Szeretem, amikor korán kelek fel. Bőven van időm nézegetni a verebeket, ahogy hordják be az apró gallyakat az odúba és nyugodtan meg tudom tömni picit a pocit egy sült kolbásszal. Ma ugyanis a szerveknél kezdtem. A kormány ablakában mosolyogtam a kamerába. Kell az új plakett, a másik le fog járni. Emlékszem, az első személyi még egy füzet volt, azt kellett cipelni mindenhova. Hogy örültem neki, amikor megkaptam. Hazafelé még feltankoltam a hentesnél mindenféle csemegét, száraz és sütni való kolbászt, jóféle szalonnát, rántott húsnak valót, szarvas kolbász kóstolót. És mire le kellett ülni dolgozni, már minden a helyére volt pakolva. Ez a nap is jól indul.

És megint megtanultam valamit. A jó tanácsom magamnak, a jövőre nézve, amit nyilván nem fogok megfogadni, erre valók a tanácsok. (-: Ne sétálj át a piacon, ha amúgy semmi keresni valód nincs ott, mert biztos venni fogsz valamit. Láttam szegény árvácskákat, ott árválkodtak az asztalon többedmagukkal. Vettem is kemény hármat. Pont ennyi kellett. Találtam még ősszel valami fura alakú üveg küblit a birtok egy „szemetes” sarkában, az volt a mécsestartó karácsonykor. Most meg asztaldísz lesz majd, benne az árvácskákkal.

A tegnapi napi tapasztalatok alapján ma másfélszeres adagot szervíroztam kedves énemnek ebédre a lasagne-ból. Elfogyott az is, mintha kötelező lenne megenni. És hát, hogy is fogalmazzak. Nem merném határozottan állítani, hogy márpedig én a Lipóti pékségből származó túrós pitét megvetem, mert akkor tulajdonképpen valótlant állítanék. Úgyhogy azt a túrós pitét inkább megvettem, megettem. (-: Az is jó volt. Fantasztikusan jó idő van. 16 fok, nem győzök szellőztetni. Ebéd után kávé, az is jár nekem, meg a pöfék.

Egyszer volt, hol nem volt. Menék én sétára, ebben a csoda napsütésben a birtok hátsó szegélye irányába, kezemben a feketével, midőn valaki kopogtat nékem a garázsból. A frászt hozta rám ebben az idilli nyugalomban. De még a tengelic is felreppent a fa legmagasabb ágára. Aki meg tőlem csokizott be. Odapillantván, látóterembe került egy kis őszapó. Szegényke, valahogy bement és a kiutat keresve sem találta. A gonosz ablakrongy börtönébe zárva, nem oly könnyű nem kétségbe esni.

Mondtam néki: Jól van, kisbarátom. Mindjárt gyüvök hozzád a te segítségedre. Ő meg az ideges repkedéssel felhagyván, rám nézett mákszemnyi kis fekete szemeivel, melyből sugárzott az értelem. Úgy festett rá eszmélt, hogy ez a szárnyatlan, szőretlen, két lábon járó nem repülő, mégis valahogy élő ember, az ablak túl oldalán valami értelmeset kukorékolt felé.

Elsiettem hát a kulcsért rögvest. Gondoltam megfogom és majd kint elengedem, csak előbb megsimogatom a kobakját. Kinyitottam a garázs ajtót. Látom, már kiszabadult a fogságból, de a kiutat nem lelte. Az ablaküvegen át, nehéz távozni, még nekem is. Bár nekem ez általában nem áll szándékomban. Ahogy haladtam felé, ő úgy röppent tova egy másik ablakra. Ámde a leghátsó után már nincs több. Ismételten szólongattam, hogy tőlem nem kell félni, segíteni jöttem. Szegény meg ide-oda koppant a sarok és az ablak között. Láttam, hogy ő most túlságosan is izgatott állapotban van. Megfogni esélytelen. Gondoltam lépek egyet hátra. Észre is vette a megnőtt távolságot és azon nyomban felrepült az egyik gerendára. Onnan skubizott le rám, és úgy fest megint itta a szavaimat. Elkezdtem a mondókámat, hogy ne legyél már ekkora bolond, nem arra kell kimenni. Előre nyújtott kezemmel, kinyújtott ujammal a kiút irányába mutattam, és folytattam. Arra! Te! Ott van neked nyitva az ajtó. Arra menjél! És a madárka úgy repült el a helyes irányba, mintha ez meg se történt volna (a cserép alatt, és nem az ajtón, de ez lényegtelen). Itt a vége fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána.

