Újabb vasárnap reggel. Lehetett lustálkodni. De azért büszke is lehetek magamra, mert 9-re már megjártam a magam körét és beszereztem a rakott krumpli alkatrészeket. Ugyanakkor sajnos észrevettem, hogy az a bizonyos citrom fa még mindig nem százas, mert ragad alatta a padló. Szóval hangya nincs, de vagy tetves még, vagy csak a lehullott elszáradt levelek miatt olyan. Na majd rendesen megnézem, amikor locsolás/takarítás lesz. Ja és a másik citrom fa az úgy beindult, hogy újabb hajtásokat hozott, nyúlnak felfelé iszonyat sebességel és hatalmas levelek nőnek rajta. Érdekes, mert a régi levelek kicsik, sötét zöldek, az újak nagyok és világosak.

Csak kényelmesen, lassan, komótosan csináltam mindent. Elmondhatom, hogy a rakott krumpli apróra szeletelt baconnel, fokhagymás tejföllel, sajttal a tetején igen finom és laktató eledel. Nekem való jóság a pocakba. Főleg a finom házi kolbásszal. Hmmm... Azt hiszem egész jó barátok vagyunk már a konyhával. Hogy is mondják?

Közben megint mese ment a tévében. Egész nap képes lennék mesét nézni. És mivel megint úgy bekajáltam hogy majdnem elaludtam emésztés közben, így hát zsebre vágtam a vizes palackot, és neki eredtem a kutyákkal a környező fás, erdős területnek, amerre még eddig nem jártam.

Elindulni nem volt egyszerű, mert az ebek össze-vissza ugráltak. Kellett jó pár perc mire megnyugodtak annyira, hogy rájuk lehetett akasztani a pórázt, amivel majd húzhatnak engem. Ez így is lett. De oly annyira, hogy Whisky kutya valami szagot fogott az erdőben és alig lehetett vissza tartani. Hazafelé volt alkalmam bejárni a falu egyik részét is. Volt olyan ház, aminek a kerítését csoda, hogy még nem fújta el a szél. Sokaknak tele van szeméttel, törmelékkel a portája. Van ahol 6 darab kutya van. Egyenként úgy 40 kilósak. Azok mennyit ehetnek? És mennyi "akna" marad utánuk. Bele sem akarok gondolni. De azért akadtak persze rendes és szép házak, tisztességesen művelt kertek, új építésű vityillók is. 

Aztán erőt vettem magamon és estig ment a kitartó sörözés, pálinkázás, telefonálás, ruha válogatás. De végre, végre, végre, nincs több ruha dobozokban! Eddig is eljutottam. Nem gyorsan, de meg van. (-: Már csak mosni kell és a többi. Hű de jó!

Na ezt szeretem, amikor jól indul a reggel és már fél kilencre végeztem a házimunka egy részével (vagy mindennel, attól függ milyen kedvem lesz). És már magamhoz is vettem a fogyókúrás 2000 kalóriát is, pár szelet bacon szalonnára ütött tükörtojás formájában, miközben Frédi és Béni költöztetett mosolyt az arcomra. Még hajnalban volt egy vendégem is. Történt ugyanis, hogy korán reggel kint kávézok és szívom a tüdőropit, amikor észreveszem, hogy a ház oldalában felkapcsolódik a mozgásérzékelős lámpa. Ügyet sem vetettem rá. Lekapcsolt én meg élveztem a holdfényt (tök sötét volt) és füstölögtem tovább. Mikor egyszer csak észreveszem a házból kiszűrődő gyenge fényben, hogy egy korom fekete kismacska (tavaly születhetett) pislog rám, és baromira meg van lepve, hogy én őt észrevettem. Aranyos volt. A kutyák meg persze úgy horpasztottak még a kutyaházban, hogy észre sem vették az előttük kolbászoló macskát.

