Na jól eltelt egy hét és nem is jelentkeztem semmivel. Pedig még élek és nem szokásom sokat unatkozni. Történt egy s más érdekesség. De lehet, hogy ezeket inkább majd szétszórom a következő bejegyzésekben. Kajáról sok szó biztos nem fog esni, mert nem főztem semmit. Úgy voltam vele, hogy egy két hetet kibírok mirelit kaján, zacskós rizsen meg süthető steak burgonyán. De ha hazudni akarnék azt mondanám, hogy olyan gourmet akarok lenni, aki az ehető táplálékok legalját is ismeri. Hát legalább lesz jó sok ötletem B terv kajára és pontosan tudom majd, mit nem szabad megvenni akkor sem, ha éhes vagyok.

Számomra talán legérdekesebb az elmúlt hétből, hogy vasárnap este ugyan még elég magasan, de már lemenőben volt a nap, amikor végre jó fáradtan kiültem a sörrel a kezemben nézegetni a művemet. Olyat röhögtem magamban, hogy talán még a falu túloldalán is hallották a gondolatolvasók. Áram ugye nincs a fél házban kint meg egyáltalán, locsolni nem tudok, a szivattyút sem tettem még vissza a helyére, na meg annak is kéne a power, ugyanakkor a borsót kigazoltam és újabb 18 négyzetmétert vontam művelés alá, elvetettem a bokorbabot és a krumplit. A kaja az első, utána minden más. Sajnos füvet vágni már se időm se energiám se kedvem nem volt. Viszont szuper érzés, hogy a hétvégét tulajdonképpen kint tölthettem a kertben. Csináltam előtte, utána képeket.

Hát pár dolgot megtanultam közben.

Először is, úgy belepte a dudva, egy rémálom. Nem jött be a terv, hogy egy lépéssel a természet előtt legyek. (Kellet nekem annyit tanulni, ugye? Igen. Kellett.) Ránézésre kicsi a terület, de ha dolgozni kell vele, akkor nagy. Jó sok időbe telt, mire ásóvillával, illetve térdelve, csúszva-mászva feltörtem, amire szükségem volt. Az asóvilla új szerzemény, tök jó, szuperül lehet vele gyökerestül kiszedni a gazt, de irtó nehéz, kábé, mint két másik villa vagy két lapát.

Másodszor az almafa alatt nekem valószínűleg inkább gyep lesz, mint veteményes, a gazolás miatt. Kínlódós ott bujkálni, görnyedni. Az mondjuk nem zavart, hogy néha muszáj volt kiegyenesedni és akkor bedugtam a fejem a lombkoronába. Ami olyan érzés volt, mintha egy tágas méhkasban lenne a búrám. Hát igen, jöttek a méhek, a dongók dolgozgatni. Szerencsére nem csíptek meg. Mondtam nekik én is dolgozom, hagyjuk egymást békibe’.

Harmadsorban hatalmas zöld mennyiséget termel a kert. Eszkábáltam egy komposztálót a hátsó kerítés mellé, mert már nem tudtam hova tegyem a dolgokat. Örülök, hogy találtam faanyagot, egész OSB táblákat, így nulla forintból megvan. Igaz, hogy a szúvak, ezek a szürke kukacok, vígan rohangáltak rajta össze vissza, de nem is házat akarok belőle építeni. Ha pár évet kibír még, akkor az már siker és akkor majd csinálok szépet, deszkákból, faragott/kivágott motívumokkal, hogy azért jól is mutasson. Első ránézésre azt hittem sosem töltöm majd meg és milyen nagy. Hát a nagy ***. Majdnem egy köbméter belevalót hordtam össze csak most hétvégén. Az egész mérete 2 köbméter, de ha akarom és megmagasítom az oldalait, akkor csurig töltve 2,5-3. És még most jön majd csak a levágott fű. Szóval ősszel, amikor jönnek a levelek, akkor kell még egy ilyen. Azt hiszem számolhatok azzal, hogy egy év alatt úgy 2-2,5 köbméter zöld hulladék termelődik úgy, hogy időközben össze is esik. Ami nem is olyan rossz.

És ezt a két köbmétert bizony forgassa az, akinek hét anyja van, vagy van neki targoncája. Adok neki 3 évet inkább, hogy összeérjen. Mivel volt megint egy rakás száraz ág és a daráló élezésével nem foglalkoztam, az ment alulra összetördelve. Rá a mindenféle gaz, arra meg áthordtam a tűlevél kupacból és így mentek egymásra a rétegek. És bőven maradt még a tűlevél kupacban. A felét sem hoztam el, sőt, inkább csak a harmadát vagy a negyedét. Ha most áthordanám az egészet, akkor ennyi, kész, megtelt. De nem fogom, meghagyom a rétegeknek és majd szépen lassan.

Mellesleg a tavalyi komposztom nagyon alakul. Arra hordtam az utóbbi hónapokban a konyhai és kerti hulladékot (amíg nem lett tűlevél kupac), és a tojáshéjon kívül mindenből anyag lett. Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg, és jó ötletnek is tartottam, hogy az új komposztáló egyik rétege a réginek a teteje legyen, az, ami még nem bomlott le. És megtaláltam alatta a tutit. Porhanyós, tőzeges szerű komposzt. Abból gondolom, hogy jó, ránéztem és úgy láttam, valamit soha nem láttam még kicsírázott diót. Nincs elképzelésem, hogyan kerülhetett a komposztba egy egész dió, de valahogy bele került. Fogtam is egy kaspót, megtöltöttem az anyaggal és elültettem bele a diót. Lehet, hogy most ültettem el egy diófát?

Persze nem csak ezzel telt a hétvége, mert kellett házimunkázni is, kocsikázni, ásóvillát venni meg vetőmagokat. Meg észrevettem, hogy ez a sárga réti virág olyan, mint a pitypang, szóval mielőtt itt mindent ellepne a fehér szösz, a birtokon mindenhol kihúzgáltam őket. A furik már-már hozzá nőtt a kezemhez. De kellett gereblyét javítani, estébé estébé, ami a kertészkedéssel együtt jár. Gyűjtögettem nagyobb ágakat is, hogy majd, ha jobb idő lesz sütök kint egy szalonnát. Így legalább a birtokon is nagyobb lett a rend, mert ezek eddig mindenhova voltak támasztva, hajigálva.