Másik mese, az ember két élete. Mert van az egyszerű, lusta, hétköznapi munkás. És van az esti, dolgos, iszogatós. Történt ugyanis reggel, hogy arra lettem figyelmes, a hangyák megtalálták a száraz kutyaeledelt. Minthogy ezt nem nekik vettem, és reggel nem szántam rá időt, hogy megkeressem a csalétket, gondoltam majd este kimegyek a kamrába keresgélni, mert nem tudom pontosan (értsd. fogalmam sincs) hova is tettem. Így is lett. Csak előtte azért ittam egy két pálinkát, mert a guberáláshoz az nagyon kell. Tekergetem a fejem balra jobbra, rajta a fejlámpával. Az is nagyon kell, mert az áram krízis óta hátul sincs se áram, se világítás. Teljesen leválasztottam azt az épületet. Itt és ekkor érkezett meg hozzám a másik énem. Aki ugyanígy egy-két pálinka után pakolta el a csalétket. Jól seggbe is rúgtam magam, hogy te milyen kuka vagy. Mit keresgélsz itt kint? Ott van bent, ahonnan jöttél! Na ennek úgy megörültem, hogy ki is helyeztem. Folytattam a pálinkázást, sörözést, kicsontoztam a karajt, elmosogattam, tettem vettem ettem majd aludni mentem.

Ma különösen megérte élni.
Azt hiszem hogy úgy érzem, az őszapó is gyakori vendég lesz ezek után...

A szokásos reggeli teendők mellett eljött az ideje, hogy újra azon munkálkodjak, legyen itthon főtt kaja. És mivel a lasagne már tervbe volt véve, kézbe vettem a fakanál irányítását és hipp-hopp lett besamelmártás és darált húsos bazsalikomos paradicsomos szósz. Na ezt már csak össze kellett sütni a tésztával és pár pillanat alatt készen is lett az ebéd. Na, jó… az én sebességemmel, ez a mutatvány igénybe vett két és fél órányi pillanatot. Viszont olyanra sikerült, de olyanra, hogy na az igen. Nem olyan fűszeres (sajnos), mint múltkor, de ma kétszer ebédeltem.

Igencsak élveztem a reggeli napsütést, olyan jó volt ki-ki kukkantani séfkedés közben a házból. Aztán mire leültem dolgozni, jött a szürke szotty. Hol fújt, hol esett, hol sütött, hol pedig ebből a háromból ment egyszerre kettő. A napsütéses percekben néha kimentem tubákolni. Ha nem rombolnám az egészségem, akkor vajon látnám azt, hogy a fakopáncs a szomszéd diófáján egy jó vastag ágat alulról felfelé módszeresen végig ugrál, kopogtat, néz? Vagy tegnap a fehér krókusz még szinte semmi. (Azt sem tudtam mi lesz az.) Csak egy lándzsa, ami átszúrja a száraz falevelet. Másnapra meg hirtelen nő pár centit és eső után ki is nyílik? Sőt… egy szemfüles méhecske fél óra múlva már szorgalmasan gyűjtöget róla. Szorgalomból ötös. Példát kéne venni róla. Mellesleg ugyanakkor járt arra a darazsak pandája is, a lódarázs. Tőle csak azért félek, mert nagy, pedig ő sem akar bántani.

Ebben a napban is volt hát valami szépség. És persze megint találtam meglepetés virágokat is, amik bújnak, majd lesz valami belőlük is.

Este meg kivégeztem a munka történelem dobozt. Már csak egy doboz van tele papírokkal, de azt hiszem az még sokáig tartogatós, hivatalos irathalmaz.

Ma is megérte élni.

A tegnapi dorbézolás után várható volt, hogy ma reggel nem látom a napfelkelte előtti sötétséget. Kell az a 7-8 óra regeneráció a paplan alatt. Így kimaradt a főzőcske is. Hát, akkor majd holnap. Viszont azért elcsámpáztam egy két apróságért a boltba, és voltam a levél és csomag küldő szolgálat helyi kirendeltségén is. Na ez is egy mosolygós kaland volt. Nemzetközi küldeményt szerettem volna feladni, nem EU tagállamba, hanem jó messzire. Volt nagy pislogás a kis falusi postán, meg telefonos segítség kérés mert "tudom én, de nem vagyok benne biztos". Meg kölcsönösen egymásra mosolygás, hogy én sem gyakran csinálok ilyet. Én meg még gonosz módon tetéztem is a feladatot azzal, hogy ajánlottan küldeném. És amikor megtudtam az árát… hát én is nagyon pislogtam. Olyan tágra nyíltak a pupilláim, hogy elkezdtem azon nyomban fénnyel táplálkozni, hogy ma véletlen se legyek éhes, mert nem maradt rá pénzem. Egyébként nagyon kedves volt a postás kisasszony. Itt mindenki kedves és mosolygós. A gyógyszertárban is nagyrészt fiatal csinos lyánykák várják hogyan segíthetnek neked / rajtad. Sajnos azt hiszem gyógyszertári szuper finish nincs, de szerencsére nem is vagyok ott túl gyakori vendég.