Reggeli után némi pihenés, és már neki is lehetett állni a süteménynek. Olyan szürke idő van, a tévében meg Kung Fu Panda megy, és azt is szeretem, meg a sütit is. Így alakult úgy. Bent ragadtam a házban. Sejtettem, amúgy is, hogy ez nem egy egyórás süti lesz. Mákos krémes prototípus. A fejlesztői változat készült el, mert az elkészítés leírása - hogy is fogalmazzak? - mintha az Egri csillagok 3 oldalas kivonatát olvasnád el. Kezdő cukrászoknak, mint én, nem ajánlott, de azért én belevágtam. És a végére elmondhatom, hogy sikerült. Egész vállalható süti lett belőle. 9-kor kezdtem neki, 15:30-ra már pikk-pakk el is volt mosogatva. Háháháhá... Igen, eddig tartott. Piskóta, mákos réteg, krém, csoki. Persze itt-ott változtattam is a recepten, mert szerintem nem volt úgy jó, ahogy. 

Azért voltak hátráltató tényezők. Mint például, hogy éhes lettem. A legjobb megoldásnak éppen az tűnt, hogy rendeltem egy csípős Ördög ügyvédje pizzát (gomba, többféle hús, hagyma, csípő, satöbbi). Újabb pár ezer kalóriát sikerült így ma is begyűjteni. Lehet, hogy jobban járnék, ha inkább Pikachu-val járnám a környező erdőket és pokémonokat gyűjtenék. De ez van, sajnos nem tudom élnek-e itt pokémonok.

A másik meg, hogy bedöglött ez a konyhai szerszámgép, az izé, kézi mixer habverő vagy micsodának hívják. És 11:30-kor fejvesztve rohantam itt a faluban fel-alá, hol lehet kapni. És lám... lehetett. Volna. De elfogyott. Lett helyette ez mindent tudó botmixer, habot ver, aprít, darál, turmixol, mindenre jó masina 8888 forintért. Hát már az ára is tetszett, végtelen lehetőségeket kínál. Aztán tesztelés közben meg kellett állapítanom, - amit már eddig is tudtam, hogy gondolom, hogy sejtek - az a dolog, ami mindenre jó, az tulajdonképpen nem jó semmire, de arra pont jó. Szóval van egy B (C) terv eszközöm, hogy máskor ne kerüljek ilyen helyzetbe. Azért azt fontos leszögezni, hogy a sütit megmentette, nem kellett kocsiba ülni, és ez az üzlet, amit én csak mindent kapni boltnak hívok, igen hasznos. Like! Sőt, mi több. Jelenlétét a faluban megtöbbszörözte már, és ami nekem kellett azt a másik üzletből hozták át. Addig volt időm guberálni, így vásárláskor a kezemhez ragadt dolgokat is kifizettem. Igen jó technika. Légy kedves, várasd meg a vevőt, tartsd az üzletben, akkor úgyis vásárol valamit.

Szóval a végére azért kenegettem a lelkem egy kis

Amit szerintem csak én hívok így. Mások egyszerűen azt mondják rá, pálinka és száraz vörös. De azok azok a mások, akik nem én vagyok. Én más vagyok. Hozzá kell tenni, a kényeztetés az előtt vette kezdetét, hogy amíg a krém hűlt, én átvedlettem munkásruhába és lemásztam a régi emésztő gödörbe, ahova a szippantós járt. Már csak azért, hogy feltérképezzem a terepet. Mert ott még nem jártam. És egy szuper kis gödör, ki van vakolva, betonozva, a régi tartalomnak nyoma sincs, az alja homokkal feltöltve, tökéletes zöldség tároló – lenne, ha nem lenne olyan szűk a nyílása, hogy alig lehet le-fel mászni.

Aztán utána volt még kedvem a legutolsó olyan dobozt, amiben szerszámok vannak elvinni a kamrába és rendszerezve kipakolni. Mellesleg fogalmam sincs miért és hogyan jutott ez eszembe, de néha csak tenni kell a dolgokat, és nem gondolkozni. És megint csak örültem magamnak. Merthogy találtam zárbetéteket. Hinnye, de jó! Csuhajja! Jártam is egy csárdást és az egyik ajtóban azon nyomban ki is cseréltem. Már csak a másikon kell. De azt eléggé szét kéne hozzá szedni, és inkább nem álltam neki sötétben. Megint valami, amire nem kellett pénzt költeni. Yeah!