Hogy valami vicceset is meséljek. Múlt héten megkaptam a tévé-internet számlát. Rá van írva, hogy minden hónapban új meglepetés vár.

Mosolyogtam magamban, az, hogy megjön minden hónapban a számla, nem akkora meglepetés. De ha például rendesen tudnék ezen az androidos set top boxon tévézni, az meglepetés lenne. Felbontom, és Wow… tényleg van benne meglepetés. Megemelték az összeget. Átolvasom az egészet, de nem írnak semmit, csak, hogy nem igényeltem e-pakkot, de lehetne. Hívom is Vandát, mi a helyzi, most akkor ezt miért meg hogyan. Megtudtam, hogy az infláció mértékével emelni kellett és ezt valamikor valahova le is írták. Na de ha már így cseverésztünk, megkérdeztem mi fán terem ez az e-pakk. Azt mondják a vonal túloldalán, hogy ha nem kérem a papír alapú számlát (a közműveknél ez automatikusan ment) akkor az mínusz 690 forint. Mondom akkor kössz, mondok is egy e-mail címet gyorsan. Örülök, hogy csökkentettem az emelést és megtanultam egy életre, hogy minden alkalommal végig kell olvasni a számlát, nem csak befizetni. Ámen.

Megéri élni.

Kár volt előre örülni a medvebőrnek. Eddig tartottak a nyugodt éjszakák. Megint ment a vau, vau, vau, vau, hajnali 1 órakor. Még csak nem is a szokott időben. Semmi kedvem nem volt felkelni, inkább szenvedtem egy darabig és reméltem, hogy vége lesz, de nem úsztam meg. Némi elemlámpázás után csend lett. De az éjszakának már lőttek, reggel és egész délelőtt olyan kótyagos voltam, mint egy ingaóra.

Az is lehet ám, hogy nem kellett volna megenni a két hete lejárt virslit, de már csak azért sem adtam a kutyáknak. Elég jól rá is ült a gyomromra egész sokáig. Hát most tanultam megint valamit a szavatossági időről.  Ha nem büdös, de rég lejárt, inkább ne edd meg. El is döntöttem napközben, hogy este iszok egy két P vitamint. Még akkor is, ha az az én szavatossági időmet csökkenti. Az utolsó betegség, ami elkapott az a Covid első hulláma volt, azóta sem voltam beteg. Meg előtte sem emlékszem utoljára mikor. A rendszeres megelőzés fontos!

Ismét találtam meglepetést a kertben. Itt-ott nyílik egy két százszorszép.

A komposzt is nagyon szuperül néz ki. Kívül belül nedves. Kapartam is bele még a hétvégén egy jókora lukat és beletöltötten a háztartási biohulladékot. De hogy véletlen se unatkozzak (nem mintha semmi dolgom nem lenne), az ebek is tesznek róla, hogy legyen mivel múlatni a perceket. Múltkor összeborogatták az esővíz gyűjtő „rendszert”. Az egymásra állított vödröket. Hát most úgy érezték ideje őket darabokra is törni. Azért néha szívesen elküldeném őket Timbuktuba.

A legjobban nem a vödör zavar, mert teszek rá, van másik, hanem a műanyag szemét. Éltem olyan házban, ahol a kert bizonyos részén nem lehetett ásni, mert vödörnyi számra fordult ki a fém és mindenfajta hulladék a földből.  Ez egy tiszta hely, szeretném ilyennek megőrizni. Ha véletlen látok valahol valami műanyag kötözőt, csavart, akármit, akkor azért mindig lehajolok. Erre ezek a dögök, akarom mondani dogok, termelik itt nekem a szemetet. Valószínűleg őket nem boldogítja, hogy cigizés közben ezt kell nézni. És a többi hasonlót...

Hát ennyi, este még egy kis szoba tervezgetés, méricskélés és csókkolom.

Azért, ma is megérte élni.

Gondolhatnák egyesek vagy mások, vagy éppen senkik, hogy ez a hétvége haszontalanul telt. De nem így alakult. Mondjuk szombaton jó sokáig gyártottam a csipát, plusz három órát tettem rá a szokásos alvásidőre, de ez már nagyon kellett. Ennek örömére egész reggel dudorászós kedvemben voltam.

Ez szólt a fejemben. Tudtam, hogy sok dolgom van, de nagy ívben tettem rá. Rá is pihentem a késői reggelire, néztem a meséket majd úgy voltam vele áldozok a szerencsejáték zéerté oltárán (ha már templomba nem járok, a papoknak nem adok pénzt, ők sem adnak nekem, a szerencsejátékkal esélyesebb vagyok) és feladok egy lottót. De akkor már viszem az szőrbőrűeket is. Újabban úgyis rendesek és nem ugatnak fel éjszaka, megérdemlik a kis kirándulást.

Aztán kiderült micsoda az a titokzatos mag. Szőlő… b*meg. A szél kifújta a szőlő alól. Vakegér vagyok. És arra is rájöttem, hogy cseresznye lesz az a fa, ami olyan szépen virágba borult. De az almafák is megindultak ám rendesen. Sok idő kell néha, hogy leessen a tantusz és meglássam a nyilvánvalót.

Nagyon aktuális volt már, hogy szétültessem a palántákat, mert jó nagyra nőttek. Úgy néz ki túlélték a beavatkozást. Ha mind teremni is fog majd, húha mit fogok azzal kezdeni. Mennyire jó, hogy van étkező asztal, mert le lehet takarni és össze lehet koszolni. Legalább nem a szélben kell kint csinálni és nem is a garázsban. Van, amelyiket nem lehetett szétszedni, szerintem egy magból kettő nőtt ki. És talán jobban kéne locsolni őket, mert amikor vizet kapnak akkor egy napig szédületesen nőnek, aztán megállnak. (Egyébként a szőlő magot is elültettem kíváncsiságból.)