És ma is szól a fejemben a zene, egész reggel ez a szöveg csilingel, meg persze a dallama:

Szóval dudorászva intéztem a dolgaimat. Függetlenül attól, hogy miről szól a dal, ez egy jó szám. És táncolni rá még jobb! Ez a nap is jól indul. Egy kicsit, a Spinalis Hacker. Természetesen nem betartva az ajánlásokat - mert én mindenkinél jobban tudok mindent és különben is ha mégsem akkor is igazam van (-: -, a héten egész nap az új székben ültem. Nincs tőle semmi bajom, sőt. A másikban estére már fájt a derekam. Most az alfelem zsibbadt el estére, kéne rá egy párna. Ennyi. Megérte megvenni. Megszokni ugyan még nem sikerült teljesen, mert nem az a fotel feeling.

A szajkón kívül ma minden környékbeli szárnyas meglátogatott. Visszajött a tengelic is csipegetni. Ó, nagyon tetszett ez a nap, imádtam. Úgy megtelt élettel a birtok, hogy kezdtem úgy érezni, olyan helyre költöztem, ahova mások nyaralni járnak. Csak tengerpart nincs a ház előtt. Ugyanakkor délután igazi vidék illat szállt erre. Az a tipikus, amikor harapni lehet a trágyaszagot. (-: Biztos bennem van a hiba, de esküszöm még ennek is tudtam örülni. Emlékszem egyszer meglátogattam a helyi sütödét és minden helybéli "paraszt" arra panaszkodott, hogy már megint milyen büdös van. Émmeg pesti bunkó élvezettel sétáltam a sűrű levegőben, csak úgy vágtam benne magamnak az utat. Mekkorát fordult a világ...

Azért éhen sem haltam, sütöttem egy fincsi kolbászt és megettem az utolsó pár szelet pudingos túrós sütit is. Szóval most megint nincs süti egy darabig. Szomorú. Munka után meg, mivel időm épp engedte, némi párlat és nem párlat hozzáadásával még kedvem is lett nem csak időm, neki estem hát egy újabb doboznak. Munka történelem. Szép emlékek. Volt, amikor hónapokig csak aludni jártam haza, annyira elmerültem a feladatokban. Na meg akkor éppen nem volt jobb dolgom se. Vótam akkor huszonhét. Ennek a doboznak a 99 százaléka nem kell. Rengeteg jegyzet, emlékeztető. Elbújva minden között SZJA bevallás... azért ezt elteszem. Találtam megint érdekességet. Na igen, véleményem mindig van, csak nem igen adok neki hangot úgy általában néha sosem csak talán ritkán de azt is meggondolom. Ékes példája a meggondolásnak ez a kis figyelmeztető táblácska.

Sikerült jól elhúzni az időt, és még várt rám egy kis házimunka is. Megint nem feküdtem le időben...

Ma is megérte élni.

Egy újabb dolgos hétköznap. Azzal, hogy tegnap a szeszkazánt játszottam annyit sikerült csak elérni, hogy úgy aludtam, mint a bunda. Ha az ebek ugattak is megint, én biztos nem hallottam semmit. Ma egyébként a verebek költöztettek mosolyt az arcomra. Egész délelőtt az ablak túloldalán kergették egymást. Hol körbe-körbe repkedtek a fa körül, hol pedig körbe-körbe ugráltak az ágakon. Aztán versenyt repültek valamelyik irányba, majd újra kezdődött a násztánc. Már ha a verebek lejtenek ilyet. Egész nap ment a csip csip csirip csip. Tőlük zengett a környék.

