Érdekes nap elé nézünk. Olyan tettre kész érzésem van egész reggel. Aludtam rá egyet és a kutyák megkapták a „pörkölt” chilis babot. Mit ne mondjak, jóízűen falták be. Aztán néztek rám, hogy van-e még. Hehe… A jó kis szalonnás tojás után gondoltam legyen, nah… A két büdöskével a nyakamba vettem a falut és beszereztem az újabb adag darált húst. Enni azért még is kell valamit alapon. Talán most nem égetem oda, reménykedtem. Persze ha hárman megyünk, akkor minden kétszer annyi ideig tart. De kit érdekel? Hétvége van, én meg nem vagyok az a hirtelendeazonnal sietős típus.

Ahogy elhagytuk a házat, látom, hogy egyre több szemetet fúj ide a szél, meg a csikkek is szaporodnak. Nem’tom miért, de eszembe jutott, hogy én erről anno írtam valami óda félét. Megkerestem: 

Ezen jót mosolyogtam. Ismét egy szép emlék a múltból. Biztos éppen nagyon jó kedvem volt. (-: 

Breaking news. Ezt a képet, csak azért rakom ide, hogy ez legyen az előkép, mert még nem tudom hogy lehet a képek között elsőt választani. Simán csak erre szeretnék emlékezni. A hozzá tartozó sztori a nap végén van. Azt sem tudom még, hogy a blog.hu miért állva rakja be a fekvő képet, de eccer talán ezt is kitalálom.

Nekiálltam a hétvégi főzőcskének. Egy pálinka. Egy edény. Egy korty bor. Egy hagyma. Egy korty bor. Késélezés… Nagyjából így telt a főzőcskézés. Persze a kortyok és a teendők számosságát nem lehet párba állítani, de legalább így kezdtem. A vége meg egy nagyon finom chilis bab lett.

Egy dolog nem volt. Nem tudtam megcsípni. Vettem hegyes erőset, de az csak hegyes volt, nem erős. Semmi csípő nincs itthon… felírtam a listára. Ettől függetlenül tök jól éreztem magam. De tényleg. Azon gondolkoztam, hogyan mondják a carpe diem helyett, hogy carpe holnap. Mert mostantól talán a holnapnak kéne élni, nem a mának. Kezdem lassan cikinek érezni ezt a sok bölcs gondolatot, ami eszembe jut néha.

Szóval iszogatás. Eszegetés. Khm. Zabálás. Jól eső érzés. Volt már úgy, hogy eszembe jutott talán nem kéne főzés, sütés, előtt, közben, után iszogatni, amikor nem reggel hódolok ennek a táplálék előkészítés nevű szenvedélynek, hanem hétvégén. De ilyenkor mindig elhessegettem magamtól ezt a szörnyű gondolatot.

A változtatás első lépése a felismerés. Megvolt. A második az elfogadás. Itt már kétségek gyötörnek. Na mindegy. Már csak a fele van, de kérsz még bort, báttya? Kérdeztem magamtól. Nem, inkább egy kávét, válaszoltam okosan. Úrrá lett rajtam ugyanis egy újabb érzés. Nagyon húzott ki a birtok. Lusta típus vagyok, és néha belegondolok, hogy helyettem úgysem csinálja meg senki, akkor meg minek, ráérek. De amikor valami belső erő késztet, az csodálatos, sokkal könnyeb így túllendülni a lustaságon. Sőt! Pedig ma szürke kint minden, nem süt a nap sem, a szél is fújdogál. Olyan fostalicska idő van. Ember ilyenkor nem megy ki.

Azért én vittem ki egy liter vizet és motoszkáltam kint vagy 3 órát. A kutyagumi is szaporodik, mint a gomba. Tök jó, hogy a trombita folyondárt is megmetszettem. Bár ez mondjuk megérne egy misét, mert fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e vagy sem. Soha ilyen növényt még csak nem is láttam. Nemhogy én törődjek vele. Érzésre, talán jó lesz. Elhúztam pár vesszőt mint a szőlőnél amikor tőkét szeretnék nevelni. Csak azt sajnálom, hogy hónapok múlva derül ki, mit is követtem el.

Összeszedtem a gallyakat és mindent szépen le is daráltam. Utánam csak rend maradt. A csipogik is kaptak csipegetni valót. Jó volt kint tenni venni! Nem lett készen minden, ami eszembe jutott, de ez van. Még szívesen maradtam volna, de már csak fél szemével kacsintott a nap. Persze megint találtam egy csomó virág kezdeményt. Már lassan alig merek ide-oda lépni, mert mindenhol nő valami meglepetés.

Este nem bírtam csak a tévét bámulni. Elővettem a gitárt, leporoltam, behangoltam és a magam módján, zenélgettem. Némi időbe telt, amíg megtaláltam a B terv pengetőket, egy régi pénztárcába rejtve. Tudtam, hogy nekem ilyen is van. És mit ne mondjak, a fekete az pont elég puha volt hogy szépen csilingeljenek a húrok az ujjaim alatt. Egy élmény volt. Hónapok óta nem pengettem. Gyakrabban kéne.

És hát nem vagyok rá büszke, de annyira jól esett a dallam csiholás (akárhogyan is), hogy közben megittam a másik felét a bornak, csak mert jól esett. Aztán mintha mise történt volna, mentem a tükör elé piperészkedni. El se hiszem... (-: De elhiszem. (- :

Ma sem sikerült unatkozni. Örülök, hogy ha lassan is, de haladnak a dolgok. És megint maradt idő egy kis pihenésre, szórakozásra. Kinőttem már abból, hogy 110 százalékon égjek. Akkor is készen lesz minden, ha holnap lesz kész, nem tegnap. És ez nekem így pont jó.

Ma is megérte élni.