Folytatom, ahol tegnap abba maradt. A buli után Anya segített elpakolni és utána volt még egy három órás ide-oda kocsikázásom, hazavittem. És bár a derekam miatt itthon már alig tudtam kiszállni a kocsiból, este azért még kényszeresen rendet raktam és megittam a jól megérdemelt párlatot is. Nézegettem, hogy lett egy étkezőm. Még mindig hatott a szer.

Alvás nehezítő tényező volt, hogy a derekamra igencsak ügyelni kellett. Konkrétan közölte velem, jobb, ha nem mozgok. Igazi kihívás volt egyik oldalamról a másikra fordulni. Szóval reggel nagy egyetértésben megbeszéltük (amit amúgy is terveztem) hogy a következő pár napot passzív aktívkodással fogjuk tölteni. Ebben a szellemben három órával többet maradtam az ágyban.

De mert azért élni kell, feltápászkodtam és kezdődhetett a nap egy finom rántottával, amibe füstölt tarját sütöttem. És igen, leültem az asztalhoz. Egy élmény volt végre megint asztalnál enni. Reggel is szemerkélt az eső, csak délután állt el. És mivel fogyóban a tápszer, gondolkodtam mit főzzek a következő napokra, de semmihez nem volt kedvem. Vagyis inkább főzni nem volt kedvem, eszek majd, amit találok, nem szokásom éhen halni. Azért nem árt, ha van itthon némi zöldség és mivel kaptam egy csomó aloé verát, azoknak is kéne kaspót vagy alátétet szerválni. Kettő a csomóból:

A terv megvolt, de elindulni sem siettem. Valahogy lett kedvem egy harmadik kávéhoz. Miközben kint iszogattam hallgattam kik ezek a hallkan orrhangon rekedten károgó varjúk. Mi történik? Na kiderült, hogy a fák ágai közt egy csapat szajkó bandázik itt nálam. Meg aztán leültem és ránéztem az olcsó díszpárna huzat oldalra, amit rendszeresen megnézek van-e olyan, ami tetszik. Volt… úgyhogy rendeltem tavaszi/nyári díszpárna huzatokat és akkor már húsvétit is. Jövőre jó lesz, ezt is csak egyszer kell megvenni.

Eljött az ideje, a mozgás is jót tesz, a kedvem is jobb lett a szajkóktól. Szóval sétáltam egyet fütyörészve a szemerkélő esőben. A mindent kapni boltban kaptam is kaspókat, megfizethető áron. A képet már úgy készítettem el. És fantasztikus volt egy tiszta házra hazajönni. Most jöttem először úgy haza, hogy majd minden rendezett. Na ja, mert a cuccaim kint vannak a garázsban.

Aztán ültem le megírni az elmúlt napok történetét és jött az érzelmi hullámvasút. És valóban, abbahagytam, mert potyogtak a könnyeim a boldogságtól. A testi reakcióktól eltekintve jól éreztem magam, azon gondolkoztam, hogy milyen régen nem is éltem meg az érzéseimet. Na ettől meg még jobban oda lettem, az meg aztán rátett még két lapáttal, amikor visszaolvastam, amit írtam. És biztos az is hozzájárult, hogy véget ért a pörgés.

Mellesleg a túlélő virágom is beindult, mint a güzü. Már megint hoz egy levelet.

Legalább 15 éve vettem, hogy legyen valami az irodában a dolgozó asztalon. Azt is túlélte, hogy kiesett a második emeletről. És most beindult. Talán egy idő múlva megtudom, hogy tulajdonképpen milyen növény is ez. Lehet, hogy egy hatalmas fa lesz belőle… (röhögök magamban a gondolaton is).

Könnyes szemmel adagoltam a kutyáknak a jutalom falatokat, ha már nekem jó napom van, akkor legyen nekik is. És miután már száradoztak az arcomon a könnycseppek úgy gondoltam teszek rá. Ma lustálkodás lesz. Megadom a módját is az ivászatnak is. Elővettem az egyetlen vörösboros poharat, amit azért nem tettem vissza a dobozba mert ilyen nincs több és elfért a szekrényben. Meg kell inni, ami nem került a pörköltbe, nehogy nekem megbuggyanjon. És ismét asztalhoz ülhettem a késői ebéddel.

Szóval annyira nem csináltam semmit, hogy majd minden reklámnál felálltam. Hol mosni, hol teregetni, hol sétálni a birtokon és minden alkalommal eldöntöttem, hogy most már tényleg nem csinálok semmit. Hát hát... nem tudom lesz-e egyáltalán gyümölcs... sok virágzat így néz ki:

Ugyanakkor a pia hat, megint jönnek a bölcs gondolatok, ránéztem az esővízzel teli vödörre (merthogy a nagy semmitevésben virágot is locsoltam) és az jutott eszembe, talán most már ideje lenne tanulni, foglalkozni a pénzügyekkel, mert...

cseppekből lesz a tenger.

Hát ma is megérte élni.