Reggel kutakodtam kicsit a neten, mert valamit kéne kezdenem a boglárka cserjével is. Mivel semmi értelmeset nem találtam, a régiek meg nem adtak a kerthez használati utasítást, azt hiszem egy radikális vagy túléli vagy nem metszés lesz belőle. De addig-addig sikerült guglizni, míg ki nem derült véletlen, hogy nekem van japán birsem. Ősszel feltűnt, hogy azokon a bizonyos bokrokon valami almaféle termés van, de nem foglalkoztam vele. Feltételeztem nem ehető és ennyiben ki is merült az érdeklődésem. Akkor örültem, hogy a különféle gazokat stabilan felismerem. De most, hogy szép lassan majd virágzik, újabb okom van az örömre. Annyira jól eső érzés ez a várakozás, nézni, ahogy a birtok szépen lassan újra életre kel. Ez még az újdonság varázsa, mert még nem tudom mi lesz...

Az esti tánc óra megint elvarázsolt. Tettem be telefonról zenét, jó hangulatom volt. A benzinkútig még simán elgurultam, hogy megitassam a vasparipát, de onnantól mintha elvesztettem volna a kapcsolatot a valósággal. Persze azért figyeltem az útra (a vadak miatt muszáj, észnél kell lenni), de a falu tábla és a lassítás nem várt változást hozott. Beálltam. Leakasztottak a mátrixról. Oly annyira elkalandoztam, hogy képes voltam visszatolatni (!) és bekanyarodni egy rossz utcába, ahol nem én lakom. Pedig azt hittem haza megyek. Kellett pár másodperc és egy fejrázás, hogy most akkor merre is van a haza. És minthogy ezt le tudtam írni, a kedves olvasó biztos rögtön kitalálta, hogy sikerült haza találni. Semmi kedvem nem volt lefeküdni. A fáradtság minimális tüneteit sem tapasztaltam magamon. Ittam két pálinkát és elszürcsöltem egy sört miközben a telefonon különféle tánclépéseket nézegettem. Egyszer csak hirtelen az órára vetődött a tekintetem… bakker. Nem fogok sokat aludni.

Ma is megérte élni.

A reggeli virsli és a Hupikék törpikék után el kellett indulnom Pestre. Hivatalos ügyeket intézni. Imádom a környéket, ahol élek. Egy pesti srácnak újdonság, hogy az út mellett birkanyáj legelészik békésen. A vadveszély tábla lába fényvisszaverő sárgára van festve, pont attól a ponttól kezdve, ahonnan az állatokat szoktam látni. Az út szép volt, jó volt, köszönöm ennyi. Nem a vezetés miatt, mert az sima liba, de olyan nyomasztó felmenni Peste. A rengeteg ember. A magas házak, amik szinte összenyomnak. A siető mentőautók, annyian voltak mintha minden pesti beteg lenne. Hiába ott nőttem fel, annyira nem vágyok oda vissza, hogy azt nemrég még el sem tudtam képzelni. Most már viszont el is tudom mondani: Semennyire. Fájna. Büntetés lenne. Ráadásul kőkeményen megy a háborús vészhelyzet című agymosás. Meg a táblákon a propaganda. Átjöttem egy kerületen hazafelé, és a fél kerületben szóltak a légvédelmi szirénák, a hangosbeszélő harsogta a teszt üzemet. Komolyan, mintha Észak-Koreába csöppentem volna. Szerintem a mindenkori aktuális kormányzat előbb lopja le az országot a térképről, mint valaki észrevenné, hogy mi itt vagyunk céltáblának. Olyan jó érzés volt hazaérni és ismét az erdőket látni. Hallgatni a csendet. Ezt már nem adom oda semmiért (most éppen így gondolom (-:). Megérkeztem.

Tetszett, hogy ma egész délután egy gerlepár nyomta itt a régi tipikus e-klubos fej-mozgást.  (-: Fel alá mászkáltak, csipegettek, diszkóztak.

Napközben volt egy kis lelkiismeret furdalásom, mert a borsót nem sikerült a hétvégén elvetni. Pedig annyira éreztem, annyira tudtam, hogy most kell. Megjött ugyanis az eső. Na ez belocsolta volna nekem. Vagy legalább benedvesíti. Mióta egyre többet hallgatok a megérzéseimre, meglepően jó dolgok történnek néha. Este munka után gondoltam majd rátámadok a dobozokra, hogy az is haladjon. De helyette inkább telefonon keresztül iszunk és dumálunk volt az egész esti program. Szeretek Apuval beszélni. Néha órákig tudjuk nyomni a vakert és közben szeszelünk a távolból. Már az is kezd zavarni, hogy mindig azt mondom neki, hogy én már nem csinálok semmit. Aztán persze a telefonálás után még nekiálltam fazekat súrolni és a konyhát rendbe tenni.

