A reggeli virsli és a Hupikék törpikék után el kellett indulnom Pestre. Hivatalos ügyeket intézni. Imádom a környéket, ahol élek. Egy pesti srácnak újdonság, hogy az út mellett birkanyáj legelészik békésen. A vadveszély tábla lába fényvisszaverő sárgára van festve, pont attól a ponttól kezdve, ahonnan az állatokat szoktam látni. Az út szép volt, jó volt, köszönöm ennyi. Nem a vezetés miatt, mert az sima liba, de olyan nyomasztó felmenni Peste. A rengeteg ember. A magas házak, amik szinte összenyomnak. A siető mentőautók, annyian voltak mintha minden pesti beteg lenne. Hiába ott nőttem fel, annyira nem vágyok oda vissza, hogy azt nemrég még el sem tudtam képzelni. Most már viszont el is tudom mondani: Semennyire. Fájna. Büntetés lenne. Ráadásul kőkeményen megy a háborús vészhelyzet című agymosás. Meg a táblákon a propaganda. Átjöttem egy kerületen hazafelé, és a fél kerületben szóltak a légvédelmi szirénák, a hangosbeszélő harsogta a teszt üzemet. Komolyan, mintha Észak-Koreába csöppentem volna. Szerintem a mindenkori aktuális kormányzat előbb lopja le az országot a térképről, mint valaki észrevenné, hogy mi itt vagyunk céltáblának. Olyan jó érzés volt hazaérni és ismét az erdőket látni. Hallgatni a csendet. Ezt már nem adom oda semmiért (most éppen így gondolom (-:). Megérkeztem.

Tetszett, hogy ma egész délután egy gerlepár nyomta itt a régi tipikus e-klubos fej-mozgást.  (-: Fel alá mászkáltak, csipegettek, diszkóztak.

Napközben volt egy kis lelkiismeret furdalásom, mert a borsót nem sikerült a hétvégén elvetni. Pedig annyira éreztem, annyira tudtam, hogy most kell. Megjött ugyanis az eső. Na ez belocsolta volna nekem. Vagy legalább benedvesíti. Mióta egyre többet hallgatok a megérzéseimre, meglepően jó dolgok történnek néha. Este munka után gondoltam majd rátámadok a dobozokra, hogy az is haladjon. De helyette inkább telefonon keresztül iszunk és dumálunk volt az egész esti program. Szeretek Apuval beszélni. Néha órákig tudjuk nyomni a vakert és közben szeszelünk a távolból. Már az is kezd zavarni, hogy mindig azt mondom neki, hogy én már nem csinálok semmit. Aztán persze a telefonálás után még nekiálltam fazekat súrolni és a konyhát rendbe tenni.

Kellett, mert reggel csak beáztattam. Ugyanis vasárnap megint főztem a kutyáknak egy adag húst. A szomszéd néni ajándéka, kétharmad fagyasztónyi mindenféle régi 2 éves húsok, amiket kidobott volna válogatás közben. De szerencsére felajánlotta az ebeknek. Én meg alkalomadtán megfőzőm nekik, egy kis sárga répával, zellerrel, fehér répával, némi fűszerrel. Túl jó dolguk van ezeknek az ugató bajnokoknak, hogy dugnám a bajszukat a fülükbe.

Ma is megérte élni.
Az ugatkák is biztos egyetértenek.