, fagytól, így a ház körül minden zöld. Hátrébb viszont, ahol csak a veteményes van és a felkopaszodott fák, ott fehér a talaj.

És mivel nem bírtam ki... Úgy voltam vele nehogymá' ne tudjak két routert összekonfigurálni, kiépíteni egy másik alhálózatot, ami lefedi WiFi-vel az egész házat és azon keresztül kapja a set top box is a netet. Szóval újra nekiálltam. Végül rájöttem, hol volt a bibi. IP cím ütközés az egyik routerben, és ha már ott jártam, akkor konfiguráltam még egy két normális halandó számára unalmas paramétert (szerencsére én nem vagyok normális, csak halandó). A másik meg a set top box DHCP. Na ez az androidos set top box is megérne egy teljes posztot. Mert mindent lehet rajta, zenét hallgatni, youtube-ozni, böngészgetni, felnőtt mesét nézni, egeret csatlakoztatni hozzá, sőt! még torrentezni is tudok vele, ha akarok. Cserébe tévézni szívás. Rendszeresek a betöltési hibák, akadozik, lassú, a film legizgalmasabb részénél újraindul, stb stb.. Egy szó mint száz, ma reggel elment egy csomó időm azzal, hogy betakarjam a házat a megfelelő elektromágneses sugárzással, így ma zabkeksz és yoghurt lett az egészséges reggeli. Viszont legalább boldogan élem tovább az életem ebben az elektroszmogban. (-: És mi a legjobb az egészben? Hogy úgyis szét fogom egyszer szedni, mert a padlásra akarom telepíteni a rendszert.

Miért Paradise? Mert ma egész reggel Coolio, Phil Collins és a Guns N' Roses játszik a két fülem között, én meg dúdolgatok, hogy:

Van a ház mellett egy kút gyűrű. Körbe volt futtatva borostyánnal, ami meg kúszott fel a házra. Még nyár végén leszedtem róla az indákat, mert nem szeretném ha befutná a házat. A többit meg az ebek rombolták le, amikor játszottak vele, illetve a gyíkokat kergették. De nem is az a lényeg, hogy milyen ramaty állapotban van a borostyán, hanem, hogy ez a randa beton karika fel van töltve földdel. És most dögivel bújnak ki belőle a hagymás virágok. Gőzöm sincs mik lesznek. Krókusz? Nárcisz? Tulipán? Nem értek hozzá, szóval most lesem őket minden nap és várom mi lesz.

Este nem sok mindenre maradt időm. De mivel ott pihent a garázs mellett már hónapok óta pár zöld zsák, amibe a diófa leveleket gyűjtöttem össze, és holnap viszik, gondoltam kitolom a furikkal. Mellesleg minden egyéb zöld és háztartási szerves "hulladékot" igyekszem komposztálni. De még csak most kezdtem. Kíváncsi vagyok milyen anyag lesz ezekből 1-2 év múlva. És isten bizony valami elindult belül, amikor vittem ki a kertből ez a kincset. Mert ez bizony kincs. És rájöttem, hogy azért csinálom ezt, mert a bácsi, aki itt lakott elmesélte, volt olyan, hogy ő 8 zsákot vitt ki. De nem, nekem nem ezt kell csinálni. Nem szabad ezt ingyen odaadnom senkinek. Mindent lehet komposztálni. Szóval eldöntöttem, több szerves hulladék nem hagyja el a kertem területét. Mindent hasznosítani fogok. Nem adom oda senkinek. Ja... meg csak 2 zsákot visznek el, és ha többet akarok elvitetni még fizessek is érte 180 jó magyar pengőt zsákonként. Peeerszeee... :D Többet nem. Egyet sem. A természet kincsét nem adom. Jóccakát.

-3 fokra és ragyogó napfelkeltére volt szerencsém ébredni. Enyhe túlzással, mert amikor az első kávém szürcsöltem még tök sötét volt. De mire tettem vettem, motoszkáltam, piszmogtam, elmatattam ezzel azzal és eljött az ideje, hogy a kutyák is reggelizzenek, már lehetett is csodálkozni az aranyló napsugarakban. A csipogik is nagyon nyomják ma reggel, tőlük zeng az udvar. A csicsergést a mosógép brummogása próbálja csak aláfesteni, több de inkább kevesebb sikerrel.

Kénytelen-kelletlen (ez nem igaz (-: ) megettem a maradék főtt krumplit és tojást is reggelire. És ha már így alakult  haraptam hozzá kolbászt és füstölt sajtot. Most úgy érzem nagyon rossz nekem (nem igaz (-: ), hogy mindenféle tegnapi maradékot kell reggelizni. Na jó, a true story az, hogy sosem tudom mennyi kell a rakott krumpliba és mindig többet főzök, ezért adott volt a másnapi jó kis paraszt reggeli.

Munka közben éppen pöfék szünetet tartottam, amikor ismét megjelent nálam a kis boszorkány macska. Láttam a szerszámos kamra oldalánál őgyeleg. Aranyos és cuki, ám ő nem csak úgy bámészkodni-kószálni, hanem vadászni jött a csipogikra meg a csőrikékre. Szeretem a cicákat, nem arról van szó. Hanem arról, hogy már ástam el fakopáncsot, gerlét, rigót és meguntam. Örülök, hogy ideszoktak a madarak, etetem is őket. Tudom... ez a természet rendje, de figyelmeztettem a macsekot, ha ő ide fog járni szárnyasokra vadászni, akkor én bajszosokra fogok. A természet rendjét tartsa be a többi telken, ne az én birtokomon. Vadász idény!?

Nem akarom bántani a kitekattuszt, de azt sem akarom, hogy legyilkolja itt az élővilágot. Olyan szép itt minden. Szóval most csak az repült felé, ami éppen a kezembe akadt. Amúgy is annyi macska van errefelé is. Szerintem több, mint ember. Felelős állattartás, mi?

Mivel ma a szokásosnál többet dolgoztam, így az estébe már csak egy kis házimunka és guberálás fért bele. Történt ugyanis, hogy életemben először elfogyott a mobil adatkeret. Az új (olcsóbb) szolgáltatónál ez nem korlátlan, és nem vettem észre, hogy a ház egyik felét nem fedi le rendesen a WiFi hálózat. Szóval mehettem a doboz szobába guberálni, mert tudtam, hogy van nekem pár router-em, switch-em, csak a "hol" volt (hol nem volt... keresgéltem) a kérdés. Rá is bukkantam, dugdostam mindenhova a tyúkbeleket, de csak nem akart működni rendesen. A cél az volt, hogy a tévé mellé kerüljön a csatasorba állított új router, viszont ha a set top box tőle kapta a jelet, akkor nem volt tévé. Na mindegy. Mára feladtam. Majd holnap. 

És ha már a hétvégén sütögetés, főzőcskézés volt. Meglepett a mai Google Doodle. Lehetett csinálni buborék teát. Kipróbálod?