Szúnyoghálót is javítottam, de a nap második felében inkább a házimunkáé volt a főszerep. Biztos írtam már, hogy mennyire élvezem, hogy sok hónap után lett végre egy rendezett házam, egyre kevesebb kedvem van szétvésni és rendbe tenni a villamos hálózatot. Valószínűleg megcsípett valami, mert hirtelen lett egy meglövésem, hogy nekem takarítani kell. Legalább ez az 5 perc boldogság legyen meg a következő kuplerájos időszakig (karácsony a cél, amit belőttem, az újabb 8 hónap a kupiban). Szeretem a rendet. Takarítani viszont nem szeretek. Ezt az ellentmondást egész egyszerűen oldottam fel.

Segítségül hívtam a szenteket. Szent Hubertus, egyet, kettőt, hármat, négyet aztán már nem számoltam tovább, hányan segítettek. De a sörfőzés istene is velem volt. Estére minden ragyogott. A fürdőszobát kivéve, annak külön megállót szentelek majd az életemből. Szuper a gőzfelmosó, az akksis porszívó, de még a Pronto multi surface-nek is örültem, mert úgy hozta le a tetű ragacsot, mintha ott sem lett volna.

Na de amikor a szentek kezdtek bennem vérré válni, nem csak a munka ment olajozottan, hanem feltörtek az emlékek elhomályosítva néha-néha a látásom. Kijött belőlem a pszicho mókus lógus. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam mindenkit a családomban és elmondtam nekik, hogy szeretem őket. Az emberek úgysem gyakran mondogatják ezt, legalábbis az olyanok, mint én. Hát most itt volt az ideje. Remek érzés volt. Így utólag sem bántam meg. Sőt. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, és szerintem nem csak könnyes szemeket okoztam magamnak és a hallgatóságnak, hanem pár szép percet is. Ezért is megérte élni. Pár hónapja mellesleg eszembe jutott, hogy mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki eddig az életem részét képezte, akármilyen formában is. A rosszért és a jóért is. Ők formáltak engem olyanra, amilyen vagyok, és mit ne mondjak, egyre jobban szeretem azt, akivé váltam. A sok hátrányom mellett azért azt hiszem vannak előnyeim is (upsz, lehet, hogy ezt fordítva kellett volna írni (-:, mert van akkora arcom, hogy ezt úgy gondoljam).

Másnap jött az élvezkedés, hogy papucs nélkül lehet mászkálni. Csináltam meleg szendvicset reggelire és ha már megvettem pár napja a hozzávalókat, összedobtam a tiramisut is. Hülyéskedtem magamban, jó kedvem volt. Kitaláltam, hogy csinálok szelfit… váltottam a kamerát az előlapira, vigyorogtam mint egy rosszul sikerült fogkrém reklám, viccből bele integettem a kamerába az meg ellőtte a fotót. Was? Nahát, ez egy feature, micsoda funkcijó! De hogy én mennyire nem ismerem a telefonom, az bődület. Persze utána percekig azzal szórakoztam, hogy felraktam a ablakpárkányra a telefont és innen, onnan, távolról, integettem, kalimpáltam. Hát azt nem tudom, látta-e valaki hogy józanul sem vagyok normális, mindenesetre függöny nincs és nem egy kanyon mélyén lakom.

Na aztán irány a birtok. Rendezkedtem pár kevés órát, összeszedtem némi szemetet, üveg törmeléket, ami a kupi sarokban volt. Egy halom ismeretlen eredetű folyadékot, amit a régi tulajék hagytak itt. Ezt és azt. Félig lett a kuka. És lám lám… találtam egy madárodút. Nicsak. Hát ezt a kuckót azt hiszem felújítom és felteszem majd valahova, ahonnan látom a dolgozóból. Azt hiszem a garázs oromfalára fog majd egyszer kerülni vagy inkább az oldalfalára, szélvédett helyre.

Úgy voltam vele, ha minden téren csak egy kicsit csinálok, akkor kényelmesen elvagyok, legalább nem a hangos képes dobozt bámulom. Így lett az, hogy a gyógyi székben meresztettem a seggem egészen estig és tanultam tovább a pénzügyekről. Annyira elmélyedtem, hogy végül az ebédem a vacsorám lett. Egy két kupica P vitamin után - mert az egészség mindenek előtt - boldogan feküdtem le aludni. Nem szakadtam meg a hétvégén sem, ugyanakkor haladtam a dolgokkal és még jól is éreztem magam. Kell ennél több?

Megérte élni.

A szabadidőmet az elmúlt napokban a tervezés töltötte ki. Nem tervezett tevékenység volt, de jött magától, és logikus is és szívesen is csinálom. Mostanra már megvan az étkező 3D-s terve, bútorokkal, gépekkel, sőt még a szükséges konnektorok is látszanak. Teljesen lemodelleztem a helységet, nyílászárókkal, egyebekkel, szeretek centire pontosan tudni mindent. Szuper, hogy ezt most csináltam, mert mindjárt ki is derült, hogy többet kell majd vésni. Yeah… de legalább a helyén lesznek a dolgok. Na viszont ócsó, az nem lesz. Azt hiszem a terveimet és a céljaimat is átalakítom. Örülni fogok, ha karácsonyra készen leszek a ház átrendezésével és a felújítással. Most már a nappali elrendezése is kezd körvonalazódni, de a 3D terv még hiányzik. Az is jó, hogy megjöttek a rendelt díszpárna huzatok. Zsír, hogy le tudtam cserélni a karácsonyi mintákat. Épp időben! (: (: (:

Kaptam ajándékba szőlőt. Igazi digó cucc. Úgy beindult itt bent, hogy most már kezd lelkiismeret furdalásom lenni, amiért még nem ültettem ki. Pedig azt is meg kéne már tudni, hogy mi lett azokkal, amiket ősszel ültettem. Ránézésre semmi.

