Nagyon jól indult a reggel, csipázom ezt az életet. Mire készen lett a borsófőzelék, addigra a pocakomat is megtömtem sült kolbásszal. Sőt, bőven maradt időm egy kis házimunkára is. Csak erősen kellett rá gondolni, és mindjárt máris hippodrom. Néhányan a palántáim közül gondolták kinéznek a napsütésre. Remélem erős egyedek lesznek és nem nyurgulnak fel, mert ennél jobb helyük nem lehetne. Nagyjából állandó hőmérséklet, déli oldalon vannak az ablak mögött, állandóan nedves talaj.

A tegnap talált diót is kiraktam olyan helyre, hogy lássam, amikor a madarak rátalálnak. Jelentem bejött, verebek csipegették ki a tartalmát, hatalmas élvezettel. Mondjuk azt nem tudom, miért csinált belőle bukósisakot magának, de nem vagyok veréb (még ha néha annak is próbálnak nézni), nem is próbálom megérteni.

Csináltam fényképet, mert szépen lassan a tulipánok is kidugják a fejüket. Azt hiszem lesz egy jópár. Meg ahogy látom, lesz majd nárcisz is. Azt hiszem, amikor kinyílnak, virágos képekkel fogom elárasztani a bejegyzéseket.

A déli kávészünetben szokás szerint kimentem sétálni egyet a birtokon. Huuuu az egész barackfa egy szólamban (F-ben talán?) döngicsél. Szorgalmasan gyűjtögetnek a méhecskék. Az eget fényképezve nem lett a legjobb kép... 

És megjelent egy eddig még nem látott vendég is. Ő kérem szépen, az erdei pinty. Nincs messze az erdő, de ő valami miatt úgy gondolta, idejön piknikezni egyet. Biztos híre ment a BirdBook-on hogy itt nálam van itató és minden földi jó, csuda csemege. Mindenesetre nagyon tetszik, hogy pinty is látogatja a kis kulipintyómat.

Annyira tetszett ez a nap, hogy este semmi kedvem nem volt semmit csinálni. Úgy elvoltam magammal és az élményekkel. De egy hubi átlendített a holtponton. Haladjunk ezzel is, mondtam magamnak és a papírtenger maradékát kezdtem újra felszámolni. Nem tudom mennyi műanyag bugyim lett, de azt hiszem életem végéig elég. Na de mindegy, a lényeg az, hogy pakolászom a dolgokat, ááá mondom ennek itt lesz a helye, annak meg ott, a másiknak meg… hoppá. Dik má! He? Még több papír. Mappákban… Na ja, ezt elfelejtettem. Ezek nem a dobozokban voltak. Hát nagyon remélem, hogy többet már nem találok táskában vagy itt vagy ott. Segáz, kiválogattam ezt is. Összesen végül 10 üres gyűrűs mappám lett, 4-et használok, egyet meg eltettem, hogy kéznél legyen, így van össz-vissz 15. Na ez is elég lesz holtomiglan, holtodiglan.

Aztán úgy voltam vele, van itt egy winchester, amit az egyik papíros dobozban találtam. Belenézek már mi van rajta. Úgy látszik, nem mindig voltam olyan seggfej:

És késő estig a gép előtt ragadtam. 15 évvel ez előtti fényképeket nézegettem. Jegyzeteket olvasgattam. Találtam süti recepteket és megint szerelmes verseket. Egyszer rászánok pár hetet és összeszedem a verseimet, szerintem van egy kötetre való.

El is felejtettem már, hogy 26 éves koromban az akkori barátnőmmel mentünk valahova és láttunk egy kóbor kutyát az út szélén. Megálltunk mellette. Az eb meg nemes egyszerűséggel beszállt a kocsiba a jobb első ülés lábához és nem akart onnan távozni. Nem kérte rá senki. Egyszerűen beszállt, mintha a miénk lenne. Így hazavittem. De sajna a panelban nem maradhatott, pár hét után találtunk neki egy szimpatikus, megfelelő helyet.

Rábukkantam rengeteg salsa zenére és egy csomó jó és kevésbé jó emlékre. Van, amit már jó mélyen eltemettem magamban, de úgy látszik annak van itt az ideje, hogy ez jöjjön szembe velem. Talán az élet tanítani akar valamire. Pedig én semmit sem bántam meg, amit eddig tettem. Na jó... talán egy dolgot. Azt a mai napig bánom, Hogy egyszer Del helyett Shift+Del-et nyomtam és számomra nagyon fontos tartalmat sikerült végképp eltörölni.  Mellesleg éppenhogycsak belenéztem a tartalomba, nem néztem végig. Mi lesz, amikor végig nézem? Ismét sikerült hát utaznom az időben és felülni az érzelmi hullámvasútra. Nem akartam, így alakult. Mellesleg már régóta terveztem, hogy megkeresem a zenéket, de még nem vitt rá a lélek. Most meg ezek is szembe jöttek. Csoda egy nap volt ez.

Ma is megérte élni.

Erősen el kell gondolkoznom azon, hogy mikor veszek végre a kutyáknak kiképző nyakörvet. Ez nem normális, hogy Whisky éjszaka egyedül ugatja a semmit. Kópé is csendben volt. A környező összes kutya csendben volt. De neki egyedül nagyon mondania kellett valamit. És mire rászántam magam, hogy felkelek, rászólok és elindultam kezemben az elemlámpával, addigra elhallgatott. Még lecseszni sem tudtam. És utána jött az órákon át tartó forgolódás. Mennyivel egyszerűbb lenne ilyenkor megnyomni a gombot, az áram kicsit megrázza az ebet, és fel sem kellett kelni.