Kellett, mert reggel csak beáztattam. Ugyanis vasárnap megint főztem a kutyáknak egy adag húst. A szomszéd néni ajándéka, kétharmad fagyasztónyi mindenféle régi 2 éves húsok, amiket kidobott volna válogatás közben. De szerencsére felajánlotta az ebeknek. Én meg alkalomadtán megfőzőm nekik, egy kis sárga répával, zellerrel, fehér répával, némi fűszerrel. Túl jó dolguk van ezeknek az ugató bajnokoknak, hogy dugnám a bajszukat a fülükbe.

Ma is megérte élni.
Az ugatkák is biztos egyetértenek.

Cefetül éreztem magam reggel. Olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam kimászni az ágyból. Aztán még vissza is feküdtem. A harmadik kávé után kezdtem valahogy észhez térni. Annyira nem volt erőm semmihez, hogy még egy fincsi reggelit sem csináltam. Maradt a zabkekesz és a yoghurt, amit két ásítás között próbáltam a megfelelő helyre orientálni. A drága kutyáim ma éjszaka sem hagytak aludni. Már mindennel is fenyegettem őket, de csak nem fogták be a pofázójukat. Fenyegetően elemlámpával világítottam a szemükbe. Mondtam nekik lapáttal verlek fejbe, tüzes vassal kergetlek meg, de nem használt. Pont annyira vették komolyan, amennyire nekem szándékomban állt e cselekedeteket elkövetni. Feltételezem nem csak én éreztem magam így reggel, hanem a szomszédok is. Azt hittem majd átjönnek engem vagy a kutyákat meglincselni, de ha nem is "meg", akkor itt fogak kilincselni, hogy adjak az ebeknek altatót, mert ez nem normális hogy ennyire leget ugatni a semmit.

Ettől függetlenül a kert csak húúúúúzott ki magához. Lassan ugyan, de beadtam a derekam. Annyira azért nem esett nehezemre, nem jött el a világvége, csak kicsit elégé jóformán mondjuk úgy hogy iszonyatosan kialvatlan voltam. Örülök, hogy egészen sötétedésig kint voltam. Megszakítva a munkát egy ebéddel. Hiába, a nem tökéletes étek, megint sikerült magam pufira zabálni. Illetve voltam a helyi disztribútornál is némi páleszért, azért a fincsi eperfa hordóban érlelt szőlőért. Szóval itthon, igyekeztem a szőlőnek valami formát adni, mert az, hogy szőlő fáim vannak nem igazán tetszik. Nem akarok létráról kacsolni, metszeni, szüretelni. Majdnem sikerült is befejezni, de a félhomályban már inkább nem törtem magam. Ennyi. Még korán sötétedik. Azért szerintem egész jó lett, most már nem 2-2,5 méter magasak, hanem inkább szélesek a tőkék.

Este meg járt a kóstoló a frissen szerzett szeszből. Úgy voltam vele, pihenek és utánam a vízözön. Minden marad, ahol van. Teszek rá. Alig állok, holnap is lesz nap. Ha meg nem, akkor meg úgyis mindegy. De a szesz megtette a hatását. Nem múlhat el eseménytelenül ez a nap sem. Megbotlottam és bezúztam az orrom. Patakokban folyt a vér... nem nem...  Inkább úgy mondom, nem kummanttottam el a melót. Észbe sem kaptam, már a kezemben volt a gőz sárkány és serényen járt a kezem jobbra balra. Így már sokkal jobban esett eltenni magam holnapra.

Nem mellesleg kiderült, hogy nem csak 1-1 szál krókusz nő itt meg ott, hanem lassan egy telep kel életre, itt vagy ott, néhol. És van újabb izébigyó virág valami, amiről megint fogalmam sincs micsoda. De már tűkön ülök hogy meglássam mi lesz belőle. Szép lesz, szép lesz a birtok. Türelem és munka. Akinek van kedve fordítgatni: на здоровье.

Ma is megérte élni.

Ez egy fura nap. Reggel minden deres kint és olyan érzésem van, hogy hideg van, nincs kedvem kimenni a kertbe. Ha dolgozni kell, akkor a kertbe mennék, ha mehetnék a kertbe, akkor inkább dolgoznék. Ezért fura. Így indult a nap, és ma valahogy a bacon szalonnára ütött tojás sem volt az igazi. Franc tudja miért, talán mert magában ettem, mert elfogyott a paradicsom és a kenyér is szikkadt volt már. Szójaszósszal meg csak nem öntöm nyakon.