És tettem más felfedezést is. A túlélő virágom tetves. Fene egye meg. Ilyen barna pajzstetvek vannak rajta. De honnan jöttek, fogalmam sincs… Ugyanakkor a doboz szoba ablakán találtam egy darab celluxot, beleragadva egy muslicával. Ez adta a remek ötletet.

A celluxba beleragadnak a tetvek! Simán le lehet szedni őket a levelekről!

A gyümölcsfákról csak annyit, hogy hát. Kevés a méhecske. Az egyik nagyon szépen borul virágba, nem tudom milyen pálinka lesz majd belőle, de csak remélni tudom, hogy lesz.

És utána olvastam mi az a trutyi, ami egyik másik fa ágát megette. Azokon az ágakon nincs is virág, semmi. Kopaszok. Mézgásodik. Sajna. Biztos valahogy megsérült valamikor. Ősszel láttam rajta a friss gyantafélét, és mivel én hozzájuk sem nyúltam, valószínűleg még előttem történhetett, utolsó óvatlan gyümölcs szedés. Olvastam hogyan lehet gyógyítani, de az is lehet, hogy le kell vágnom majd azokat az ágakat. Ha ezt előbb tudtam volna, akkor már ősszel kezelem, de se nem tudtam, se időm nem volt vele foglalkozni és a nagyanyám se volt a nagyapám. Azt sem tudom szilva lesz-e egyáltalán, mert azon is elbarnultak a szirmok a rendszeres éjszakai fagyok után.

Ja… és találtam kint egy rakás valamilyen magot. Gőzöm tudja mik ezek. A szőlő környékén voltak, attól kicsit idébb a fűben. Vagy a szél vagy a madarak hordták ide. Azt hiszem elültetek párat, csak úgy kíváncsiságból.

Ezektől függetlenül az elmúlt napok eseménytelenül teltek. Egyik nap vadászgépektől volt hangos az égbolt. Máskor meg esett egész nap és csak egy vendégem volt a légyen (aki betrükközte magát a házba) kívül egy galamb. Jött az itatóra. Jó időben azért itt van általában a repertoár fele, de a nagyon zöld zöldikéről még mindig nem sikerült jó fotót lőni.

Örülök, hogy hasznosan töltöm az időmet. Tervezek, főzők, élek és ha kell segíteni is tudok mert úgy osztom be a napjaimat, ahogy akarom. Szuper érzés. Minden nap elégedetten fekszem le aludni.

Megérte élni.

Igencsak jól indult a húsvét hétfő. Elmerültem reggel a habokban, rekreációs céllal, na meg, hogy rendezzem kicsit a gondolataimat. El is döntöttem, hogy a ma napot is arra szánom, hogy még több pénzügyi ismeretet szedjek fel. Felszabadított az érzés, hogy a főzést meg minden más kutyafülét kihagyok az életemből. A kertben úgysem tudtam volna semmit csinálni, mert egész nap szállingózott az eső.

Szóval szóval hűtő pusztítás és agyzsibbasztás volt egész nap. Megcsináltam a házi feladatokat, amiket előző nap felírtam. Megvan az első költségvetés tervezet is. De leginkább annak örülök, hogy rászántam pár órát, hogy sokkal jobban megértsem mi is ez a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás, amit évek óta fizetek. Tüzetesen átnézzem a szerződést, és számolgassak. Megértettem, humbuk, átverés.

Szerződés kötéskor mutogatják neked a grafikonokat, ilyen alap, olyan alap, sok százalék, gazdag leszel satöbbi. Amint aláírod a papírt, abban a pillanatban a mutogatós bácsi megkapja a te következő egy éves befizetésed. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Minden rettentően költséges, a teljes befizetésed akár 4 százalékát is levonhatják évente költségnek. Az első három évben a befizetett pénzed felét elveszik és mindenért pénzt számolnak fel. Ha hívod a brókert, hogy hogy áll a lóvéd, kiderül hogy annyit se ér amennyit befizettél, de maaaajd fog. Ha fel akarod mondani pár év után, a befizetett pénzed feléről nyugodtan mondj le, mert ha felmondod, akkor azokat a költségeket is levonják, ami a következő X évben keletkezne. Na de mire könyörgöm? Ha nincs náluk a pénz, nincs számla, nincs semmi, akkor pofátlanság a semmire is pénzt levonni. Ha nem kéred az indexálást, elég valószínű, hogy nem fog annyit érni a 15 év múlva megkapott pénz, mint most, még a legjobb, a szerződés mellékletében felsorolt legoptimálisabb esetben sem. Ha meg minden évben többet fizetsz be, akkor abból a többől tudnak több költséget levonni és talán akkor 15 év múlva nullára vagy jobban jössz ki. Van ennél sokkal jobb befektetés is. Ez csak neked nem jó, de az ügynöknek és a pénzintézetnek igen. Megy az agyalás, hogy mikor lenne a legjobb kilépni, de egyre inkább úgy érzem a legjobb nap a tegnap lenne. A szerződésben le van írva, hogy ha nem sikerül az ígért hozamot hozni, akkor bocs. Ezzel már inkább nem is számoltam. Ááá hagyjuk, befejezem. Ennyi erővel inkább lottózok. Hűűű tényleg, hetek óta nem adtam fel lottót... elvitték vajon a sok zsozsót vagy még rám vár?

És amikor már majdnem végeztem a számolással és a nap is már elég mélyen volt, gondoltam bezárok. Kinéztem az ablakon és tyű…. a ház egyik oldalán süt a nap, a lemenő nap sugarában csillognak az esőcseppek. A másik oldalon jönnek a felhők és egy teljes, illetve jobbra mellette egy kezdődő második szivárvány.

Na miva? Rám mosolyog a világ, hogy végre nekiültem számolni? Ritka ez a dupla szivárvány. De más ritka dolgok is történtek ám velem.

Másnap délután például kólát ittam, na ez is ritka. És valami miatt úgy voltam vele, nem sétálok a kertben, inkább kólázok egyet a ház előtt (a többi megy lefolyó tisztítónak, inkább pálinkával mérgezem magam), pedig szeretek sétálgatni a birtokon. Na ekkor jelent meg egy búbos banka. Ez is ritka, annyira, hogy még sosem láttam. Sajnos csak átmeneti pihenő helynek használta az egyik faágat, mire előkaptam a telefont már szállt is tovább.