Rekreációs céllal elmerültem a habokban. Hátha magamhoz térek. Gondoltam majd fél órát melegszem és indulhat a reggel. Amire kettőt pislogtam eltelt két óra. Viszont közben elkezdtem tervezgetni a gyerekeknek a húsvéti tojáskeresés rejtvényeket, rímes versikés feladványokat írtam. Ennek eredményeképpen a főzést, sütést teljesen elengedtem mára is. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy valami értelmes reggelit csináljak, maradt a zabkeksz + yoghurt. Az ebek viszont irtóra szerencsések. Mondtam nekik múltkor, ha én nem alszok, ti nem esztek. Vagy ugattok éjszaka, vagy kaptok enni. A kettő együtt nem megy. Kivéve, ha a szomszéd néni felakaszt a kerítésre némi finomságot nekik. Szóval azt megkapták a büdöskék.

Megint dél lett, mire három kávé és némi házimunka után annyi életet küzdöttem magamba, hogy kimentem a kertbe, hót fáradtan persze. Segítségemre volt a feltöltődésben a verébmozi. Megunhatatlan élmény, naponta látom, hogy szorgalmasan hordják be a puha tollakat az odúkba. És igazam volt tegnap, sokkal jobb így kinézni az ablakon, hogy az előkert is rendben van. Fahéjas habos kávét is ritkán iszom, de most ez is nagyon jól esett.

Szó mi szó. Csodálatos délutánt töltöttem kint, egészen sötétedésig. A ház előtti járdán is rendet raktam, szebben néz ki az utca és mivel nem telt meg a furik, találtam még gereblyézni valót. És még mindig van, ahogy megyek egyre hátrébb. Mondtam a kutyáknak szerzek egy kordét, azt jól a nyakukba akasztom, nehogymá’ nekem kelljen a taligával mászkálni. Vegyék ki a részüket a kertészkedésből. Azt meg ha üres, akkor már csak hobbiból is megpakolom nekik téglával. Hehehe…

Mivel ennem azért kell, az ebéd sült kolbász lett. Nem panaszkodom, jól laktam. Az összes száraz virág le lett végre vágva, a birtok minden eldugott sarkát is beleérte. Csak az maradt meg, amit még nem látok alulról hajtani. Egyre szépül a birtok. Találtam lila kankalint is, csak sajnos kinyírta a gereble, mert az avar alatt volt. És igen, jól éreztem tegnap, mindent ledarálni két és fél óra volt. Szerencsém is volt, mert bekerült valahogy egy kavics a gépezetbe (eddig is tudtam, hogy hajlamos a gép a köpködésre, de a követ úgy hajította ki, hogy majdnem fejbe vert vele) és pont addigra ment ki a kés éle, mire befejeztem az utolsó ág darálását. Ilyen csoda darálék kerül a komposzt halomra, ami igencsak felduzzadt mostanra. Tudom, kéne építeni neki egy keretet, de amíg nem tudom mennyi gyűlik össze egy évben, addig mekkorát építsek? És ugye hármat szeretnék....

Élmény is adódott bőven. Hiába a gép hangos zúgása, a cigiszünetben mikor csend lett, jöttek a tengelicek, tőlem pár méterre iszogatni az esővíz gyűjtő fazékból. Találtam egy egészséges diót is a hátsó kerítés mellet. Majd holnap kirakom a madaraknak, kell az nekik, nekem meg, hogy lássam. Illetve észre vettem, a dindzsában nyílik a Jácint. Végre tudom milyen virág! Oooh yeah. (-: És akkor már csak az élményfotók vannak hátra. 

Este már csak egy pihentető sörözésre jutott idő a naplementében. Illetve meglocsoltam esővízzel minden benti virágot és a palántákat is. Most már nőhetnének kifelé.

Ma is megérte élni.

Mosolyogva ébredtem reggel. Meg kellett nézni még háromszor a grafikákat, amiket tegnap csináltam. Még mindig hatott a szer. Örülök, hogy a többieknek is tetszik. Ugyanakkor bár tervbe volt véve, ma reggel mégsem főztem, jobb dolgom akadt. Demizsont kell szerezni, mert végre több, mint fél év után, végre, végre kifőzték a cefrém. Három falu különböző gyümölcsei. Vegyi gyümi lesz, valamilyen. Az én falumban nem kapni olyan demizsont, ami tetszik. Így kinéztem üzleteket három szomszédos településen és gondoltam megyek egy kört. Egyből az elsőben kaptam is. Jó drágán, de ez van. Na de akkor már ha kocsiban ülök, elmegyek a Penny-be és megveszem, amiket eddig a listára írtam. Legközelebb nem kell annyit cipekedni és akkor egy másik gazdabolt is útba esik, ahová csak a szemem meresztgetni tervezek vagy nem tervezek bemenni.