Na ettől olyan jó kedvem lett, hogy újra nekiestem a házimunkának. Töltögettem a vasalóba a bort én meg kortyolgattam a vizet. Vagy fordítva? Ki emlékszik már? De a végére minden posztó kisimult. Tegnap ugyanis a vasalásig mégsem jutottam el… de ez van. Az megvár. Én is várok. Aztán, amikor mindannyian jó sokat várakoztunk már, akkor összejövünk egy gőzölős szeánszra. Este végül pihi, és jóccakát. Ma is megérte élni.

Szóval nincs más dolgom, mint bólogatni és csinálni, amit mondanak. Bízni és bízva bízni. Azt meg nem kell érteni, hogy a számok hogy jöttek ki. De ha se matematikus, se közgazdász nem érti, akkor szerintem nem a vétel a rossz, hanem az adás. De ne szaladjunk ennyire előre.

Ma nem jól ébredtem. Ez a Sub Bass Monster nóta tölti meg a fejemben lévő csendet (űrt, hehehe), meg a gondolatok. És csak a tegnapiakon kattog az agyam, nem tudom elengedni. Pedig újabban, mióta sok dolgot elengedtem, jókedvűen ébredek, nem nyomaszt semmi. De sajnos a családban most van egy kis affér egy gyorsan nagy hozamot ígérő befektetés kapcsán. Amihez aztán sok közöm ám nincs. Nem nyerek és nem vesztek rajta semmit, csak dolgom van vele - sajnos. A csillagok állása meg messze van az ígéretektől, és nem miattam vagyunk ebben a helyzetben. Kifejezettem nem tetszik, amikor valaki a szoba másik feléből kiabál bele egy telefon beszélgetésbe és közli, hogy nekem mit kellett volna vagy kellene csinálnom. A hátam közepére nem kívánom ezt az egészet. Annyira kell nekem, mint egy tályog az alfelemre. "Együtt közösen". "Magyarország előre megy". És minden hasonló szép szlogen egy nagy kamu, de lehet benne hinni. Jobban belegondolva a multikat is ez tartja egyben. "We are Bosch". De a munka mennyiség eloszlásának részletezésétől inkább eltekintenék.

A papírmunkát meg aztán kifejezettem utálom. Nem sok dolog van az életben, amit rühellek, de ez az. Nálam a papírok mindig csak gyűlnek (hetekig, alsó hangon) és kell egy este, amikor rászánom magam, hogy megcsinálom, rendszerezem, elpakolom, kiválogatom, stb.. mert ezt azért kell, nem lehet elhanyagolni. Spóroltam én már így nem egyszer pénzt, hogy megvolt a számla és visszavittem. Minden megvan, csak néha keresni kell. Azt hiszem ezzel kiveséztem a témát. Összefoglalnám röviden:

A pénzért mindig is meg kellett dolgozni. Csak néhányan keveset dolgoznak érte, a többiek meg sokat.

De ha megnézzük a dolgot máshonnan, akkor tulajdonképpen lehet ebben is találni valamit, aminek tudok örülni. Hogy szól a fejemben a zene. Rendszeresen, leginkább reggelenként. És ez jó. Nagyon jó! Mindig más dallamok, más dalok jönnek elő a semmiből. És ez azt jelenti, hogy nem vagyok stresszes. Ismerem már magam ennyire. Lehet, hogy dolgok bosszantanak, de itt vége is van. Például bosszant a szarakodás a papírokkal, elvett tőlem ma reggel egy szalonnás tojásnyi időt. Szóval ma nem csináltam magamnak fincsi reggelit. Kár érte. Ugyanakkor annak is örülhetek, hogy végre olyan dolgozó szobám van, ahol a nyomtatót nem kell mindig a gép mellé cipelni. És nem mellesleg a kilátás a "birtokra" csodás. Yeah! És a legjobb az lesz, amikor reggel zuhanyzás közben olyan dallam szólal meg bennem, ami saját, és el tudom játszani gitáron. Egyébként most, hogy ezt jegyzetelem, látom, hogy apró pici alig látható pelyhekben elkezdett esni a hó. Ho ho hó. Vagy a szomszéd fűt valami durva dologgal és ez csak pernye... (-:

