Továbbra is hat a tegnapi drog. Hihetetlen. Annak ellenére, hogy az éjszakára rendelt alvás mennyiség csak egy részét sikerült lehívnom (Brüsszelből, hehe), elég fitten ébredtem. Reggel volt házimunka, virág locsolás, nagyon aktív voltam. De mert az ebéd tegnap elfogyott, maradt a pizza rendelés. Kedvem sem volt túl sok energiát a táplálkozás előkészítésébe fektetni. Pedig enni szeretek, főleg ha finom.

Azt hiszem elkezdődött a macskáknál a párzási időszak. Jó idő van. Hideg, de verőfényes napsütés. Most már biztos vagyok benne, hogy a szürke-fehér kitekattusz, aki ma is többször ólálkodott itt, ő kandúr. Hallom, ahogy dürrög. Már a frász kerülget ettől a hangtól. Nem hiszem, hogy a nőstények itt ivartalanítva lennének. Ő meg most nagyon szeretne kiscicákat csinálni. Ma is elkergettem, mert azon túl, hogy nekem itt ne gyilkolásszon kedvére, ne is itt szaporodjon. Volt már olyan a múltban, hogy 15

visított, nyávogott, hónapokon át. De érted? Tizenöt! Az jó sok, főleg ha nyávog is. Róluk kellett gondoskodni, mert a szomszéd macskája is kétszer ellett meg a telek egy eldugott zugában. Na akkor aztán volt minden. Főleg, amikor férgesek lettek és elöl hátul jött belőlük a cucc. Mint a csigák, csak ők mindenhol barna nyomot hagytak. Mindenen amerre jártak, amire felmásztak. A fehér kiscicák, mondjuk úgy, hogy többféle színben is pompáztak. De volt amelyik kiállt a 2 méteres cicatorony tetejére és onnan kínálta meg a világot. Jajj... Inkább nem is folytatom az élménybeszámolót. Aranyos, cuki, meg minden, DE. Én meg, minthogy nem vagyok a falusi születésszabályozás híve, mentem velük orvoshoz, gyógyszereztem, etettem őket. (Hozzá kell tenni, nagyrészt nem az én érdemem, de mindegyik szerető gazdit talált magának.) Na ilyet, még egyszer, soha többet. Se időm, se energiám, se pénzem nincs erre. Szeretem a cicákat, de van, amit inkább nem élek át még egyszer. Inkább elzavarom. Legyen ez más gondja, feladata. Ha lehetne, akkor lenne cicám is, de inkább választom a természetet, mint a macskát. Én élve szeretem látni az állatokat, nem az ajtó előtt kiterítve. Kivéve az egeret, patkányt, de az nincs.

Lassan megy ez a doboz pakolás, nagyon lassan. Van legalább 30 kilónyi papír, irat, számla. Vagy inkább még több, mert négy jó nehéz doboz. Az elmúlt 16 évből. Ezeket egyesével kiválogatni nagyon macerás. Főleg, mert közben nosztalgiázok is. Elmerengek és jönnek elő az emlékek. Egyszer vége lesz, már nagyon várom azt a napot is. Mert akkor végre folytathatom a többi dobozzal. Vagy ha ezt megunom, akkor nekiállok párhuzamosan csinálni és elhatározom mondjuk, hogy minden nap legalább egy mappát vagy egy 10 cm magas papírkupacot végig nézek. Így nyár végére pont végezni is fogok. (-: Sebaj, legalább nem unatkozok.