Túl sokáig gondolkoztam, hogy akarom-e az időt tölteni ezzel a szem meresztgetéssel. De ha már meg kellett állni egy vasúti átjárónál, beírtam a Waze-ba. El is vitt 6 km-rel odébb, a semmi közepére, a főútvonalról lekanyarodva egy körforgalomba, hogy ott forduljak meg és onnan menjek vissza a vasúti átjáróhoz 6 kilométert, ahol álltam, mert az üzlet ott volt mögöttem 150 méterre. Nem mentem. Viszont leesett az arcom. Alig tudtam visszaragasztani. A körforgalmat körbevette egy meglepetés szórakoztató központ. A SEMMI közepén: Termál, Kalandpark, Aquapark csúszdapark strand, piknikező tó, estébé. Szóval, ha termáloznék vagy csúsznék egyet, nincs messze. Ismét egy remek meglepetés.

Délre értem haza. Sem időben, sem üzemanyagban nem voltam hatékony. Kétszer mentem vissza a Penny-be. Elsőre nem sikerült eldönteni kell-e nekem az a molnárkocsi. De az autóban hazafelé végig osztottam, szoroztam. Itthon meg rákerestem és mivel rettentő jó árban volt, visszamentem érte. Remek döntés volt, mert így nem kell cipelni a dobozokat, bútorokat, majd, amikor vésem a házat. Simán áthúzom őket egyedül a garázsba. A derekam is szeretni fogja. És mivel eddig tartott a reggeli szalonnás tojás hatása, most már sütni kellett egy pizzát.

Délután jutottam ki a kertbe. Írtam egy listát, miket szeretnék megcsinálni. Aztán, ami belefér, az lesz kész. Ennyi. No para. Nem hajt a tatár. Nincs muszáj. Kedv legyen és az a lényeg. Persze a lista nem működött, mert elültettem a kicsírázott vöröshagymát, ami spájzban volt, hátha lesz valami. Az árvácskáknak sem tetszett a helyük, így mivel vettem virágföldet délelőtt, átültettem őket (ugyanabba a ronda üveg izébe, de most már jobban). Megláttam ezt meg azt, ó mondom gyorsan összehúzom az előkertben is cuccost, meg akkor már felseprem a járdát a ház mellett, meg akkor már a teraszt is és a végére 3 talicska telt meg megint komposztra valóval. És ez nem volt a listán. Viszont megint volt okom az örömre. Találtam ilyen kis csodákat:

Továbbra sem tudom ezek mik lesznek (majd kikeresem), de szép kékek. És van belőlük kövérebb, soványabb. Ezek a soványak:

Nem volt felírva a listára az sem, hogy a fává nevelt trombitafolyondárt is lenyesegetem. De beszélgettem a szomszéd nénivel és nagyon erősen ajánlotta, mert állítólag nő mint a güzü. Úgyhogy a naplementében még ezt is megcsináltam. Nem kevés anyag jött le róla:

A szürkületig még egy talicska száraz kúpvirágot is összeszedtem a kert hátsó részéből. Maradt még, de majd holnap folytatom. Na ez már a listán volt.

A szőlővel, az összeszedett ágakkal a múltkori és mai száraz virágokkal úgy érzem holnap legalább 2 órát fogok a daráló mellett állni, mire mindenből aprólékot készítek a komposztra. Lehet, hogy nem is oda kéne szórni, hanem mulcsként valahova. De egyelőre idén megismerem a birtokot, jövőre meg már jobban fogom tudni, minek hol legyen a helye.

Este meg jöhetett a jól megérdemelt sörözés, hubizás, annyira tetszett, hogy végre tiszta a terasz.

Ma is megérte élni.

Túlestem a reggeli krízisen. Eldugulni látszott a lefolyó a fürdőben, a padló összefolyó után. Azt mondogatta, blugy, blugy, blugy. Mint, amikor egy két literes üveget fejjel lefelé öntesz ki. A dolog kellemetlen, mert oda megy mindenhonnan a víz és a cucc. De a jól bevált szer megint segített. Coca-cola. Ment a kádba 2 liter és a dugulás kezdetének vége is lett. Na ezért nem iszok kólát, illetve csak nagyon ritkán. Nálam csak azért van, hogy legyen lefolyó tisztító.

Egész reggel nem tudok szabadulni ismét a gondolattól, hogy a pénzügyeimet okosabban kellene kezelni. Tegnap volt egy telefon beszélgetésem az eddigi megtakarításommal kapcsolatban, amit már évek óta fizetek. Annyira nem hagyott nyugodni a dolog, hogy munka előtt nem kevés időt töltöttem kamatos-kamat számításokkal, excel táblázattal. Ez után lett is pár kérdésem. Várom a választ. Nem a legjobb befektetés, túl költséges. Átolvasva a szerződést és újra értelmezve az információkat úgy tervezték, hogy ha idő előtt szállsz ki, az nagy bukó. Végig kell csinálni, és akkor hosszú távon megéri, de csak és kizárólag úgy. Menet közben nincs kiszállás. Mivel szükségét éreztem, hogy kiszellőztessem a fejem, elmentem hát köszönni az utca végén a lovaknak és adakoztam a Szerencsejáték Zrt-nek, illetve a Nemzeti dohánygyárnak.

Aggódom kicsit a reggeli fagyok miatt is. Nem vészes, mert csak -1, de nem szeretném, ha a barackvirágok lefagynának. Kéne lekvár. Illetve idén pálinka és ha nem fogy el, akkor jövőre lekvár. Hehe…  Mellesleg szépen növögetnek a virágok. Van, amelyik már így néz ki. Még nem kerestem rá, hogy ebből mi lesz:

Meg valami kiásta a fokhagymák egy részét, amiket csak azért ültettem el, mert kicsírázott a spájzban. Biztos valami vámpír bogár, akinek nem tetszett, hogy az a földben van. Húha.. lehet, hogy a régiek ültettek ide vámpírt? A karalábé repce után már bármi lehet. Napközben ismét tele volt élettel a kert. Itt volt az őszapó, szaladgáltak fel alá a rigók, csicsergett a számtalan veréb, balra-jobbra suhantak a cinegék, kopácsolt a fakopáncs. Meglepő, hogy egészen a talajszinten kezdte a fa módszeres átvizsgálását.