Az utóbbi heteket nézve az már nem ritka, hogy nem megyek táncolni, de bennem volt a flow és inkább dolgoztam. És mert még motoszkálnak bennem az okok, amiket múltkor írtam. Este aztán édes semmit tevés, dorbézolás és tervezés. Elkezdtem villamos rajz tervező programot keresni, hogy ne kézzel csináljam. És azt is elkezdtem tervezgetni, mit hova szeretnék tenni, hogyan rendezzem be/át a házat. Vésés előtt érdemes lenne tudni például, hogy hol lesz a tévé. Mászkáltam a mérőszalaggal balra jobbra fel s alá.

Haladok. Megéri élni.

Na ilyen sem tudom, mikor volt utoljára. Úgy aludtam egy huzamban 11 órát, hogy az még. Bejön ez a passzívan aktívkodás dolog. A derekamnak is nagyon jót tett. És nem siettem semmivel, mindent csak kényelmesen. Lett például reggelre lazacos pirítós

Ebédre meg májas hurka. Ajándékba kaptam, és bár véreset kértem "májas" lett belőle. Na a képét inkább nem teszem ide, mert se színe se íze se bűze. Olyan fehér volt, mint azok a paprika mentes német kolbászok, az íze meg se nem kolbász, se nem hurka, vagy mindkettő. Annyit ettem meg belőle, hogy ne haljak éhen, a többi ment az ebeknek. A maradék üres helyett meg kitöltöttem tiramisuval.

Némi kalandból is kijutott mára, mert pont kint pöfékeltem amikor hirtelen elsuhan előttem pár kismadár és iszonyat csivitelésbe kezdenek. Na mondom magamban megint balhéznak a verebek. Hát majdnem… ugyanis egy meggyvágóval kerültek összetűzésbe és lenyomták szerencsétlent. Úgy repült utána, mint egy denevér. Remélem rendbe fog jönni, a képen is látni, hogy nem áll túl jól a szárnya. Ezek biztos valami beszívott verebek voltak, túl sok magot ettek vagy nem tudom miért hagyták így helyben a meggyvágót. De ha lenne madár police, akkor most mehetnének a madár dutyiba garázdaság vétsége elkövetése miatt.

És lőn ma napsütés és világosság újra. A nap meleg sugaraival simogatja a birtok élővilágát. És a veteményest szegélyezvén szép lassan kinyílnak majd a tulipánok. Egy már meg is mutatta magát.

Sok mindent terveztem erre a pár szabad napra, ami nem a locsolkodás. Például, hogy elkezdtem megcsinálni a ház villamos rajzát, illetve rajzait, feltérképezem a jelenlegi állapotot. Úgy a vakvilágba csak nem kezdek el vésni. De mert több kedvem volt inkább okosodni egy kicsit (és ez a tegnapi cseppekből lesz a tenger dolog nagyon izgalomban tartott), egész estig a gép előtt ültem. Régen volt már az a pénzügyi tréning, amin részt vettem. Ideje belevágni a tananyagba, ha már megvásároltam. Mit is mondjak, nagyon az alapoktól kezdődik, de nem sajnálom az időt semmire. Ha más értelme nem is volt a hosszú seggzsibbasztásnak, kettő akkor is biztosan (több is, például jelen érték, jövő érték számítás, kalkulációk, stb stb sok minden, de csak kettőt van kedvem leírni (-:).

Először is, megértettem a költségvetés készítés, a pénzügyi tervezés fontosságát. Nem mintha eddig nem tudtam volna és nem lettek volna próbálkozásaim, de ezt most merőben másképp fogom csinálni. Például nem utólag összesítem, hogy egy hónapban mire mennyit költöttem és majd próbálom lefaragni, hanem előre meghatározok egy összeget, amiből ki kell tudni jönni. Szétszedem csoportokra, így tervezni is könnyebb. Rezsi, életben maradás (bevásárlás, stb), stb.  Nagy reményeket nem fűzök hozzá, lehet, hogy elsőre nem is fog menni, de majd kialakul. Ki kell, hogy alakuljon, mert valamiből nyugdíjba is kell majd menni és 70 évesen remegő kezekkel pápaszemmel a fejemen már nem akarok klimpírozásból élni.

A másik meg az, hogy visszanézve egészen a gyerekkoromig rájöttem, hogy folyamatosan ugyanazt a mintát ismétlem. És az, hogy ezt felismertem, biztosan segít változtatni és tudatosabban tervezni a jövőben. Bár remélem, hogy erre akkor is fogok majd emlékezni, amikor elveszi az eszem a lila köd. Szuper dolog volt ma tanulni.

Ma is megérte élni.

Folytatom, ahol tegnap abba maradt. A buli után Anya segített elpakolni és utána volt még egy három órás ide-oda kocsikázásom, hazavittem. És bár a derekam miatt itthon már alig tudtam kiszállni a kocsiból, este azért még kényszeresen rendet raktam és megittam a jól megérdemelt párlatot is. Nézegettem, hogy lett egy étkezőm. Még mindig hatott a szer.

Alvás nehezítő tényező volt, hogy a derekamra igencsak ügyelni kellett. Konkrétan közölte velem, jobb, ha nem mozgok. Igazi kihívás volt egyik oldalamról a másikra fordulni. Szóval reggel nagy egyetértésben megbeszéltük (amit amúgy is terveztem) hogy a következő pár napot passzív aktívkodással fogjuk tölteni. Ebben a szellemben három órával többet maradtam az ágyban.