Tegnap kitaláltam, hogy ma elmegyek a gazdaboltba lemosópermetért. Mert nem csak a szőlő néz ki úgy, ahogy, hanem a gyümölcsfákon is látom, hogy nem teljesen egészségesek. Gondoltam ez majd segít. Annyira még nem vagyok elkésve, de sajnos a barackot már nem fogom tudni lemosni, mert kipattantak a rügyek.

Ha már itt tartunk, alig várom a virágzást. (-: Szóval jól kitaláltam, hogy a lasagne előtt beiktatok egy gulyáslevest. Ha már úgyis bele kell tenni a popóm a fémszekérbe, akkor útba ejtek egy bevásárló központot is. Persze a terv az volt, hogy gyorsan megcsinálom a kaját és délután megyek a kertbe, mert jó idő lett, kisütött nap, és megjött a kedvem is hozzá. Meg, amit elterveztem, jó lenne meg is csinálni.

De mindennel csak az idő ment. Kerestem a pudingos túrós receptjét. Nem volt meg. Telefon. Más is keresi. A tehervonat keresztbe állt előttem hosszú percekre. Úgy tele volt a Tesco, mintha karácsony lenne. Estébé… Elég későre járt már, mire hazaértem. Aztán mire készen lettem az ebéddel… hát hát. Borítékolható volt, hogy szétégetem a számat is, mert olyan éhes voltam már, hogy gondolkozás nélkül lapátoltam az arcomba az ételt. Ami mellesleg nem sikerült túl jól. Édes lett. Nem tudom miért. Olyan fura. Nem rossz, ehető, de akkor is. Tán még sosem csináltam gulyáslevest. Ránézésre jónak tűnik, asszem.… de ha csak nézem, nem lakok jól vele.

Na ettől sem lett olyan hűdejó kedvem, hogy én majd most megváltom a világot. Se a reggeli, se az ebéd, az idő meg oda lett. Egy órám maradt sötétedés előtt. Toltam, húztam, vontam a furikot magam előtt, után, mellett. Csak annyira futotta, hogy a ház körül rendbe tettem a növényzetet, (maradék) magját szedem a kúpvirágoknak, amiből legalább ennyi, ha nem jóval több van még a birtokon. Elszáradt dolgokat összeszedtem, levagdostam. Az árnyékliliomok is jobban néznek így ki. Kíváncsi vagyok mikor kezdenek majd hajtani. Metszés, permetezés, elmaradt. Borsó nincs elvetve. Amit elkezdtem, azt sem tudtam befejezni. Na ettől meg aztán végképp elszontyolodtam. Azért valami jó is történt, mert megint találtam meglepetés virágokat a dzsindzsában. Újabb lila krókuszok. (-:

Szóval ittam egy két vodkát, de jobb kedvre ettől sem derültem. Viszont kitaláltam, mivel menthetem meg a napot! Ha már így alakult, legalább a sütit megsütöm este. Vettem új tepsit, magas falút, amiben jobb az odalast sütni. Ki kellett próbálni. Újabb leckét kaptam az élettől. Keresztapa receptjét milligammra be kell tartani, mert ő tud sütni, főzni, én meg csak próbálok. Bármit, ami a neten van nyugodtan át lehet írni, de Keresztapa receptje innentől kezdve, mint a Biblia. Szóról szóra, betűről, betűre. És ha csak egy fél szem porcukor kell bele, akkor azt nagyító alatt ketté kell vágni, nincs mese. Na ennyi duma után a lényeg. Sütőpor íze lett. Tulajdonképpen éhen ma sem haltam, csak nem élveztem annyira a táplálkozást, mint általában. Az időt meg elvitte a Nesquik nyuszi. Ez a nap az ördögé.

Ma is megérte élni.