Megjelent egy kék fadongó is. A ház egyik oldalában van több hatalmas luk, pont befér, gondolom polcok voltak ott régen. Aztán amikor a kulcslyukba próbált bemászni, mondtam neki, hogy azt talán nem kéne, mert ott én lakom. 

Este meg a gép előtt ragadtam. Elkapott a flow. A Photoshop-ot már azóta ismerem, mióta a 3.0-ás verzió megjelent. ('94-ben. Durva belegondolni is!.)  Azt hiszem nem mondok nagyot, ha azt mondom a funkciói egy részét készségszinten kezelem. Bár a magyar verziót annyira nem értem, mint az angolt. (-: (-: Na de mindegy. Egész este grafikát terveztem, amit majd pólóra nyomtatunk. És lesz szerepjátékos csapat pólónk. Szerintem még kell rajta dolgozni kicsit, de eddig úgy tűnik osztatlan sikert aratott. Szóval volt okom az örömre és az ünneplésre, jó kis eperfa hordóban érlelt szőlővel, amiből szerencsére nem lekvár lett. Fel voltam dobódva, aludni is csak későn mentem el.

Ma is megérte élni.

Csípős, de csodás napsütéses a reggel. Majszolok is két melegszendvicset, mert energia nélkül nem kezdődhet el egy nap. Amíg a szendvicsek sültek, gyorsan túl is estem a kötelező házimunkán. És mivel időm bőven volt, kimentem a kertbe. Úgyis azt terveztem már tegnap is. Nem árt a kerti munka, mozgás a jó levegőn a másik munka előtt. És még így is sikerült időben leülni a 8-9 órás agyzsibbasztásra. Imádtam ezt a reggelt. Eltoltam a kupacot, amit hétvégén összehúztam és összehúztam egy másikat is, az is ment a komposztra. Van még mit gereblyézni, de hagyni kell máskorra is. Jó érzés volt kint talicskázni és köszöngetni a szomszédnak, aki éppen munkába igyekezett – gondolom oda.

A másik szomszéd is kint volt, játszani a kutyával. Kérdeztem adhatok-e kenyeret a csirkéinek, merthogy hétvégén mondta, a gyomot szórjam át nyugodtan, ha úgy gondolom. Ebből lett az, hogy ma reggel csirkét is etettem. Hátha kapok jó kis házi tojást eccer. Most már morzsám úgyis annyi van, hogy még osztogathatnám is.

Sokkal jobb így kinézni a birtokra, hogy rend van (nagyobb a rend). Még arra is maradt időm, hogy fotózzak és guglizzak kicsit. És igen, nyílnak a barackfa virágai.

És a virágzó karalábé. Na végre kiderült, hogy ennek az izének, aminek a gyökerének karalábé illata van, az nem az, amire gondolunk. Ez bizony repce. Itt látszik mennyire értek (még) a gazdálkodáshoz. A legjobb, ha magadon tudsz nevetni, nem? Gondolom a régiek zöld trágyának ültették. De akkor miért csak erre a pár négyzetméterre. Na mindegy. Téli karalábé nincs. Repce van.

Délután megint nagy lett hirtelen a boldogság. A faágak lengetik a szelet, a szemem a napba süt, amikor a tekintetem a monitor mögé vetődik. Felfigyeltem ugyanis a rigóra, aki jött egyet ugrálni, sétálni. És hirtelen megláttam, hogy történik valami mögötte, kicsit távolabb. Ezzz azzzz… a zöldhasú madár, megint itt van. De ez most olyan furcsa, ez nem olyan zöld, sőt, ez csak olyan, mint a másik, de alig zöld, inkább szürke. Viszont biztos nem veréb, mert nagyon szuperhősös a szeme. A lencsevégre kaptam:

Ez bizony egy Zöldike. Újabb típusú madár látogatja a kertet! Yeeee! Hehheee…! Olyan erős csőre van, mint a Tengelicnek, csak ez zöld(es). A képen a tojó, ő azért szürkés, mert fajtatiszta, így annyira nem zöldes. A hím sokkal zöldebb, múltkor a hímet láthattam itt. A végén még ornitológus leszek. Sebaj, ordítológus ne legyek. Más lehetek.

Szuper, hogy a dolgozóból nézhettem a naplementét. Este erőt vettem magamon és nekiálltam a kiválogatott papírokat rendbe tenni. Az is haladjon má’. Sőt, már régóta áztattam egy vödörben befőttes és más üvegeket, na azokat is megsimogattam egy kis WD40-nel, ami lehozza a ragasztót. Így a rend is szép lassan alakul bent is. Künn is, benn is, zsír. Persze ittam ezt meg azt, mert olyan jól esett. És a végén a kanapéra heveredni is jól esett, mert láttam a hiányt. A papírok hiányát. Most már legalább a tv szekrény látszik, ha máshol a bútor felületét még papírszőnyeg borítja.

Ma is megérte élni.