De mert azért élni kell, feltápászkodtam és kezdődhetett a nap egy finom rántottával, amibe füstölt tarját sütöttem. És igen, leültem az asztalhoz. Egy élmény volt végre megint asztalnál enni. Reggel is szemerkélt az eső, csak délután állt el. És mivel fogyóban a tápszer, gondolkodtam mit főzzek a következő napokra, de semmihez nem volt kedvem. Vagyis inkább főzni nem volt kedvem, eszek majd, amit találok, nem szokásom éhen halni. Azért nem árt, ha van itthon némi zöldség és mivel kaptam egy csomó aloé verát, azoknak is kéne kaspót vagy alátétet szerválni. Kettő a csomóból:

A terv megvolt, de elindulni sem siettem. Valahogy lett kedvem egy harmadik kávéhoz. Miközben kint iszogattam hallgattam kik ezek a hallkan orrhangon rekedten károgó varjúk. Mi történik? Na kiderült, hogy a fák ágai közt egy csapat szajkó bandázik itt nálam. Meg aztán leültem és ránéztem az olcsó díszpárna huzat oldalra, amit rendszeresen megnézek van-e olyan, ami tetszik. Volt… úgyhogy rendeltem tavaszi/nyári díszpárna huzatokat és akkor már húsvétit is. Jövőre jó lesz, ezt is csak egyszer kell megvenni.

Eljött az ideje, a mozgás is jót tesz, a kedvem is jobb lett a szajkóktól. Szóval sétáltam egyet fütyörészve a szemerkélő esőben. A mindent kapni boltban kaptam is kaspókat, megfizethető áron. A képet már úgy készítettem el. És fantasztikus volt egy tiszta házra hazajönni. Most jöttem először úgy haza, hogy majd minden rendezett. Na ja, mert a cuccaim kint vannak a garázsban.

Aztán ültem le megírni az elmúlt napok történetét és jött az érzelmi hullámvasút. És valóban, abbahagytam, mert potyogtak a könnyeim a boldogságtól. A testi reakcióktól eltekintve jól éreztem magam, azon gondolkoztam, hogy milyen régen nem is éltem meg az érzéseimet. Na ettől meg még jobban oda lettem, az meg aztán rátett még két lapáttal, amikor visszaolvastam, amit írtam. És biztos az is hozzájárult, hogy véget ért a pörgés.

Mellesleg a túlélő virágom is beindult, mint a güzü. Már megint hoz egy levelet.

Legalább 15 éve vettem, hogy legyen valami az irodában a dolgozó asztalon. Azt is túlélte, hogy kiesett a második emeletről. És most beindult. Talán egy idő múlva megtudom, hogy tulajdonképpen milyen növény is ez. Lehet, hogy egy hatalmas fa lesz belőle… (röhögök magamban a gondolaton is).

Könnyes szemmel adagoltam a kutyáknak a jutalom falatokat, ha már nekem jó napom van, akkor legyen nekik is. És miután már száradoztak az arcomon a könnycseppek úgy gondoltam teszek rá. Ma lustálkodás lesz. Megadom a módját is az ivászatnak is. Elővettem az egyetlen vörösboros poharat, amit azért nem tettem vissza a dobozba mert ilyen nincs több és elfért a szekrényben. Meg kell inni, ami nem került a pörköltbe, nehogy nekem megbuggyanjon. És ismét asztalhoz ülhettem a késői ebéddel.

Szóval annyira nem csináltam semmit, hogy majd minden reklámnál felálltam. Hol mosni, hol teregetni, hol sétálni a birtokon és minden alkalommal eldöntöttem, hogy most már tényleg nem csinálok semmit. Hát hát... nem tudom lesz-e egyáltalán gyümölcs... sok virágzat így néz ki:

Ugyanakkor a pia hat, megint jönnek a bölcs gondolatok, ránéztem az esővízzel teli vödörre (merthogy a nagy semmitevésben virágot is locsoltam) és az jutott eszembe, talán most már ideje lenne tanulni, foglalkozni a pénzügyekkel, mert...

cseppekből lesz a tenger.

Hát ma is megérte élni.

Ez legyen az előkép... a sztori jöhet utána.

Megint eltelt pár dolgos nap. A szerda reggelt újfent a doboz szobában töltöttem. Az eredménye az lett, hogy lett egy dobozom csomagolási töltelékkel, lett egy dobozom tele kisebb dobozokkal, illetve egy jó nagy pakk széthajtogatott nagy doboz.

A déli körmenet során megint valami furcsaságra lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy csak a gyümölcsfák szirmai, de úgy fest nálam még a fű is kivirágzik. Ezek a virágok telepekben nőnek ki a fűből. Hát most már nagyon figyelek hova lépek. Jó lenne tudni mik ezek, majd egyszer rákeresek és akkor okosabb leszek.

Függetlenül a szeszélyes időjárástól jött hozzám egy csapat zöldike is kapirgálni, csipogni. Jöttek a pintyek és a verebek is egymás hátán múlatták az időt néha-néha. Persze pont az árnyékban tudják csinálni, hogy a lesifotós ne tudjon hirtelen kattintani. De, hogy ezekben semmi szégyenérzet nincs. (-: Pofátlanul kamatyolnak itt előttem...

Este aztán kinyomtattam a húsvéti verseket, megjavítottam a varázs doboz zárját... és mielőtt folytatnám íme a varázsdoboz (a kalózok elveszett kincsesládája). Ócsó kis fadobozként kezdte földi életének pályafutását, háromozeröté' ajánlották a bevásárló központban megvásárlásra úgy 5 éve. A lényeg a lényeg, gombok nyomogatásával kóddal nyílik amit versekből kell kitalálni. Dekupázshoz nem értek, innen is köszönöm az együttműködést annak, akivel ezt létrehoztam. Az elektronika saját fejlesztés.

és itt a folytatás... és mindent, ami maradt kirámoltam a doboz szobából. Még egy kis pálinkára és házimunkára is maradt időm. Ideje étkezőt csinálni belőle. Este, amikor mentem aludni meg is álltam egy pillanatra mert olyan furcsa volt, hogy az ablakon át jön be a távoli közvilágítás fénye. Eddig egy hatalmas doboz takarta el az ablakot. Most először látom üresnek ezt a szobát. Hihetetlen élmény, hogy újabb területtel nőtt az életterem.