Muszáj ezzel kezdenem, mert ma ismét egy meglepő felfedezést tettem. Ebéd után boldogan szürcsöltem a feketét és szívtam a fehéret, amikor is megpillantok tőlem olyan 20 méterre egy furcsa verebet. Ez valami mutáns lehet, gondoltam magamban. Vagy az ufók hozták, vagy éppen elkészültek az odú felújításával és a tojónak nem tetszett, ezért a fejére borította a festéket. Fekete-fehér-piros fejével, fekete farkával, amit fehér minták díszítettek igen furcsa egy veréb volt. Nem is bírtam sokáig, Google a barátod alapon megkezdtem a böngészést. Újabb típusú szárnyas jelent meg a kertben! Ő a Tengelic. Már most imádom:

A kép nem túl jó mert a madár kicsi én meg próbáltam nagyon zúúúmolni. De akkor is. Ja és itt jut eszembe. Talán már írtam, nem elég, hogy a vakond feltúrja a birtokot, Whisky kutya ide-oda bokatörő lukat ás, még a zöld küllőt is zavarja, ha a talajszint egyenes. Azt hiszem találhatott egy hangyabolyt, mert ahol nekiáll ebédelni, ott ilyen a „mosatlan”:

Úgy terveztem, hogy ma reggel főzőcskézés lesz, de miután lemondták a hétvégi programot, átalakítottam a terveket. Így maradt időm reggel egy jó kis szalonnás tojást összedobni, számlákkal foglalkozni. Ez utóbbit csak úgy lehet (én csak úgy tudom), ha az ember pocija már jól meg van tömve és már napokkal előre rákészül. Ebédre meg elővettem a vészhelyzeti túlélőkészletet és lett egy minden földi jót borítsál rá úgy az igazi tömd meg alaposan nehogy éhezzél pizza.

Egész nap nézegettem a kertet. Nem tudom miért, de az egyik szőlőt fa alakúra nevelték. Még ötletek, hogy álljak neki a metszésnek, de valahogy majd sikerül. A többi is mindenfelé nyúlik, jó 2 méter magasba. Hát a fenének sincs kedve létráról kacsolni meg szüretelni, ezzel is kell majd kezdeni valamit. Az is zavar, hogy tiszta moha meg gomba a tőke. Remélem segít majd rajta a lemosó permetezés, mert drótkefével annyira nem akarom megfésülni. Ezzel el is dőlt a hétvégi program. Úgyis éppen itt az ideje. Lőttem megint fotókat, mert a szőlő alatt is bújnak ki a virágok. Már alig várom mikor borul rá a szivárvány a kertre.

A fotók előtt még egy kis tapasztalat a Spinalis székkel. Jó. 4 órát volt ma alattam, utána sajnáltam, hogy visszaültem a régibe. Az estét is sikerült hasznosan tölteni, végre minden eddig kiválogatott papír és az azóta keletkezett halom tematikusan rendszerezve lett. De már nem volt kedvem nekiesni az újabb doboznak.

Ma is megérte élni.

Csodálatos napsütéses, csicsergős reggel van ma is. Imádom, hogy a hálószobába süt be először nap. Ma valahogy visszahúzott még az ágy, cserébe viszont élvezhettem a vidám reggelt. Eszembe jutott, hogy rég csináltam „hagyományos” májkrémes melegszendvicset, így ez lett a reggeli. Igen jó ötlet volt macisajtot kenni a májkrém alá. A tetejére ment lapkasajt. Véletlen sikerült nagyon finomra megsütni, nem száradt ki a kenyér, finoman ropogós volt. Jól indult ez a reggel is. A házimunkát is szívesen csináltam.

Persze nem bírtam ki, egyből a gyógyi székbe kellett ülni. Azt tanácsolták, első alkalommal ne üljek benne 1 órával többet, ezért én ültem kettőt. (-: Így kell egyszerre megfogadni és nem megfogadni a tanácsot. Egy egész hétre kaptam útmutatót, hogyan szoktassam magam a különleges székhez. Félig be is fogom tartani a tanácsokat, vagy sem. 

Este is jórészt a házimunkáé volt a főszerep. És a hétvégi programot is lemondták. Ismét. Annál jobb! Mert ha jó idő lesz, mehetek ki a kertbe. Nagyon tetszik, komolyan mondom élvezem, hogy próbálok minél több mindent feldolgozni. A maradékot – ha van – megeszik a kutyák. A szerves hulladék megy a komposztra. Ma este például elővettem a régi típusú öntött vas húsdarálót és ledaráltam azokat a maradék zsemléket, kenyereket, amiket a szekrény tetején szárítok. Jobban is szeretem ezt a panírt, mint a boltit, mert nagyobb szemű, jobb az íze, jobban ropog. És ingyé van. (-: Csak tekerni kell a kart. Upsz… Csak a felét daráltam le… hoppá hoppá… pont most jut eszembe, amikor ezt írom, hogy én a spájzban is gyűjtöm ezeket vászonzsákokban. De kuka vagyok. Ráfogom a finom szőlő párlatra. Na akkor lesz még egy kör. A zsákok is mondhatni új szerzemények, aranyosak. Először féltem, hogy penészedni jobban fog benne a pékárú mint száradni, de tévedtem. Királyság.