Az ebek ma éjszaka is lenyomtak egy másfél perces ki ugat jobban, acsarkodjunk egymásra műsort, ami pont elég volt ahhoz, hogy megint fáradtan keljek. Pedig azt terveztem, hogy munka előtt még megragadom a gereblyét és a hétvégén összeszedett kupachoz még húzok egy adagot és eltolom pár körben hátra a komposztra. Úgyis 3 évig tervezem érlelni azt, ami 1 év alatt összegyűlik, gondolom ezért mehet bele a tűlevél is.

És lám lám… a természet kegyes volt hozzám. Egész éjszaka szitált, szemerkélt az eső. Minden nedves, vizes. Ujjééé! Ez kell a borsónak. Nekem meg nem kell kimenni. Jól be is laktam hát bundás kenyérből. Leültem dolgozni és nem is kellett sokat várni. Megjött az eső. Újabb ujjé! Ez kell mindennek! Egész délutánig kitartóan esett. Szürke, szottyos, szar idő volt kint. De ennek örültem a legjobban! Megteltek az esővíz gyűjtő vödrök is. Ennél jobb dolog tényleg nem is történhetett volna. Kivéve a rántott hús ebédre, azt azért nehéz felül múlni. (-:

Nagyon szép, ahogy bontogatja piros virágait a japán birs. Távolabb sárga az aranyeső. És mintha a sárgabarack fa is kezdené nyitogatni a rügyeket. Na, ha jó idő lesz holnap, csinálok képet. Ugyanakkor nem értem, hogy ez most karalábé, vagy nem karalábé, ami ilyen jól túlélte a telet. Mert azt hiszem ez is virágozni fog, de a neten nem írnak semmilyen karalábé virágról. Na majd ezt is megnézem, ha lesz időm.

Azt sem tudtam, hogy ez most virág vagy nem virág, vagy gazvirág, vagy micsoda. De erre már rékerestem és kiderült, hogy van nekem Kankalin. A nevét mintha már hallottam volna életemben egyszer, biológia órán. És lám, most nézhetem is. Lassan kéne egy térképet csinálnom a birtokról, hogy hol mi nő. Hátha valamilyen meglövés következtében ősszel átrendezem. Mert nekem tetszene, ha például egy szegélyben lenne hóvirág, krókusz, kankalin és ami még nőni fog később, mondjuk nyár végéig. Már csak azért, hogy folyamatosan legyen ott valami virág, ami nem igazán igényel gondozást.

Csodálatos az eső utáni csend. Nem hallatszik más, csak egyetlen távoli madár éneke. Mintha egy erdő közepén ülnék az eső utáni, naplemente előtti szürkület kezdetén. És valóban ott is ülök. (-: Csak éppen egy kisebb, emberek lakta településen, a vadak lakta erdők ölelésében. Majdnem olyan, mint Pest. Leülsz az Astoria közepére és "vadak" lakta házak ölelésében hallgathatod a zajt és szívhatod a gázt. (-:

Bár munkaszüneti nap volt, szerencsére én eldönthetem, hogy dolgozok-e vagy sem. Úgy döntöttem, hogy igen, munkába állok. És nem cseréltem volna el ezt a napot semmi másra, ugyanis új feladatot kaptam. Új irány, új tapasztalatok, tanulási lehetőség, fejlődés. De kellett már ez az érzés a munka területén is! Pontosabban megfogalmazva, csak egy nap kitekintés volt a jövőt illetően, de a változás úgy néz ki közeleg, és ez remek!

Ennyi szuper dolog után már csak az volt hátra, hogy belenézzek este a pálinkás pohárba és az utolsó papírokkal teli dobozba. Rövid idő alatt megállapítottam, amit már sejtettem, hogy ezzel nekem még semmi dolgom, majd eljön az ideje ennek is. 15 év múlva. Ennyi. Befejeztem a papírok válogatását. Már csak a kiválogatott iratokat kell elintézni, hogy minden a helyére kerüljön. Ettem, ittam, mulattam, kicsi házimunka, nagyüzemi pihenés, kicsi pakolás, alvás.

Ma is megérte élni.

Szöges ellentétben a tegnapi nappal, most igen jól aludtam. A kutyák hallgattak, mint a sír. Kipihenten, mosolygósan ébredtem, időben. Fantasztikus milyen meleg volt reggel (és mellesleg egész nap, nyitva is voltak az ablakok). Munka előtt bepaníroztam a rántott húsnak valót és megkönnyeztem a krumplipürét is. No nem azért, mert annyira meghatódtam volna és nem is örömömben. Kóstolás után rá kellett jönnöm, hogy kicsit fűszeres lett, véletlen. Olyan nyelv izgató.

A verebek is nagyon szorgoskodtak reggel. Két odúba is hordják be a pihe-puha tollakat. Reggelire is sikerült enni pár falat falatkát. Megkóstoltam a szarvaskolbászt. Fincsi, fincsi, de nem éri meg. Annyival nem jobb, mint amennyivel drágább. Vagyis EZ, annyival nem jobb, ilyet nem veszek többet. Aztán kiderült egy másik ok is, amiért nem leszek eme kóbász fel és törzsvásárlója. Többször, több időt kellett tölteni olyan helyen, amire nem számítottam. Mondjuk kár lenne, ha a kutyáknak lenne belőle fogtömés, de ha legközelebb is így reagál rá a szervezetem, akkor nincs mese. Ha ők eszik meg, majd azt mondom rá vitamin, szarvas vitamin.