Ebéd után van szerencsém hallgatni a vidéki csendet. Ebben a gyenge hószállingózásban a szomszéd éppen fát vág. Mostanában vett egy Stihl fűrészt. A dolog csak azért érdekes, mert általában tényleg síri csend van. Nem hallatszik az autók zaja, csak a kakas kukorékolás és a kutya ugatás töri meg néha a szél zaját vagy a napsütést. A másik meg, hogy nagyon irigylem tőle ezt a láncfűrészt. (-: De frankón. Nem mintha jelen pillanatban szükségem lenne rá, de nézegettem régen amikor még talonban volt a dolog. És hát pont ilyet néztem ki én is. Szóval ez most már csak a birtoklási vágy, ami dolgozik bennem. De azt hiszem kompresszorom előbb lesz, mint ilyen zümmögőm. De ilyen is lesz, csak, hogy legyen. Mert kelleni fog. Eccer..

Persze a havazásból estére nem lett semmi. És mivel vár rám némi vasalni való, felbontok egy sört hogy olajozottabban menjen. (-: De hogy a mai bejegyzés se maradjon élmény nélkül. Volt itt mit felfedezni a "birtokon" és még mindig van olyan hely, ahol nem jártam, mert azt hittem, hogy csak egy akna. De miután beszélgettem a szomszéddal kiderült, hogy talán más is van ott. Majd most hétvégén megnézem. És van egy földbe ásott szedett-vedett verem is a kert egyik hátsó sarkában. A kapaszkodó kidől, a lépcsőnek odatett tégla kifordul, az egyik oldalát már félig benyomta a föld, a teteje meg olyan, amilyen. OSB lapokból és egyéb maradék anyagból mindenféle zsaluzás, megtámasztás nélkül félig a földbe ásott kis házikócska. (Szóval van itt mit csinálni.) Merthogy állva lehet benne közlekedni. És vannak benne polcok, tárolók és egy olyan darázs fészek, amit még sosem láttam.

A darazsakat nem szeretem, mert ők hobbiból csípnek, kis rohadékok, és fáj és duplájára dagadok. Azóta az ellenségeim, mióta begónia locsolás közben egymás után nem sokkal kétszer is sikerült ugyanabba az ízületbe csípni valamelyiknek. Írtom őket mert fészkelnek a padláson, csőben, ahol csak lehet. Na de ilyet még nem láttam. Ez a természet egy csodája. De ezt én leverni - azt hiszem - nem fogom. Hívok szakembert, mert a nagyobbik akkora mint egy focilabda. Lehet, hogy beleszúrok valamit és rohanok, hogy megnézzem lakják-e, de még ezt sem tudom.

Ahogy befejeztem tegnap az első bejegyzést, este már jött is a rengeteg gondolat, hogy mivel is lehetne a Google algoritmusait etetni. Család. A "birtok". Kutyák. És mivel éppen főzős este volt, gondoltam csinálok valami sütés/főzés teljesen kezdőknek témakört, onnan, hogy melyik a fakanál és hogyan készül a rántott hús meg a krumplipüré. Aztán klopfolás közben elengedett ennek a csoda ütőszerszámnak a feje. Innen jött, hogy szerelős, barkácsolós témakörök is lehetnének. Ha ez a blog csak egy napló lesz, akkor úgyis lesz benne minden. Vegyes izé bigyó.

Aztán jött a nagy szikra. Lehetne ilyen "5 minute creativity" féle csupa haszontalan okossággal tölteni a netet. Mert találmányaim azok nekem is vannak. Persze nem célom egy rakás hülyeséget feltenni a netre, mert van már ott elég. Na de ki mit gondol. Mások szerint ez a hülyeség... na mindegy. Egy talán belefér. Mert hogy is mondják? Ha hülyeség de működik, akkor nem hülyeség? Megosztok egy konyhai találmányt, amit véletlen alkottam meg. Ez a takarító-mosogató szivacs. Elkészíteni nem bonyolult, mosogass jó éles kést, gondolj közben másra és véletlen se figyelj oda, vágj bele jól a szivacsba és kész is van. Majd örülj, hogy nem a kezed vagdostad meg, igyál egyet a nagy ijedtségre és csodálkozz rá a vadi új konyhai 2-in-1 eszközödre.