Napközben ismét fotóztam pár bújó virágot, amiket ilyen-olyan eldugott helyeken leltem. Van egy "dzsungeles" része a birtoknak, és még ott is, az ősszel trehány módon ott hagyott (nem én voltam, megígérem, eskü, tényleg, na jó, de) levelek alól is kandikálnak kifelé a virág kezdemények. Tényleg olyan a kert, mintha mindenhova kis virág morzsákat szórtak volna a régiek, koncepció nélkül. Vagy éppen a rendezetlenség, a természetesség volt a koncepció. Akárhogyan is, nekem nagyon bejön. Úgy látszik híve vagyok a természetes káosznak (mostantól ez lesz a rendetlenség szinonimája). Azért is lehetnek például még mindig szanaszét a papírok. Annak sem értem még a végére. 

Ma reggel sem voltam tétlen. Sőt, eltűnt a sörényem. Hihetetlen, hogy rátaláltam egy koránkelő fodrászra, aki hajnalok hajnalán már az ollót csattogtatja, a gépet zúgatja a két fülem között. Hazafelé még volt időm némi vitamint is beszerezni. Ha már úgyis mindent megteszek, (iszok, bagózok, nem sportolok) hogy korábban feldobjam a bakancsot, legalább mellette valami pozitív dolgot is tegyek önmagamért.

Érdekes, hogy hova sodor néha a sors. Munka után volt szerencsém meglátogatni ugyanis azt a kerületet, ahol házat béreltem Pesten. Jó pár évig laktam ott, nagyon megszoktam és megszerettem. Jó volt ma este visszamenni. Lám lám… ha nem a papírok, akkor valami más hozza fel a régi emlékeket. A lényeg, hogy hónapok óta bújom már a netet, minduntalan ugyanazt keresve. De senki sem akarja használtan eladni. Az új ára meg… paff.  És rám mosolygott a szerencse. Le is csaptam rá azonnal. Új állapotú, sosem használt, kihasználatlanság miatt eladó. A történethez tartozik, hogy velem együtt él a gerincemben az úgy nevezett kifakadt porckorong sérv. Nekem csak a kis g*ci, aki nem szereti annyira a kerti (és bárminemű fizikai) munkát, mint én. Ez is egy indok volt, a reggeli torna mellett. Költözés után előkapartam egy régi széket. Abban ülve tengetem napjaim azon részét, amikor pénzért dolgozok. Az a kis lumbális problémás hogy a nyavaja törje ki ezt sem szerette. Na de most itt van. Megvan. A hacker. Nem bírtam ki, fél este próbálgattam, állítgattam a tökéletes támaszt. Nagyon kíváncsi vagyok, két hét múlva mit tudok majd mondani erről a gyógyi székről.

Mellesleg egész nap nem bírtam magammal, minden cigiszünetben a környéket vizslattam. Fantasztikus, hogy a kert minden szegletéből bújnak elő a virágok. Egyelőre még csak zöldek, de idővel biztos meglátom mi lesz belőlük. Már alig várom azt a pillanatot, amikor megszületnek, azért leskedem őket rendszeresen. Nagyon tetszik, hogy szét vannak szórva a birtokon, itt is, ott is, mindenhol is, egy kicsi, pár apró. Ennek fényében úgy látom, az őszi kerti munkákat elég hányaveti módon csináltam meg. Pedig akkor nem így gondoltam. Igen ám, de akkor még nem tudtam ezeket a titkokat.

Este aztán sikerült megint büdöset csinálni a házban. Nem a chilis bab volt az okozója. Hanem a popcorn. Azt írták rá, 2-4 perc. Betettem 3:20-ra, hátha több kipattog, mint általában. Be is jött a gondolat, szuperül pattogtak. Oly csodás volt hallgatni, puff, puff, puff. Csak úgy zenélt a mikró. Legalábbis. amíg nem „füstölt”. Mert a leggyorsabban, leghamarabb pattogó szemek úgy feketedtek, ahogy a másodpercek múltak. A szenes ízesítésű pattogatott kukorica meg sajnos nem a kedvencem. I.J.

Ma is megérte élni.
És most már végre van egy fasza székem is...