Csípős, de csodás napsütéses a reggel. Majszolok is két melegszendvicset, mert energia nélkül nem kezdődhet el egy nap. Amíg a szendvicsek sültek, gyorsan túl is estem a kötelező házimunkán. És mivel időm bőven volt, kimentem a kertbe. Úgyis azt terveztem már tegnap is. Nem árt a kerti munka, mozgás a jó levegőn a másik munka előtt. És még így is sikerült időben leülni a 8-9 órás agyzsibbasztásra. Imádtam ezt a reggelt. Eltoltam a kupacot, amit hétvégén összehúztam és összehúztam egy másikat is, az is ment a komposztra. Van még mit gereblyézni, de hagyni kell máskorra is. Jó érzés volt kint talicskázni és köszöngetni a szomszédnak, aki éppen munkába igyekezett – gondolom oda.

A másik szomszéd is kint volt, játszani a kutyával. Kérdeztem adhatok-e kenyeret a csirkéinek, merthogy hétvégén mondta, a gyomot szórjam át nyugodtan, ha úgy gondolom. Ebből lett az, hogy ma reggel csirkét is etettem. Hátha kapok jó kis házi tojást eccer. Most már morzsám úgyis annyi van, hogy még osztogathatnám is.

Sokkal jobb így kinézni a birtokra, hogy rend van (nagyobb a rend). Még arra is maradt időm, hogy fotózzak és guglizzak kicsit. És igen, nyílnak a barackfa virágai.

És a virágzó karalábé. Na végre kiderült, hogy ennek az izének, aminek a gyökerének karalábé illata van, az nem az, amire gondolunk. Ez bizony repce. Itt látszik mennyire értek (még) a gazdálkodáshoz. A legjobb, ha magadon tudsz nevetni, nem? Gondolom a régiek zöld trágyának ültették. De akkor miért csak erre a pár négyzetméterre. Na mindegy. Téli karalábé nincs. Repce van.

Délután megint nagy lett hirtelen a boldogság. A faágak lengetik a szelet, a szemem a napba süt, amikor a tekintetem a monitor mögé vetődik. Felfigyeltem ugyanis a rigóra, aki jött egyet ugrálni, sétálni. És hirtelen megláttam, hogy történik valami mögötte, kicsit távolabb. Ezzz azzzz… a zöldhasú madár, megint itt van. De ez most olyan furcsa, ez nem olyan zöld, sőt, ez csak olyan, mint a másik, de alig zöld, inkább szürke. Viszont biztos nem veréb, mert nagyon szuperhősös a szeme. A lencsevégre kaptam:

Ez bizony egy Zöldike. Újabb típusú madár látogatja a kertet! Yeeee! Hehheee…! Olyan erős csőre van, mint a Tengelicnek, csak ez zöld(es). A képen a tojó, ő azért szürkés, mert fajtatiszta, így annyira nem zöldes. A hím sokkal zöldebb, múltkor a hímet láthattam itt. A végén még ornitológus leszek. Sebaj, ordítológus ne legyek. Más lehetek.

Szuper, hogy a dolgozóból nézhettem a naplementét. Este erőt vettem magamon és nekiálltam a kiválogatott papírokat rendbe tenni. Az is haladjon má’. Sőt, már régóta áztattam egy vödörben befőttes és más üvegeket, na azokat is megsimogattam egy kis WD40-nel, ami lehozza a ragasztót. Így a rend is szép lassan alakul bent is. Künn is, benn is, zsír. Persze ittam ezt meg azt, mert olyan jól esett. És a végén a kanapéra heveredni is jól esett, mert láttam a hiányt. A papírok hiányát. Most már legalább a tv szekrény látszik, ha máshol a bútor felületét még papírszőnyeg borítja.

Ma is megérte élni.