Ma annyira nem történt semmi, hogy minden, ami történt az számomra is olyan érdektelen, hogy még szépen kicsinosítva, hosszan megfogalmazva sem tudom leírni.

Egy dolog kivételével. Röviden írva. Whisky kutyának hiába mondom reggel, hogy ne mászkáljon olyan helyekre, ahonnan nem tud kijönni, mintha a falnak beszélnék. Rám néz és megy tovább. Aztán persze ott ragad. Mondom neki, hogy akkor ott maradsz egész nap, majd este kiszedlek, kezdem ezt már nagyon unni. Bánatosan néz rám, de én csak hajtogatom határozottan, hogy nem én mentem be oda. Kellett ez neked? Majd Kópé, aki kicsit ügyesebb, odamegy a pajtásához. Mondom Whisky, jól van, ha Kópé is segíteni akar, akkor kiszedlek most. Kiszedem. Határozottan közlöm vele: Ezt Kópénak köszönd meg, mert tőlem egész nap ott maradhattál volna. Ránéz Kópéra, nyomnak egy orrpuszit, Whisky meg is nyalja és elmegy a kutyaházba. Tudom, hogy ezek értik, amit mondok nekik, csak tesznek rá.

Gondolkoztam azon is, miért is írom ezt a blogot? Egy csomó időm elmegy vele, mire mindent összeszedek, begépelem, átnézem, képeket rakok be, stb... Kell ez nekem?

Ennyi. Néha kell a nagy semmi is. De legalább képet is tudok róla betenni. (-:

Van, amikor a semmiért is megéri élni.
Tapasztalat.