Ez legyen az előkép... a sztori jöhet utána.

Megint eltelt pár dolgos nap. A szerda reggelt újfent a doboz szobában töltöttem. Az eredménye az lett, hogy lett egy dobozom csomagolási töltelékkel, lett egy dobozom tele kisebb dobozokkal, illetve egy jó nagy pakk széthajtogatott nagy doboz.

A déli körmenet során megint valami furcsaságra lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy csak a gyümölcsfák szirmai, de úgy fest nálam még a fű is kivirágzik. Ezek a virágok telepekben nőnek ki a fűből. Hát most már nagyon figyelek hova lépek. Jó lenne tudni mik ezek, majd egyszer rákeresek és akkor okosabb leszek.

Függetlenül a szeszélyes időjárástól jött hozzám egy csapat zöldike is kapirgálni, csipogni. Jöttek a pintyek és a verebek is egymás hátán múlatták az időt néha-néha. Persze pont az árnyékban tudják csinálni, hogy a lesifotós ne tudjon hirtelen kattintani. De, hogy ezekben semmi szégyenérzet nincs. (-: Pofátlanul kamatyolnak itt előttem...

Este aztán kinyomtattam a húsvéti verseket, megjavítottam a varázs doboz zárját... és mielőtt folytatnám íme a varázsdoboz (a kalózok elveszett kincsesládája). Ócsó kis fadobozként kezdte földi életének pályafutását, háromozeröté' ajánlották a bevásárló központban megvásárlásra úgy 5 éve. A lényeg a lényeg, gombok nyomogatásával kóddal nyílik amit versekből kell kitalálni. Dekupázshoz nem értek, innen is köszönöm az együttműködést annak, akivel ezt létrehoztam. Az elektronika saját fejlesztés.

és itt a folytatás... és mindent, ami maradt kirámoltam a doboz szobából. Még egy kis pálinkára és házimunkára is maradt időm. Ideje étkezőt csinálni belőle. Este, amikor mentem aludni meg is álltam egy pillanatra mert olyan furcsa volt, hogy az ablakon át jön be a távoli közvilágítás fénye. Eddig egy hatalmas doboz takarta el az ablakot. Most először látom üresnek ezt a szobát. Hihetetlen élmény, hogy újabb területtel nőtt az életterem.

Csütörtökön aztán megint izgulós lett a reggel. -2 fokra ébredtem. Hajjaj, lesz gyümölcsöm? Nem lesz? Mi lesz? Szerencsére munkahelyen nem dolgozós nap volt, így „kényelmesen” meg tudtam csinálni mindent. Reggel (délelőtt) beszereztem a marhahúst a pénteki vörösboros marhapörkölhöz, és bár elment az idő a vásárlással, valami miatt olyan jól éreztem közben magam, hogy a Tesco-ban az áruházi zenére ritmusra lépkedve és finoman billegve toltam a kosarat néha.

Komolyan mondom egy élmény volt kitakarítani az egész házat, végre, végre (végre véshetek majd, maaajd). WD40-nel lemostam a ragasztót az asztalról és a saját lábaira állítottam. Hát ilyen lett, eddig jutottam.

Úgy karácsony óta nem láttam tisztának a házat. Élveztem, ami egyébként teljesen természetes lenne, hogy végre nem ropog a papucsom alatt a talaj, nem nyávognak a porcicák, nem lengedezik az a kevés pókháló. Ja igen. A doboz szoba sok-sok hónapja - pontosabban mióta beköltöztem egyszer sem - lett kitakarítva. Mit takarítsak rajta? Örültem, hogy egyáltalán be tudok menni. Ugyanakkor egy fél éve kábé ment benne egy ózon generátor pár alkalommal, amit kölcsön kaptam. Lehet, hogy egyszer én is veszek egy ilyen gépet, ugyanis mindezek után összesen 3 darab pókot találtam benne.

Szóval kora este, késő délután, hirtelen ámde nem azonnal, hanem inkább sebtében vagy rögtön, de a lényeg, hogy elfogyasztottam a nagy örömre pár felest. Utána elsőnek a tiramisut készítettem el, aztán jöhetett a több órás mézes krémes gyártás. Szuper, hogy végre ki tudok nézni a doboz szoba ablakán is. Egy ablakkal több lett a házon! Végre tisztán látom a birsalmafát, amit ültettem. Mosolyogva vedeltem este, és amíg a krém hűlt vagy éppen sütés közben volt időm, megragadtam a gőzsárkány grabancát és amit kellett simára egyengettem vele. Szóval mire készen lett a sütimüti, el is lett mosogatva és rend is lett utánam.

