A francba kicsit a múlttal. Pakolás közben és történetírás közben is a múltba révedek. Nem mondom, jó visszanézni ezen az emlékezetnek nevezett szűk kis nyíláson át a régi szép időkre, de ideje egy kicsit azzal is foglalkozni, hogy a jelenben élek. Összeszedtem magam meg a négylábúakat, és nekivágtunk a falunak. Kell egy kis séta, levegőzés, le kell mozogni a szalonnás tojást. Elvittem a használt elemeket, lottóztam (de minek arra is csak a pénz megy) és meglátogattam a mindent kapni boltot is. Sajnos nincs nekik a kézi mixerhez habverő. Viszont mindig mosolyogva, készségesen jönnek segíteni, ha a konyhai részlegen matatok. Ja gondolom ritka, amikor ott egy pasas válogat. De már megszokták, sőt egyszer azt is megbeszéltük ki mit fog sütni. Kaptam is tippet. Van valami adok-veszek facebook csoportja a falunak, oda tegyem fel a kérdésem, mert lehet, hogy van valakinek. Zsír! Ilyen is van, meg csomagautomata, meg láttam reggel, hogy piac is van (felirat és épület legalábbis). Erről sem tudtam egészen idáig.

Elsétáltunk az ebekkel a falu egyik végétől a másikig. Néha rájuk kellett szólni, hogy jó lenne, ha a kezem holnap is a helyén lenne és ugyanott a vállamon lógna, ahol ma. Meglátogattam a kufárt is, most szőlő párlatot rendeltem, kóstoló mennyiségben. Jó későn értünk haza. Meg is néztem gyorsan maradt-e még a rumos üvegben. Naná. És nem is romlott meg. De jó.  (-: Kezdetét vette a konyha kocsma.

Előszedtem az oldalast, jól befűszereztem. Ment rá és köré jó sok fokhagyma is, mert a fokhagymát nagyon szeretem. Közben elméláztam mennyire szeretem a késeimet is. És hogy a santoku kés élszögének 15 foknak kellene lennie állítólag. Hát nem tudom. Nálam AHS szabvány szerinti élszöge van minden késnek és mégis tökéletesen vágnak.

Egy szó, mint száz, amíg az oldalas szép lassan és komótosan sült pár órát, én kimentem a napsütésbe. Lehet, hogy a házban kupi van, de a kertben szeretném, ha mindig szép rend lenne. Mire bent is rend lesz, az még úgyis hosszú-hosszú sok-sok hónapok, pakolás, vésés, felújítás… Meg már amúgy is hiányzott a kerti matatás. Beöltöztem hát jó vastagon, sok rétegben mindenhol, felvettem a folyékony kabátot is, hónom alá csaptam egy-két finom búza sört és mentem ki. Többek között összegyűjtögettem a rőzsét, amiket a múltkori szeles idő szórt szét. Előszedtem az ágaprítót és mehetett a móka. A ledarált anyag meg hasznosulhat a komposzt újabb rétegeként. Ez tök jó. Teljesen vegyes lesz a komposzt, levágott fű, ledarált fa és háztartási biohulladék.

És itt az egyik hiba, amit ma elkövettem. Gondoltam, hogy a daráló majd viszi a tobozokat is. Az elsőt vitte is, mint a szél. Aztán jól megtömtem a száját és eldugult. Na ez már nem tetszett neki. Szét kellett szedni, kitakarítani és összerakni. Aztán meg már nem működött. Szóval hiába a pár óra munka és kitartó sörözés, félbe kellett hagyni. Gondoltam majd holnap befejezem. Főleg, hogy közben voltam bent egyszer-kétszer és az oldalas is készen lett.

És ha már kint voltam… És mivel ittam elég bátorságot… Úgy voltam vele, lesz, ami lesz. Úgyis hideg van, a darazsak ilyenkor fáznak. Hozzá kell tenni, hogy azért be voltam tojva rendesen. Mielőtt nekiálltam volna akciózni, begyakoroltam hogyan futok fel a lépcsőn és aztán merre rohanok. Fogtam egy 10x10-es zárt szelvényt, felnyúltam vele, betámasztottam, fél lábammal már kint voltam, egy gyors és határozott mozdulattal lefeszítettem a darázsfészket és mindent eldobva rohantam a begyakorolt irányba, amerre a darázsirtó spré van. Meglepődtem. Mert nem követett senki. Mint a horrorfilmekben, centiről centire merészkedtem vissza a verembe, hogy akkor most mizu. Bakker, lakatlan volt a fészek. Na ezért kár lett volna a darázsirtókat hívni és még fizetni is nekik. Na ennyi, meg egy bambi. Pár feles árából, ami ráadásul bennem lötyög megúsztam a dolgot. Mellesleg ez tényleg a természet csodája. Olyan könnyű ez a ház, mint egy A4-es papír. Nem tudom még mit kezdek vele, mert kidobni nem akarom.

És a második hiba, amit ma elkövettem. Isteni illata volt a husinak. Csorgott a nyálam, alig vártam már, hogy az izgalmak után megkóstoljam. Hogy is fogalmazzak… hiába szeretem a fokhagymát, van az a mennyiség, ami már túl sok. Szánom-bánom a bűnöm. Belátom vétkeztem. Ezért kár volt levágni egy disznót. Ez olyan nullás lett, mint a szilvórium, amit vettem múlt héten. Ehető, de a vendégeket inkább nem kínálnám meg belőle, nem nyújt akkora íz élményt. Sebaj, ebből is csak tanultam. Szerencsére nem abban a korban élünk, amikor a szakácsot ilyenért tüzes vassal égették meg, vagy oroszlánok elé vetették. 

Estig még válogattam a papírokat. Megint volt sok érdekesség. De legalább egy dobozzal végeztem. A négyből már csak három van. Gondoltam. Aztán este megláttam, amit elfelejtettem. Hogy öt dobozt van. Váááááá… Elfelejtettem az ötödiket, mert azt hely híján máshova raktam. Gondolom az égiek biztos meghallották a lelkem sikolyát. 

Viszont a tiramisu teljesen összeért. Nagyon finom nasi volt estére. Ma is megérte élni.