Csütörtökön aztán megint izgulós lett a reggel. -2 fokra ébredtem. Hajjaj, lesz gyümölcsöm? Nem lesz? Mi lesz? Szerencsére munkahelyen nem dolgozós nap volt, így „kényelmesen” meg tudtam csinálni mindent. Reggel (délelőtt) beszereztem a marhahúst a pénteki vörösboros marhapörkölhöz, és bár elment az idő a vásárlással, valami miatt olyan jól éreztem közben magam, hogy a Tesco-ban az áruházi zenére ritmusra lépkedve és finoman billegve toltam a kosarat néha.

Komolyan mondom egy élmény volt kitakarítani az egész házat, végre, végre (végre véshetek majd, maaajd). WD40-nel lemostam a ragasztót az asztalról és a saját lábaira állítottam. Hát ilyen lett, eddig jutottam.

Úgy karácsony óta nem láttam tisztának a házat. Élveztem, ami egyébként teljesen természetes lenne, hogy végre nem ropog a papucsom alatt a talaj, nem nyávognak a porcicák, nem lengedezik az a kevés pókháló. Ja igen. A doboz szoba sok-sok hónapja - pontosabban mióta beköltöztem egyszer sem - lett kitakarítva. Mit takarítsak rajta? Örültem, hogy egyáltalán be tudok menni. Ugyanakkor egy fél éve kábé ment benne egy ózon generátor pár alkalommal, amit kölcsön kaptam. Lehet, hogy egyszer én is veszek egy ilyen gépet, ugyanis mindezek után összesen 3 darab pókot találtam benne.

Szóval kora este, késő délután, hirtelen ámde nem azonnal, hanem inkább sebtében vagy rögtön, de a lényeg, hogy elfogyasztottam a nagy örömre pár felest. Utána elsőnek a tiramisut készítettem el, aztán jöhetett a több órás mézes krémes gyártás. Szuper, hogy végre ki tudok nézni a doboz szoba ablakán is. Egy ablakkal több lett a házon! Végre tisztán látom a birsalmafát, amit ültettem. Mosolyogva vedeltem este, és amíg a krém hűlt vagy éppen sütés közben volt időm, megragadtam a gőzsárkány grabancát és amit kellett simára egyengettem vele. Szóval mire készen lett a sütimüti, el is lett mosogatva és rend is lett utánam.

Este tíz után járunk már, mire mindennel végeztem. Kiültem a maradék sörrel, hallgattam a szemerkélő esőt és csak remélni tudtam, hogy a tojás keresést nem mossa majd el az eső.

Eljött a nagy nap. Nagy péntek. A kis g*ci a derekamban nem szerette a tegnapi pörgést. Nagyon nem. Alig tudtam kimászni hajnalban az ágyból. De nincs mese, megmondtam neki a frankót, ma hagyjon békén. Így is tett, de azért egész nap tudatta velem, hogy ő most ott alattomoskodik bennem és azért majd jó lenne, ha rá is odafigyelnék. De hagyta, mindent hagyott. Reggel elkészült a csoki máz is a sütire, előkészítettem a tojás keresést a kertben. Az időjárás is kegyes volt, mert délelőtt még csepergett, de mire megjött a család, addigra elállt. Minden vizes, de nem fúj a szél, nem esik.

Nincsenek szavak mennyire izgultam. Az ebédet későn raktam fel, félve fűszereztem, nem raktam bele annyi hagymát és fokhagymát, inkább visszavettem magamból. De szerencsére minden jól sült el. A tojás keresést nagyon élvezték a gyerekek és mire mindenki megjárta a birtok erős túlzással majd minden szegletét, a kaja is kész lett. Anyukámat sajnálom egy kicsit, mert amikor a harmadik megfejtést bökte ki, amin a gyerekeknek kellett volna gondolkozni, relfexből hátba vertem, jelezve neki, hogy nem ő keresi a tojásokat. Azt is sajnálom picit, hogy Apu egyedül ült ki gitározni a ház elé, mert éppen olyan kedve volt. Szívesen kimentem volna vele, de egyedül vendéglátóskodni kihívás volt nekem. Sosem volt még ilyen. De mostantól lesz és bele fogok jönni. No para! Ha meg a sors úgy hozza, akkor lesz egy oldalbordányi segítségem. A gyerekektől is kaptam szuper rajzokat és A bögrét. Ez mostantól a húsvéti dekor része lesz. Mint ők:

Az ebéd és a süti is ízlett mindenkinek. Tudom, hogy lehetne jobb és finomabb is, de örülök, hogy úgy elfogyott, hogy nekem csak egy adag maradt holnapra a marhapörköltből. Pedig én még azt hittem sok is lesz.

Semmiért nem adnám oda ezt a napot. Homályosodik a látásom, jönnek az érzelmek… bocs megyek cigizni, később folytatom..

…oké, akartam inni egy gyömbért, de pálinka lett belőle… Szóval még mindig összefutnak a könnycseppek a szememben (szerencsére egész jól gépelek „vakon”), amikor arra gondolok, hogy végre először le tudtam ülni egy asztalhoz enni, a saját birtokomon, a családom társaságában, egy tiszta házban. Hogy a tojás keresés közben volt egy versike...

és apukám füléből potyogtak a csokitojások. Azt hiszem megvan, honnan örököltem a kreativitást. A versek többnyire utat mutattak a helyes megfejtőnek a következő tojással egybekötött útmutatóhoz, néha azért volt olyan is, amit meg kellett tenni a következő rejtélyes tekercsért.

És bár az elmúlt években rám ragadt, hogy a házat díszítsük fel AZ alkalomra erre most nem jutott időm, a falakból is lógnak ki a vezetékek, egy üres szobában - amit ha nem kéne vésni akkor is glettelni, festeni, helyrehozni kéne - van felállítva egy asztal ez k*vára nem érdekelt senkit. A lényeg, hogy együtt lehetünk. Baszki mindjárt bőgök, amikor ezt írom…

A húsvét az én napom, a kedvem a zenére hanglom meg egy jó italra amit szürcsölök, minek is kéne több… ye ye ye..

inkább holnap folytatom... most nem megy.

Nagyon megéri élni.

