Valamikor, valamit, most már lehet, hogy talán valószínűleg biztos, kezdeni kellene ezzel a darázs helyzettel. Már tíz mérges szárnyas fekszik megpurcanva a két ablak között a hálóban. Remélem a hétvégén lesz rá időm. Talán vasárnap. Reggel úgy döntöttem, én biza’ a napsütésben fogok sétálni egyet a helyi bagó kisker felé, amúgy is kell pár apróság az élelmiszer ellátóból is. Kitaláltam ugyanis, hogy mákos gubát szeretnék enni. Szóval azt is fogok. Meghát elfogyott a reggelire való. Kezemben a motyóval sétáltam éppen haza, amikor is megint kipattant a fejemből az isteni szikra. Túrógombóc! Ezzz azzz…. azt is csinálok. Ha előbb eszembe jutott volna, megúsztam volna még egy vásárlást. De valamiért a sors úgy akarja, ha már nem mozgok eleget legalább sétáljak. Nem értem egyébként miért gondolják emberek azt, hogy a mákos guba és a túrógombóc desszert. Mert valahol az étlapra ez van írva az étteremben? Ebből a megfontolásból otthon meg dugdoshatnád az asszony zsebébe a tízezreseket, amikor eléd teszi az ebédet, nem? Ha már az étteremben is fizetsz érte. Nem? Nem. Mert nekem főétel mind a kettő, az is volt és az is marad. Ha együtt akarom enni őket, akkor kalap kabát, úgy is fogom. Dudorásztam az úton hazafelé, hogy:

Kora délután a szokásos kávémat szürcsölgettem éppen, amikor látom, hogy valami lila izébigyó virág van a közeli távolban. Eddig fel sem tűnt. Nem értem, hogy nem vettem észre? Nem látom a fától az erdőt? Csak a rőzsére koncentrálok, amikor vannak ám itt meglepetések. Teljesen oda vagyok meg vissza. Természetesen csak találgattam, mik is azok, ám a Google képkereső pontosan tudta. Crocus. Van négy krókuszom. Igen, pontosan négy. Nem több, nem kevesebb. Eddig. Úgy majdnem a semmi közepén, egy fa tövében. De jó… remélem lesz több is. Na már ezért is megéri rendben tartani a birtokot.

Mellesleg egész nap az megy a madármozin, ahogy a gerlék itt csipegetnek és néha csesztetik egymást. (Nem baj, kellenek a tollak a verebek odúiba.) Itt szoktak ülni az egyik fán. A fa alá csak ma néztem be… hát Istenem. Akinek csirkéje van, csirke guanót talál. Akinek kutyája… és akihez a gerlék járnak… Ennyi. Fehér arany. Főddel bé köll födni, oszt csókkolom.

Este újra a mappák tengerébe merültem. Megint nagyon lassan sikerült csak úszni. Pontosabban előre evickélni. Talán összesen, ha egy gyűrűs mappát néztem végig. Szembe jött ismét egy csomó emlék, esküvői meghívók, tandem ugrás, miegymás. De találtam bizonyítványokat, okleveleket éééés a diploma munkám. Huha… na abba bele kellett olvasni. Jól meg is veregettem utána a vállam. Olyan szinten félretettem minden számlát, hogy a legelső WC ülőke számlája is meglett. Na ezen meg jót röhögtem, és ittam egyet a nagy örömre. Majd eljött az a pont is, amikor abba kellett hagyni. Találtam ugyanis pár emlékeztető fecnit. Amit én írtam le (valószínűleg 99%, az íráskép eléggé hasonlít) valamikor egykoron sok évvel ez előtt. Ez volt a második:

És ez az első. Ennek inkább ideteszem a képét. Az a durva, hogy ezt elfelejtettem az utóbbi években, de most is pont eszerint próbálok élni. Minden napban találj valami szépet! Azt hiszem ezért irkálom alulra, hogy ma is megérte élni.

Hát ma is megérte élni.
(És ma fel sem pofoztak, mint tegnap. ;-))