Este tíz után járunk már, mire mindennel végeztem. Kiültem a maradék sörrel, hallgattam a szemerkélő esőt és csak remélni tudtam, hogy a tojás keresést nem mossa majd el az eső.

Eljött a nagy nap. Nagy péntek. A kis g*ci a derekamban nem szerette a tegnapi pörgést. Nagyon nem. Alig tudtam kimászni hajnalban az ágyból. De nincs mese, megmondtam neki a frankót, ma hagyjon békén. Így is tett, de azért egész nap tudatta velem, hogy ő most ott alattomoskodik bennem és azért majd jó lenne, ha rá is odafigyelnék. De hagyta, mindent hagyott. Reggel elkészült a csoki máz is a sütire, előkészítettem a tojás keresést a kertben. Az időjárás is kegyes volt, mert délelőtt még csepergett, de mire megjött a család, addigra elállt. Minden vizes, de nem fúj a szél, nem esik.

Nincsenek szavak mennyire izgultam. Az ebédet későn raktam fel, félve fűszereztem, nem raktam bele annyi hagymát és fokhagymát, inkább visszavettem magamból. De szerencsére minden jól sült el. A tojás keresést nagyon élvezték a gyerekek és mire mindenki megjárta a birtok erős túlzással majd minden szegletét, a kaja is kész lett. Anyukámat sajnálom egy kicsit, mert amikor a harmadik megfejtést bökte ki, amin a gyerekeknek kellett volna gondolkozni, relfexből hátba vertem, jelezve neki, hogy nem ő keresi a tojásokat. Azt is sajnálom picit, hogy Apu egyedül ült ki gitározni a ház elé, mert éppen olyan kedve volt. Szívesen kimentem volna vele, de egyedül vendéglátóskodni kihívás volt nekem. Sosem volt még ilyen. De mostantól lesz és bele fogok jönni. No para! Ha meg a sors úgy hozza, akkor lesz egy oldalbordányi segítségem. A gyerekektől is kaptam szuper rajzokat és A bögrét. Ez mostantól a húsvéti dekor része lesz. Mint ők:

Az ebéd és a süti is ízlett mindenkinek. Tudom, hogy lehetne jobb és finomabb is, de örülök, hogy úgy elfogyott, hogy nekem csak egy adag maradt holnapra a marhapörköltből. Pedig én még azt hittem sok is lesz.

Semmiért nem adnám oda ezt a napot. Homályosodik a látásom, jönnek az érzelmek… bocs megyek cigizni, később folytatom..

…oké, akartam inni egy gyömbért, de pálinka lett belőle… Szóval még mindig összefutnak a könnycseppek a szememben (szerencsére egész jól gépelek „vakon”), amikor arra gondolok, hogy végre először le tudtam ülni egy asztalhoz enni, a saját birtokomon, a családom társaságában, egy tiszta házban. Hogy a tojás keresés közben volt egy versike...

és apukám füléből potyogtak a csokitojások. Azt hiszem megvan, honnan örököltem a kreativitást. A versek többnyire utat mutattak a helyes megfejtőnek a következő tojással egybekötött útmutatóhoz, néha azért volt olyan is, amit meg kellett tenni a következő rejtélyes tekercsért.

És bár az elmúlt években rám ragadt, hogy a házat díszítsük fel AZ alkalomra erre most nem jutott időm, a falakból is lógnak ki a vezetékek, egy üres szobában - amit ha nem kéne vésni akkor is glettelni, festeni, helyrehozni kéne - van felállítva egy asztal ez k*vára nem érdekelt senkit. A lényeg, hogy együtt lehetünk. Baszki mindjárt bőgök, amikor ezt írom…

A húsvét az én napom, a kedvem a zenére hanglom meg egy jó italra amit szürcsölök, minek is kéne több… ye ye ye..

inkább holnap folytatom... most nem megy.

Nagyon megéri élni.