Éjfélkor arra ébredtem, mintha valami ugatás gyárban lennék. Ahol megállás és levegő vétel nélkül készül a vau, vau, vau, vau, vau, vau, végtelenítve. Kellene egy távirányító, amit csak megnyomok az ágyban és a kutyák elhallgatnak (utána néztem, van ilyen nyakörv). Így fel kellett kelni, rájuk kellett szólni. Utána hallottam, hogy egy kiskutya a távolban ugyanezt csinálja. Szóval az utca ebállományának egy része bekattant ma éjszaka. Ezt a bolondériát, ami néha itt folyik… Nagyon örülök, hogy az a típus vagyok, aki leteszi a fejét és már alszik is. Viszont, ha felébresztenek, akkor ezt a mutatványt már nem tudom eljátszani újra és kezdődik a forgolódás akár órákig.

Szédelegve keltem, tipegtem a kávéfőzőig, öröm volt, hogy egyáltalán sikerült odajutni baleset nélkül. Elkészülődtem. A rosszaságok meg várták a reggelit. Kaptak. Reggelire tanácsot. Közöltem velük, ha én nem alszok, ti nem esztek. Mostantól ez lesz a rendszer. Ennyi. Lehet, hogy ez állatkínzás, de amit ők csinálnak, az meg ember kínzás. Kvittek vagyunk. Lehet menni panaszkodni a show hivatalba. Én is kibírom valahogy holnapig, éhen halni meg ők sem fognak. Pont ma reggelre ütemeztem, hogy megyek újabb élelmiszer beszerző körútra, mert az ebtáp is nagyon fogyóban. Örültem, hogy a szélvédőig ellátok, már az komoly erőfeszítés volt, nemhogy még át is nézzek rajta.

Valahogy sikerült magamba életet lehelni és kezdődhetett a munkanap. Illetve, hogy a csodálatból az ámulatba estem és fordítva, enyhe túlzással. Tudtam, hogy az Őszapó vissza fog jönni. És ma itt volt egész nap. Talán többen is voltak, de erre nem vennék mérget.

Illetve most már egy egész Tengelic alakulat jár ide vízért. Sajnos róluk nem tudtam fényképet csinálni. Ahogy a zöld hasú madárról sem, aki kicsit nagyobb, mint a verebek. Talán egy csíz volt. Nem tudom. De az is lehet, hogy csak a szemem káprázott. Majd figyelgetem.

A Hacker. Meg kell említeni a gyógyi széket is. Az alfelem zsibbad csak el az egész napi ülés végére. Tulajdonképpen az egyenesen ülve, és a hátra dőlve pozíciókat váltogatom egész nap. Valahogy még mindig nem az igazi, pedig az ülőfelület pont olyan magasan van, mint a régi széké. Meglátjuk pár hét múlva. Egy biztos, a gerincemnek úgy tűnik jót tesz. Este még házimunkáztam kicsit és végre ledaráltam az összes megmaradt száraz kenyeret, zsemlét is. Lett egy jó nagy vödörrel. Bár fáradtan, de örülök, hogy a mai nap sem telt el hiába.

Ma is megérte élni.