Nem is tudom, hogy kezdjem. Mások szemében talán szomorú, hogy ezen a csinált, külföldről átvett, ha maradt még pénzed karácsony után akkor azt most kell elköltened, mert különben az áruházak és egyéb üzletek dolgozói éhen halnak és nincs profit, úgynevezett „ünnepen”, én örülök, hogy nekem ez most nem játékos. Sosem szerettem a Valentin napot. Ez nekem Bálint névnap, oszt’ csókkolom. Igen. Két k-val. Én akkor veszek virágot, amikor jó kedvem van és jól érzem magam, függetlenül attól, hogy éppen milyen nap van és punktum. De sajnos már ezen is túlhaladtunk. Van, aki ilyenkor utazást vagy drága ékszert, okos órát, élmény csomagot, estébé (követel magának) szeretne kapni. Egyedül, a semmi közepén, kész öröm, hogy ettől is megszabadultam.

Na de visszatérve a realitások világába. Imádtam a ma reggelt. Mivel fogyóban az oldalas, kitaláltam, hogy én borsófőzeléket fogok majd csinálni. Neki is vágtam a nagyvilágnak. Gyalog. Velem a tarisznyám. Sikerült is megpakolni "minden" földi jóval. Azt talán már említettem, de ha nem, akkor majd most, hogy ez a falu egész jól el van eresztve Internet ügyben. Amikor megvettem a házat, néztem a tetején a UPC parabola antennát, de szerencsére kiderült, hogy feleslegesen gúvasztottam a szemem, jobb lett volna az üvegszálas vezetékeket nézni. Szóval még mielőtt megpakolhattam volna a vásárolt csemegékkel a cekkert, már jött is a „csóró lettem” csipogás a telefonra. Szeretem ezt a helyet, ahová a szél fújt.

Újra átélhettem az élményt, hogy bandukolok egymagamban az utcákon – aszfalt azért többnyire van, annyira nem vidék a hely – nézegetem, hogy a házak még nagyrészt alszanak, szemeik csukva. (= a redőny le van engedve). Félre teszem az érzést, hogy egy vagyont (hurrá infláció, ez kellett a covid után mindenkinek) hagytam ott pár szem borsóért, párizsiért, ezért azért és jókedv csinálót nem is vettem. Mosolyogva gondolok hazafelé arra a reggelire, amit majd elkészítek. Így is lett. Ember emlékezet óta nem csináltam serpenyőben pirított friss puha kenyeret, jól bedörzsölve fokhagymával, megkenve sós vajjal és a tetejére a korona: lazac szeletek. Na így indult a nap. Ismét volt okom az örömre. Remek érzés, hogy minden nap megtalálom miért lehet örülni annak a napnak. Így kellett volna és kellene élnem a jövőben is.

Na de minthogy ez a poszt már kezd túl hosszúra nyúlni, főleg, ha ilyen cizelláltan írom le a történteket, melyeket mások kábé 3 mondatban megfogalmaznak, inkább rövidítek.

Bevásárlás, reggeli, oké szuper volt. Lazac királyság. Most már nyolc darázs nézi a két ablak között a hátán pihenve, ahogy a nap balról jobbra vándorol az égen, nap mint nap. Az oldalast ma is jóízűen ettem meg ebédre. Gyöngyhagyma Rulez. Munka egyre jobban megy. Napközben a bátor veréb a kutyák vizéből iszik 20 centire a kutyáktól, akik a házukból csak pislognak, mert hidegben inkább úgy csinálnak, mint aki nem is létezik. Házőrzés majd, ha meleg lesz, bocs gazdi.

Este újabb papír pakolás. Találok eurót eldugva. Öröm. Öröm. Boldogság. Pálinka. Sör. Cigi. Vigyor. Beszálló kártya gyűjtemény. Szép emlék, de nehéz a papír, mehet a kukába. Múltkor a fénymásolatát, de most az eredetit találtam meg. Ezt soha nem dobom ki. Az első jogosítványom! Pálinka. Öröm. De fiatal voltam érzés. Egy halom szállodai mágneskártya. Táncfigura lista, amiket szerettem táncolni és ötletek, mit mivel lehet összekötni. Mosoly, mosoly hátán. Aztán kuka kihúzás, házimunka, elfogyott a sör, alvás. De mielőtt hanyatt vágtam volna magam, ráálltam a mérlegre mert valamiért azt gondoltam fogytam. Tévedtem. Szar a mérleg, „túl” rossz irányba áll. Azt hiszem visszaviszem. Megvan a számla. (-: Ettől függetlenül:

Ma is megérte élni.