A feltett kérdésre a kutyák biztos tudják a konkrét választ. Viszont azt már én is tudom, ha ugatásra ébredek, akkor kábé fél három van. Ez sorban a második alkalom, amikor óramű pontossággal ébresztenek az értelmetlen ugatással, de már máskor is ilyen tájban ment kint a hacacáré, csak akkor még fél kettőt mutatott az óra. Pont a legjobb álmaimból kellett nekik felriasztani. Ugyanakkor ebből az következik, hogy ha van bármi értelme az ugatásnak, akkor az nem emberi, mert nem igazodik ahhoz, amit az óra mutat.

Fagyos idő van kint reggel, vékony jéghártya húzódik a hátsó épület esővíz gyűjtőjének a tetején. Remélem a szilvafa megússza, mert nagyon virágzik. Az áram krízis is tovább gyűrűzik. A fürdőszobában már hónapok óta nincs világítás, csak a spot lámpák a tükör felett. De ma reggelre kettő abból is beadta a kulcsot. Hát szépen lassan eljutok majd odáig, hogy rendbe rakom a villanyszerelést. Csak előtte ki kéne üríteni a doboz szobát. Úgyhogy ki is pakoltam azt a bujkáló dobozt. Jól megetettem a szelektív kukát sok műanyaggal. Csak azt tettem el, ami tényleg kell vagy kellhet, így elég volt neki egy negyed akkora doboz is. Na jó, amikor nem néztem oda, akkor beletettem nagymama régi nokedli szaggatóját is.. hátha majd egyszer alapon, meg valamiért tetszett a lukas palacsintasütő.

Ebéd után aztán ismét nézelődtem, sétálgattam egyet az amúgy nem túl jó időben. Néha olyan szél fúj, hogy ma idefújta egy félig törött autós gumiszőnyeg felét. Ráadásul jobbról fúj a nagy szél, ez meg a baloldali kerítés közelében landolt. Amekkora meleggel robbant be a tavasz, úgy vissza is vett. Azért lőttem egy képet valamiről, amiről fogalmam sincs mi lesz. Valószínűleg valami virág, de nagyon beindulni látszik.

Este aztán jött a munka utáni jól megérdemelt cipekedés. Bőröndök, zsákok, megtömött dobozok, egyebek költöztek ki a házból a garázsba. Most kezdődik az az időszak, amikor a munka utáni munka közben vagy után ki lehet ülni egy sörrel a kezemben és meredten bámulni a naplementét. Tetszik. Szeretem.

Szóval jól elment az idő este. Teszteltem a fürdőszobai mérleget is, jó-e még benne az elem. Biztos elromlott, mert azt hiszi, hogy 5 kilóval több vagyok, amióta a birtokon élek. Vagy itt erősebb a gravitáció, mint máshol. Este aztán kattogtam egy kicsit, hogy vajon mikor lesz kész a félkész életem. De rájöttem, hogy sosem. Ezért kár teperni. Mindig lesz hova tovább. Csak néha azt kell majd mondani, hogy stop. Ennyi volt, a többit majd majd.

Ma is megérte élni.

Meglepetés fogadott a ház sarkában, amikor reggel kimentem a kutyákhoz. Összetört vödör, szétborogatott építmény. Annyi az esővíz gyűjtő rendszer egyik állomásának. Cs*sszék meg, hogy ezek az kutyák mindig kitalálják, hogy törjenek borsot az orrom alá. Ezt persze tudják csendben csinálni. Azért annyira nem vágott földhöz a dolog, de boldog sem voltam tőle. Ezek után fura, de volt kedvem még munka előtt konyhát takarítani.

Biztos azért, mert örülök neki, hogy kialudtam ezt a derékfájást. Ma nagyon fluid a mozgásom. Még arra is maradt időm, hogy az újabb bujkáló doboz belsejébe kukkantsak. És igeeeen… megvan a fa dagasztó teknőm is, amiben kényelmesen tudok kenyér, kalács vagy bármilyen kelt tésztát dagasztani. Vadi új kicsi tepsik és még egy rakás műanyag izé, amit majd este kiválogatok (gondoltam). És mivel sokszor sikerül időben összehozni a dolgokat, pont így a sütiverseny utánra megjött a kézi mixerhez a habverő pár. Szuper ez a kis Tefal gép mellesleg. Kábé 16-17 éve vehettem és még működik. Amit fél éve vettem, annak már rég annyi.

A vasárnapi „buliban” kaptam elvitelre sonkát, francia salátát. Igen finomra sikerült, gratula a szakácsnak, jól be is laktam ebédre. Ugyan egész nap olyan szeles az idő, de nekem azért kell kint sétálni egy kicsit a levegőn, és lám megint van meglepetés virágom. Fehér gyöngyike:

Illetve nagyon szépen fejlődnek a fürtös paradicsom palántáim, legalábbis az eddigi próbálkozásaimhoz képest. Nem is tudom mit kezdjek azzal, amiben három helyett öt nőtt ki. Azt hiszem lassan ideje lenne őket szétültetni. Ja, mint az iskolában. Rosszak voltatok! Egymás mellett nem nőttetek olyan gyorsan. Szétültetlek!

És ma szabad utat engedtem a gyümölcsízeknek, így végül csak eltelt úgy az este, hogy egy fogpiszkálót sem raktam arrébb. Mire megírtam a blogot és kiválogattam a képeket olyan késő lett, hogy azt mondtam jár nekem a lazulás. Nem fogok meggebedni. Ennek szellemében leültem sütizni a tévé elé, néztem az elektromos dobozt és mellette a papírdobozokat, amiket el kéne tüntetni a házból. Annyira néztem őket, hogy megtanultam csak a gondolat erejével dolgokat mozgatni. Így lehetett az, hogy sütizés után gondoltam egyet és gyorsan el is repültem az ágyba. Hmmm hmm… tényleg fincsi a három ízű sárkány süti. Nem tolakodó, összhangban vannak az ízek, minden oké vele. Nem egy ország tortája, de az, hogy ilyet tudok csinálni már boldoggá tesz.

Ma is megérte élni.