Egy sétával egybekötött cigiszünet alkalmával volt szerencsém észrevenni, hogy az egyik hátsó odút is belakták a verebek. Szóval eddig úgy fest, négyben laknak már. És ebből három, pont itt van a ház mellett! Tele leszek baby verebekkel. Yeah! És pár napja már látom, hogy kinyílt az aranyeső is. Gyerekkoromban az aranyeső még bokor volt, ha jól emlékszem. De itt ez is fa.

A leginkább meglepő dolog, vagy inkább meghökkentő, mert amikor rájöttem mit hallok, azt mondtam „hö?!” Megálltam ugyanis az egyik fenyő alatt, nehogymá’ rám süssön a nap, a végén még lebarnulok tavasszal és azt hiszik majd a falusiak, hogy szolizik a gizda gyüttment vagy otthon hagyta a vonót. Na jó, inkább csak úgy bámészkodni ragadtam le azon a ponton, és hallani lehetett, ahogy pattognak ki a tobozok. Szuper, hogy itt ekkora a csend! (Nem mindig, de azon megpróbálom túl tenni magam, bár néha nagyon nehéz. És nem a kutyákra gondolok... tán egyszer leírom. Addig legyen rejtély.)

Mellesleg finom lett a husi és a krumpli is ehető. Ma is zabbantottam egy jót. A csokiöntetes piskótára is szórtam összetört csoki darabokat, mert a csoki csokival a legjobb. (-: Félek, én már nem leszek könnyebb, a ruhatárat kell majd nehezebbre cserélni.

Később aztán feltűnt, hogy valami történt. Nem értem. Elszédültek a krókuszok? Még csak alig nyíltak ki, de már kényelmesen heverésznek a földön. Mi történhetett? Betett a hirtelen nagy meleg, vagy miva? Pont azt tervezgettem, hogy én ősszel mennyi ilyen színes kis virágot fogok ültetni. De ezek így gyorsan elmúlnak... Két házzal odébb is kint voltak a kertben. Megjegyezték, hogy jöhetne már kis eső. Én is örülnék neki, kéne a borsónak. Múlt héten azért esegetett valamennyire. Most sajnálom egy kicsit, hogy egy hetet csúsztam a borsó vetéssel, de ez van. De mi van a krókuszokkal?

Volt este tánci-tánci. Megint átszellemültem jöttem haza, de szerencsére ma egyből megtaláltam a helyet, ahol lakom. Nem úgy, mint múltkor. Történt ugyanis, hogy a dupla salsa után jön általában a bachata óra, amire én nem járok. Réges-régen tanulgattam pár lépést és ennyi. Namármost elmaradt az óra, mert nem volt meg a megfelelő létszám. Viszont mivel a szalszások közül sokan járnak oda is, azért annak az egynéhány embernek, aki ott volt, a tanár megmutatta a következő óra anyagát. És… és… és… beállhattam táncolniiiii!! Tipegni, topogni, mert minimális közöm azért mégis van hozzá meg némi ritmus érzékem. Amíg egy olyan lánnyal roptam, aki tud is, addig végig mosolyogtam, annyira jól esett bénázni. De nagyon koncentráltam ám!  Aztán kár, hogy a párcsere alkalmával egy olyan lányt kaptam, akinek -∞ köze van ehhez, meg a ritmussal is csak most kezd barátkozni. De valamiért úgy gondolta, hogy akkor ő is marad. Azért ez nem lombozott le, csak kár, hogy ilyen élménnyel is gazdagabb lettem. Az is szuper, hogy salsa után még lehet maradni pár percet. Olyan figurát gyakorolunk az egyik lánnyal, amit órán nem veszünk.

Éshogymégegyjóhírtmondjak. Ahogy hazaértem, elkezdett csepegni az eső. Csak remélhetem, hogy egész éjszaka kitart majd. Nem úgy, mint a maradék rántott hús, amit sikerült nasinak nézni. Nem kellett volna elől hagyni. (Deeee, deeeee… kellett.)

Ma is megérte élni.

Éjfélkor arra ébredtem, mintha valami ugatás gyárban lennék. Ahol megállás és levegő vétel nélkül készül a vau, vau, vau, vau, vau, vau, végtelenítve. Kellene egy távirányító, amit csak megnyomok az ágyban és a kutyák elhallgatnak (utána néztem, van ilyen nyakörv). Így fel kellett kelni, rájuk kellett szólni. Utána hallottam, hogy egy kiskutya a távolban ugyanezt csinálja. Szóval az utca ebállományának egy része bekattant ma éjszaka. Ezt a bolondériát, ami néha itt folyik… Nagyon örülök, hogy az a típus vagyok, aki leteszi a fejét és már alszik is. Viszont, ha felébresztenek, akkor ezt a mutatványt már nem tudom eljátszani újra és kezdődik a forgolódás akár órákig.

Szédelegve keltem, tipegtem a kávéfőzőig, öröm volt, hogy egyáltalán sikerült odajutni baleset nélkül. Elkészülődtem. A rosszaságok meg várták a reggelit. Kaptak. Reggelire tanácsot. Közöltem velük, ha én nem alszok, ti nem esztek. Mostantól ez lesz a rendszer. Ennyi. Lehet, hogy ez állatkínzás, de amit ők csinálnak, az meg ember kínzás. Kvittek vagyunk. Lehet menni panaszkodni a show hivatalba. Én is kibírom valahogy holnapig, éhen halni meg ők sem fognak. Pont ma reggelre ütemeztem, hogy megyek újabb élelmiszer beszerző körútra, mert az ebtáp is nagyon fogyóban. Örültem, hogy a szélvédőig ellátok, már az komoly erőfeszítés volt, nemhogy még át is nézzek rajta.