És hogy ez miért jó? 

A dolog pofon egyszerű, főleg ha úgy szakácskodsz, mint én. Hogy közben lecsúszik pár feles meg egy sör. Borítékolható, hogy mindent szét fogsz szórni és a végén (egyébként így is, úgy is, de ez mindegy) takarítani kell. Na mármost fogod a szivacsot és a bevágással könnyedén fel tudod csippenteni a kiszórt morzsát, lisztet miután törölgető mozdulatokkal pici halmokat képeztél belőlük. Ugye milyen jó!? (-: És itt azért hozzá tenném, hogy a végére igen finoman fűszerezett rántott husi lett belőle. Épp most sütöttem ki. És mint eddig majdnem minden ételt, büszkén és mosolyogva faltam be. És persze az egérkéket is kisütöttem a kutyáknak. Este megkapják az ugatkák. Lesz örömködés!

Eszembe jutott még annyi minden. Például, hogy ősszel pillangót mentettem. Nem tudom miért, de ott héderelt a fűben én meg jártamban keltemben kerülgettem és aggódtam, hogy ne lépjek rá. Egyszer aztán fogtam, felemeltem. Nem nagyon akart jönni, de aztán a kezemben maradt. Elvittem egy meleg helyre, a  kerti szerszámos kamrába. Na ott meg már leszállni nem akart a kezemről, minden körmével kapaszkodott. Letettem végül a földre, aztán 1-2 napig még csekkolgattam hogy van, majd eltűnt. Elpusztult vagy leásott Kínáig, esetleg valami megette, fogalmam sincs. De élmény volt. Mikor tart az ember a kezében egy pillangót?

Mióta új életet kezdtem, rászoktam, hogy reggel reggelizek. Munka előtt, vagy bárhova megyek, előtte mindig. Szóval reggel kaja van. És mivel ma rántott hús lett az ebéd (mondjuk nálam ez ultimate kaja, jó reggelire, ebédre, esti nasinak magában, étkezések közötti étvágy csökkentőnek, csak mert annyira szeretem), adódott, hogy bundás kenyér legyen a reggeli. Imádom azokat a habkönnyű bundás kenyér falatkákat, amiket csinálok. Teli has és üres zacsi, akkor boldog minden pasi. Nemde? De de.. 

A végére - ami szintén a tegnapi ötlet áradat közben jutott eszembe - még egy kis természet. Féltem ezektől a nagy fáraóhangyáktól, hogy jajj mi lesz, mert a kis hangyákat is utálom ha bejönnek a házba, itt meg aztán van kicsi meg nagy is. De szerencsére csak éjszaka aktívak, nem is nagyon látom őket nappal. Ugyanakkor, mint kiderült, nagyon hasznosak. Történt ugyanis, hogy vannak nekem citrom fáim, de az egyik mindig tetves. Mert a kicsi hangyák ott keltetik maguknak a tetveket, így a fáról mindig csöpög a ragadós trutyi. Aztán amikor ellepték a fát ezek a godzilla hangyák én csak fogtam a fejem, hogy hű meg hú meg világvége. Na azt' mi lett belőle? Na? Na? Úgy letakarították róla a tetveket, mintha soha nem lett volna! Nature rulez! Többet nem veszek permetszert.

És zárásul egy kép. Az egyik odúba azt hiszem kezdenek beszokni a verebek és mintha pici tollakat hordanának be. Remélem fészket építenek. Mondjuk ez nem az az odú, amiről szó van, mert arról pont nem csináltam képet, de akkor is cukik amikor feltérképezik a terepet.

