Egy újabb dolgos hétköznap. Azzal, hogy tegnap a szeszkazánt játszottam annyit sikerült csak elérni, hogy úgy aludtam, mint a bunda. Ha az ebek ugattak is megint, én biztos nem hallottam semmit. Ma egyébként a verebek költöztettek mosolyt az arcomra. Egész délelőtt az ablak túloldalán kergették egymást. Hol körbe-körbe repkedtek a fa körül, hol pedig körbe-körbe ugráltak az ágakon. Aztán versenyt repültek valamelyik irányba, majd újra kezdődött a násztánc. Már ha a verebek lejtenek ilyet. Egész nap ment a csip csip csirip csip. Tőlük zengett a környék.

Reggel kutakodtam kicsit a neten, mert valamit kéne kezdenem a boglárka cserjével is. Mivel semmi értelmeset nem találtam, a régiek meg nem adtak a kerthez használati utasítást, azt hiszem egy radikális vagy túléli vagy nem metszés lesz belőle. De addig-addig sikerült guglizni, míg ki nem derült véletlen, hogy nekem van japán birsem. Ősszel feltűnt, hogy azokon a bizonyos bokrokon valami almaféle termés van, de nem foglalkoztam vele. Feltételeztem nem ehető és ennyiben ki is merült az érdeklődésem. Akkor örültem, hogy a különféle gazokat stabilan felismerem. De most, hogy szép lassan majd virágzik, újabb okom van az örömre. Annyira jól eső érzés ez a várakozás, nézni, ahogy a birtok szépen lassan újra életre kel. Ez még az újdonság varázsa, mert még nem tudom mi lesz...

Az esti tánc óra megint elvarázsolt. Tettem be telefonról zenét, jó hangulatom volt. A benzinkútig még simán elgurultam, hogy megitassam a vasparipát, de onnantól mintha elvesztettem volna a kapcsolatot a valósággal. Persze azért figyeltem az útra (a vadak miatt muszáj, észnél kell lenni), de a falu tábla és a lassítás nem várt változást hozott. Beálltam. Leakasztottak a mátrixról. Oly annyira elkalandoztam, hogy képes voltam visszatolatni (!) és bekanyarodni egy rossz utcába, ahol nem én lakom. Pedig azt hittem haza megyek. Kellett pár másodperc és egy fejrázás, hogy most akkor merre is van a haza. És minthogy ezt le tudtam írni, a kedves olvasó biztos rögtön kitalálta, hogy sikerült haza találni. Semmi kedvem nem volt lefeküdni. A fáradtság minimális tüneteit sem tapasztaltam magamon. Ittam két pálinkát és elszürcsöltem egy sört miközben a telefonon különféle tánclépéseket nézegettem. Egyszer csak hirtelen az órára vetődött a tekintetem… bakker. Nem fogok sokat aludni.

Ma is megérte élni.