Valahogy sikerült magamba életet lehelni és kezdődhetett a munkanap. Illetve, hogy a csodálatból az ámulatba estem és fordítva, enyhe túlzással. Tudtam, hogy az Őszapó vissza fog jönni. És ma itt volt egész nap. Talán többen is voltak, de erre nem vennék mérget.

Illetve most már egy egész Tengelic alakulat jár ide vízért. Sajnos róluk nem tudtam fényképet csinálni. Ahogy a zöld hasú madárról sem, aki kicsit nagyobb, mint a verebek. Talán egy csíz volt. Nem tudom. De az is lehet, hogy csak a szemem káprázott. Majd figyelgetem.

A Hacker. Meg kell említeni a gyógyi széket is. Az alfelem zsibbad csak el az egész napi ülés végére. Tulajdonképpen az egyenesen ülve, és a hátra dőlve pozíciókat váltogatom egész nap. Valahogy még mindig nem az igazi, pedig az ülőfelület pont olyan magasan van, mint a régi széké. Meglátjuk pár hét múlva. Egy biztos, a gerincemnek úgy tűnik jót tesz. Este még házimunkáztam kicsit és végre ledaráltam az összes megmaradt száraz kenyeret, zsemlét is. Lett egy jó nagy vödörrel. Bár fáradtan, de örülök, hogy a mai nap sem telt el hiába.

Ma is megérte élni.

Hogy is indulhatna szebben egy vasárnap reggel, mint egy jó kis lustálkodással. Reggel 7-et zúgnak a harangok, amikor kint szürcsölöm az első kávém, nyitogatva az összeragadt szemeimet látni vélem, nem csak egy, hanem már három tengelic is jár hozzám az itatóra. És mert sütemény, vagy valami afféle nem árt, ha van itthon, délelőtti mesenézés közben összedobtam egy piskótát csokiöntettel.

Annyit tudok piszmogni mindennel, hogy csak dél után sikerült kiszabadulni a kertbe. Ugyanakkor nagyon finom piskótaillat lengi be a házat. Nem fúj a szél, süt a nap, ideális idő van. És megvan, készen van. Az első 14 négyzetméter, amit művelés alá voltam. Rettentően örültem neki! Már csak eső kéne. Így vetődtek a borsószemek:

Fantasztikus kint lenni egész délután. Körberepkedett egy szép színes pillangó. A méhecskék is gyűjtögetnek már. A hátsó telekszomszédnál meg valami beszédhibás papagáj kuruttyol egész nap. Sipákol, visítozik, mintha valami sirály-veréb szerelemgyerek lenne olyan hangja van. A kutyák is ugatnak mindent, és mindent is. Ha elmegy a ház előtt egy lovaskocsi, vagy éppen valaki lovon, akkor meg turbózva indul el az őrjöngés. Na ez nem tetszik, ilyenkor rájuk is szólok. Másodszorra meg felteszem a kérdést: Mit nem értettél? Hogy hagyd abba vagy hogy légy szíves? Ilyenkor Whisky visszabeszél még kicsit majd végül bőrt húz a fogára – egy időre. Imádom ezt a falusias hangulatot. Jobban szeretném a lovak patájának kopogását hallgatni, mint az őrjöngést. Talán már mondtam, hogy pár házzal odébb az utca végén tartanak lovakat. Utána meg már nincsen más, csak a magyar ugar.

Tetszik, hogy változatos finomságokat hordok a komposztra is. Most éppen a konyhai maradék és a kitermelt gazok kerültek rá. Előtte meg a ledarált fa-aprólék. Tényleg kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Elkezdtem felszámolni a csatateret is. Hát közben azért elmondtam pár miatyánkot, mert abban a hitben álltam neki a munkának, hogy ezeket az ágakat pikk-pakk alatt összehúzom. Jó nagyot tévedtem. Mintha egy erdőben sepregetnék. Ha a kép nem is adja vissza, úgy kábé fél köbméternyi ágat és tűlevelet sikerült összeszedni nem kevés munkával.

És még olyan terület is van, amit nem csináltam meg. Elég volt a derekamat eddig tornáztatni, ma nem várom meg a figyelmeztetést. Így volt lehetőségem a naplementében kiülni egy jót sörözni, aztán ebéd-vacsorázni és folytatni a lustulást.

Ma is megérte élni.