Azt már tudom, hogy miről akarok írni. Azt hiszem. Vagy mégsem? Na majd kiderül. Egyelőre csinálom, mert valami belső erő erre késztet. Saját napló lesz, élet, kert, madarak, kutyák? Ki tudja... Fikázás? Na azt talán nem kéne... Az élet kihívásai, kertészkedés, ház felújítás, villanyszerelés? Tán tán... Főzés, sütés? Ki tudja, végül is lehet, hogy más egyedülálló férfi is rájöhet arra, hogy húst vagy éppen süteményt sütni nem bonyolult. A főzésből is csak a séfek csinálnak tudományt. Ehető kaját összehozni nem bonyolult. Ha meg egy igazi medium-rare steak-re vágyom, én is a megfelelő vendéglátóipari egységet keresem fel. Nem fogok puskát és gubbasztok egy vadászlesben, hogy friss legyen a hús. Pontosabban inkább nem lopom el a szomszéd tejelő marháját (már ha lenne ilyen), mert annak úgysem jó a húsa. Tej meg nem kell, azt igyanak a gyerekek, akik még nem ihatnak whisky-t.

De egy biztos. Találtam egy hentest... Ma visszamentem hozzá. Arany áron van minden. Deee ooolyan hentest, hogy vettem házi kolbászt. És onnan tudom, hogy megtaláltam az "igazit", hogy rájárok. Mármint a kolbászra, nem a hentesre. (-:

Mellesleg mióta elköltöztem vidékre olyan vagyok, mint egy gyerek. Pedig 4X-szel inkább középkorúnak számítok. És lőn, mégis rácsodálkozom mindenre. Pedig, ami körbevesz, az csak a természet. Fű, fa, bokor, virág, állatok (és emberek). Nem egyszer láttam már, hogy az orrom előtt verekszenek a verebek, és már kezdem megszokni hogy minden alkalommal amikor útra kelek, nyulat, rókát, őzikét, sok-sok-sok őzikét látok. De láttam már az út mentén grasszáló kismalacokat is boldogan caplatni, vagy éppen albínó őzikét átsétálni előttem. A természet sokszínűsége ámulatba ejt. A növényeket nem mertem kihúzni a földből, mert nem tudtam melyik virág és melyik gaz. Hehe.. hülye városi, mi? Így volt szerencsém jó pár gaznak megtanulni a nevét.

Az öregék hagytak itt a veteményesben valamit. Olyan 4 négyzetmétert borít be kábé. Arra jó, hogy nem nő alatta a gaz (nagyra) Valami nagy zöld levelű izé, amit nem húztam ki, mert nem tudtam mi az. Gondoltam majd megfigyelem mi lesz belőle. Teltek a hetek, hónapok, jött ez a télnek nevezett szotty, az meg jó sok "lapu" levelet hozott és boldogan zöldell még a fagyban is. Kiástam egyet 2 hónapja, hátha valami gumós levesbe való. Nix. Nope. Nyista. Sima gyökér. Hát ez meg mi a lóf*? Google kép kereső sem érti. Hát félre dobtam. Néhány hete kint mókoltam megint a kertben. Látom, hogy amit kiástam még mindig ott virít. Na ez valami alien növény. Kinyírom, adok neki - gondoltam. Nekiestem és rögvest félbe törtem a gyökerét. És? És ismerős illat csapta meg az orrom. Hát de még a szomszéd néni is megnézte, és biza' megállapítottuk, hogy ez karalábé. De se karja, se lába, csak levele van, de tölteni az sem jó. Szóval maradt a földben...

De tetszik még hogy a verebek és különféle cinkék, tízesével járnak ide csipegetni, ők a csipogik. Na meg jönnek a csőrikék is, a rigók (sárga és fekete csőrű is, érdekes), gerlék, fakopáncsok, néha ritkán egy-egy szarka, és a két nagy kedvencem, a Zöld küllő és a Szajkó. Imádom őket. (-: Lopják a diót, izomból bontják le a fenyőfa kérgét, stb stb. Egy élmény őket nézni. (-:

Ők azok:

Szóval ez a blog vagy lesz írva, szépen magyarul, vagy nem. Ha lesz, akkor biztos lesz valami tartalma is. Feltételezhetően sejtem, hogy gondolom. Lehet, hogy csak egy élménybeszámoló lesz egy új élet kezdetéről. Minden lehet... ahogy az is valahogy lehetett, hogy most itt vagyok és ezt leírtam. (-: