Ez nem lehet igaz, hogy ma éjszaka is ment kint a szirénázás. Épp valami szépet álmodtam, amikor megint az idegbeteg ugatásra ébredtem. Mindkét szaros seggű nyomta a vakert ész nélkül. Mondtam nekik kiverem a fogatok az elemlámpával úgy, hogy a szemetek kiugrik. De ezzel is csak magamat sz*vatnám, mert adhatnék nekik utána pépes kaját. És mit csinálok évekig két fogatlan és világtalan kutyával? Amikor rájuk szóltam, az egész utca elhallgatott. Az enyémek voltak az ugatás irányító főparancsnokság, hogy cs*sszék meg. Nem lepődnék meg, ha hamarosan megorrolnának rám a szomszédok.

Szóval reggel megint nem voltam se friss, se üde. Ennek ellenére tele voltam jó gondolatokkal. Például, hogy alig várom az óra átállítást. Akkor majd munka után lehet menni a kertbe piszmogni. (Vagy falat vésni.) Bár nagyon szép a naplementét nézni a dolgozóból, de sokkal jobb egy sörrel a kezemben nézni kint. Az új rendszert is töröltem. Mégis kaptak enni az ebek. Azt azért nem csinálhatom, hogy csak minden másnap kapnak, mert hülyék. Ettől nem lesznek okosabbak, se csendesebbek. Úgyhogy inkább megcsináltam magamnak a jobb kedvre derítő szalonnára ütött tükörtojást reggelire. Elhatároztam, hogy itt az ideje kimosni és kisütni a demizsonokat, de belenéztem a sütőbe. Hát előbb inkább nem ártana kitakarítani. Elkezdtem, sikáltam, alig jött. Bakker, akkor jöhet a hideg zsíroldó. De azt nem szeretem, mert büdös. Na mindegy, jól befújtam, rázártam az ajtót és azt mondtam, teszek rád, holnapig van időd oldódni.

Délelőtt voltam kint füstölögni. Addigra már kiment a csipa a szememből. Valami fura ág gombócot láttam a kutyaház sarkában. Megnézem már micsoda ez. Némmá… süni. Jó nagy. Tele száraz levelekkel. Na akkor emiatt volt az éjszakai hisztéria. Remélem jól megszurkálta a kutyák orrát, mancsát. Tán most megtanulják, hogy a süni barát. Megpiszkáltam, leszedtem róla a zöldhulladékot. Úgy tűnik él. Elvittem hát hátra, a napsütésre. Hátha bekuckózik a komposzt halomba.

Persze nem bírtam ki, később is ránéztem. Az oldalán fekszik elborulva félig kinyílva, de már kicsit odébb. Aggódtam, hogy ennyi volt, mehetek este az ásóért. De ahogy közeledtem felé, ő úgy csukódott össze. Ó, akkor semmi baja! Még később már nem volt sehol. Szerintem ledőlt pihenni a több órányi stressz után.

Persze megint találtam a fűben apró színes virágokat. 

Ma is volt tánc. Hát a varázslat ma elillant. Pedig jó kedvűen mentem oda. Dudorásztam, hogy pam pam, pamparam pam pam. Az első órát megint élveztem. De a másodikon az a vén tyúk, aki múltkor lecsapta a fülem, az most folyton a lábamra lépett. Egyszer még oké, de többször, ugyanannál a lépésnél. Na neee.. Kifejezetten út... izé akarom mondani nem szeretek vele táncolni. Amúgy is hatalmas kihívás, mert hiába forgatod valamerre, ő a saját vállát kitörve képes néha a másik irányba forogni. Még a tanár néni is úgy táncol vele, hogy izomból rángatja merre mozduljon. Hát ez így nem salsa. Hiába, az évek és a rutin, ugye… ettől függetlenül azért…

Ma is megérte élni.