Tyűha, mondom magamnak ma reggel. Ennek fele sem tréfa. Nem csak én fütyörészek, hanem a szél is. Tulajdonképpen arra ébredtem, hogy valami brutális erejű széllökések próbálják a házat odébb tolni a megszokott helyétől. Az ágyból néztem a villanyvezetékét az utcán, bírja-e. Amikor megittam az első kávét, akkor meg még esőcseppekkel is bombázott. Ránéztem az udvarra… paff. Nem is olyan nagy baj, hogy eddig nem szedtem össze a gezemicét, mert ami kint várt, az maga az őskáosz, a gallypokol. Letört gallyak, tobozokkal mindenhol. Csatatér lett az udvar. Ha nem akarom letaposni, akkor csak lábujjhegyen lehet közlekedni. Sajnos a kép nem adja vissza rendesen azt az áldatlan állapotot. A lemosó permetezésről végképp letettem. És a szőlő metszést sem fejeztem be, de ilyen időben nem lehet kimenni. Jajj…

Ha már így rám szakadt az egész nap összes órája és perce, ráérősen csináltam egy jó kis szalonnás tojást. Gondolkoztam mi tévő legyek. A benti dolgokhoz annyira nincs kedvem, hogy ha ennél kevesebb kedvem lenne akkor az már a depresszió. Néztem, ahogy Szilveszter bekapná Csőrikét, meg ahogy a Mc Csip kiskacsákat elviszik a földönkívüli zöldség lények kényszermunkára egy űrhajóra a kertbe dolgozni. Meglocsoltam a benti virágokat esővízzel. Összeszedtem a kutyagumit. Szegény verebet is visszaadtam a természetnek, akit tegnap találtam az egyik odú alatt csukott szemmel fekve. Valószínűleg egy maska, más nem lehetett, egy gonosz ravasz maska elkaphatta. Nem ezért mert nem szeretem a cicákat, de mondtam nekik is, mostantól itt maska vadászat lesz, és én leszek a vadász. A hobbigyiloknak vége. A részleteket nem árulom el, se most, se később. A lényeg, eszköz van hozzá. Ha ágyúm nincs is, de botom akad. Az EMP azt hiszem nem hatna rá, maximum felállna a szőre. Ezt találtam ma hátul:

Idővel viszont kisütött a nap, csak a szél maradt meg. Na és pont ez az, ami engem nem tud eltántorítani. Beöltöztem Michelin babábak, és irány a birtok. Örültem, hogy még délelőtt van. Levágtam a varjúhájak (azt hiszem az volt) elszáradt virágait, a boglárkacserje is kapott egy radikális metszést, befejeztem a szőlő metszést is. Az utolsót meghagytam fának, azt már lehetetlen elhajtani vízszintesbe. Összegyűjtöttem egy kupacba a levágott szőlővesszőket, legalább az ne heverjen már a romok között. Egy párat azért kiválogattam gyökereztetni. Bár még nem tudom milyen szőlő lesz, de ha jó, akkor megéri még ültetni párat. Az árvácskákat is elültettem. Jó béna lett… azt hiszem kitalálok nekik majd valami jobbat, mert ez így k* randa, hogy őszinte legyek magamhoz. Csak találok itt elfekvőben valami szebb dolgot egyszer. Addig meg ez marad… túl sokáig azért nem akarom nézni.

Amikor megéheztem megint a tepsi fenekére néztem. Aztán irány újra a szabad. Csináltam föld keveréket kerti földből, komposztból, kicsi marhatrágyából a paradicsom és paprika palántáknak. Még jó, hogy gyűjtögettem a yoghurtos dobozokat. Pont annyi van, amennyi kell. És úgy döntöttem továbbra is tartom magam, hogy nagy ívben teszek a szélre, elkezdem kialakítani az ágyást, mert holnap el fogom ültetni a borsót. Sajnos mielőtt végezhettem volna vele a kis lumbális g*ci közölte, hogy most van itt a megállsz. Szidtam őt, mint a bokrot, de rá hallgatni kell. A szél fütyülhet, de amikor ő megnyikkan, akkor finito. Így sem túl jó, de kerekesszékkel aztán még nehezebb lenne földet művelni. Ugyanakkor megint tök jó dolgot láttam. Azt hiszem díszhagymám van (már ősszel is néztem), a veteményes egyik sarkában. Egész jól néz ki. Kíváncsi vagyok, fog-e virágot hozni vagy mi lesz belőle. Úgy látszik vele nem kell(ene sokat) foglalkozni, ami elszárad majd leesik és nő az új.

Szóval maradt a palántázás. Ittam egy pohárka párlatot, meg is jött a dalolászós kedvem. Dúdolgattam, hogy

Jó drága vetőmagokat vettem. Ez is egy kísérlet, mert ilyennel még sosem próbálkoztam. Meg az egyik bolti paprikának is magját szedtem. Ha kinő és lesz valami, akkor többet nem veszek vetőmagot. Így, hogy mindenbe 3 szemet tettem, még maradt is egy csomó mag. Mostantól jön a várakozás, kikelnek-e? Természetesen esővizet kaptak ők is.

Ja igen, a kakukktojás a tejfölös pohár. Találtam hátul a kertben ugyanis, valami virágföld félét. Abból is ment a palánta föld keverékhez. És benne a sötétben, a nedves földben valami csírázó mini hagymát. Na erre is kíváncsi vagyok, gazt fogok-e nevelni?

In vino veritas alapon kortyoltam egyet kettőt és gondoltam uccu neki. Kérdeztem az ebeket csapatunk-e egyet a faluban. De csak egy feltétellel. A pórázt a kezemre akasztom és zsebre tett kézzel akarok végig menni. Ha valaki húz, akkor visszahúzom és megállunk. Beleegyeztek. Nevelési célú séta nekik, egészségügyi séta nekem. Megvolt, jó volt, okosak voltak, kaptak itthon jutifalit. Este még néztem egy régi magyar filmet a tévében és örültem magamnak, hogy ma majdnem egész nap kint lehettem a napsütésben. Ma sem unatkoztam és azt csináltam, amit szeretek.

Ma is megérte élni.