Mégiscsak folytatom. Ha másra nem, hát arra jó lesz, hogy majd egyszer ez lesz az, amik mostanában azok a papírok, amiket válogatok. Tán egyszer visszanézek, mit is csináltam tavaly ilyenkor. Érdekes lesz. Az viszont döbbenet, hogy találtam 10 évvel ez előtti számlakivonatokat és hát több pénzem volt akkor, mint most. Valamit nem jól csináltam. Illene belőle tanulni.

Egyébként ez a nap is jól indult, időben keltem, reggel házimunka és volt kedvem egy kis rendet is csinálni, hogy a virsli után az újabb dobozzal megint kupit csináljak. Közben hupikék törpikék ment a tévében. Tudom, egy infantilis p*cs vagyok. De ha nekem így jó, akkor ennyi. Volt egyébként segítségem is: :) :) :)

Újabb meglepetés, a 7 dagadt hasú, jól megtömött gyűrűs mappa mellett zacskók. Mi lehet? Régen vettem egy kis fagyasztó ládát, ami áram híján most nincs beüzemelve, pedig tök jó helye van a garázsban. És most megtaláltam hozzá minden műanyag alkatrészt, amit fel kell rá szerelni, ha be akarom építeni egy szekrénybe. És én akarom! Majd egyszer, amikor eljutok oda, hogy a garázsba is csinálok szekrényt.

Sikerült a régi pálinka főző mesterrel is beszélni. Végre felvette a telefont. Nála van ugyanis a cefrém, fél éve… azóta könyörgök neki, hogy főzze ki. Mindig megígéri, de nem csinálja meg. Sajnos nincs utánfutóm, drága és macerás lenne onnan elhozni és kifőzetni máshol. Sakk-matt. Meg kell várni, mert a szeszt könnyebb elhozni. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz, ugyanis meg nem nevezett okok miatt, nálam is állt kétszer ennyit.

Nem tudom mi volt ma, de egész nap farkaséhes voltam. Reggel megettem a négy virslit, aztán rájártam a kolbászra a hűtőben, és 11-kor már a rántott párizsit sütöttem ki a főzelék mellé, amit végül a délután folyamán elfogyasztott csoki gyár fejelt meg.

Mondom én, hogy dög unalom az életem. Este ismét a mappák és papírok tengerében volt szerencsém lubickolni. Nagyon nem akaródzott, de lelkesített a tudat, hogy mennyire fogok örülni neki, amikor végzek. Sajnos megtaláltam az én drága öreg kutyám oltási könyvét, amiben egyik oldalon a születése dátuma, a másik oldalra meg én írtam fel az utolsó „oltás” dátumát. Na itt nagyokat nyeltem, megrendítő és szívszorító pillanatok voltak ezek. Emlékszem, örököltem az a kutyust a házzal együtt, amit béreltem. Amikor találkoztunk, akkor egy vályúba borított, már penészedő szárazkajából falatozott. Nem foglalkoztak vele a tulajék. Amikor én megérkeztem az életébe, lett neki kutyaháza, benne takaró, normális eledel, sok vitamin, jutalomfalat, közös programok. Kifényesedett a szőre. Szomszéd bácsi azt mondta éveket adtam neki. Mennyi szép pillanatunk volt. Fikafejnek (is) hívtam néha, mert volt amikor valami betegsége lett és fogpiszkálóval kellett az orrát takarítani. De volt, hogy a városligetben elkunyerálta egy néni szendvicséből a felvágottat. És még mesélhetnék... Na mindegy.

Egy halom számla is a kezembe akadt menet közben. Bosszantó és idegesítő, mennyi mindenre ment el a lóvé. Teljesen értelmetlenül. Visszanézve ennek a nem is olyan távoli múltnak a moziját, ez ma egy igen durva szélesvásznú hullámvasút volt. Végül estére úgy bepálinkáztam és söröztem, hogy enni sem volt erőm. A fürdőszobába még el tudtam menni, meg végül az ágyig. De péntek este lehet „kicsit” lazulni.

Akárhogy is, de ma is megérte élni.